Az 1956-os forradalom és szabadságharc első hivatalos megemlékezésén, a szerémségi magyarság központjának is nevezett kisközségben, Maradékon, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székhelyének bejárati ajtaján nemzeti szalagunk övezte Márai Sándor költőnk Menyből az angyal c. versének idézett sorait. A református parókia udvara – ahol a kultúrotthon is van – csakhamar vidám gyermekzsivajtól lett hangos az októberhez szokatlanul meleg késő délutánon. A mesterek is végeztek a rövidebbre szabott aznapi munkával. Bepótolják majd a következő napokban, hogy a júniusban megkezdett új óvoda építése a tervezett ütemben haladjon. Merthogy a jó időt ki szeretnék használni, hogy mielőbb tető alá kerüljön a magyar, a szerb és a tartományi kormány összefogásával épülő korszerű létesítmény. Az építkezési területet becsukták, a gyerekek a műsor kezdetéig labdáztak. Kellemes meglepetésként éltem meg, hogy időről időre magyarul is, nemcsak szerbül beszéltek egymáshoz a gyerekek. Lám: mit jelent az, hogy 2012 óta rendszeres az anyanyelvápolás, hogy létrejött a magyar óvoda (ha nem is a megfelelő teremben) és, hogy 2015 ősze óta ismét működik a magyar tagozat az iskolában. Szerémségben, Maradékon ez a törekvés is az ünnepeinket köszönti, köztük kiemelten az egyik „legfiatalabbat”, az ’56-os forradalmat és szabadságharcot.
Vendégek és vendéglátók (Fotó: Ozsvár Szabolcs)
Az ünnepi műsor a himnuszunk, a nemzeti imánk közös éneklésével kezdődött, amit Berta Áron középiskolás diák hegedűn kísért. Ezt követően Szabó Nóra, a Petőfi Sándor Program másodszoros ösztöndíjasa, a megemlékezés rendezője, méltatója és műsorvezetője köszöntötte a megjelenteket, a vendégeket, köztük Kaszab Róbertet, Magyarország belgrádi nagykövetségének attaséját, Bauer-Zsivkovity Adrijanát, a VMSZ szerémségi körzeti szervezete szávaszentdemeteri (mitrovicai) helyi szervezetének elnökét, Bíró Lászlót, szintén a Petőfi Program ösztöndíjasát Tiszaszentmiklóson (Ostojićevón), Halász Dánielt, a SZRKE maradéki gyülekezetének lelkipásztorát, Berta Gézát, a Petőfi Sándor ME elnökét.
Első alkalommal emlékeznek meg a maradéki magyarok az ’56-os forradalomról és szabadságharcról, emelte ki köszöntőjében Berta Zoltán, a Petőfi Sándor ME elnökségi tagja, majd egyaránt köszöntötte a vendégeket és a helybélieket. A Petőfiben úgy gondolták, hogy az 1848-as eseményekre való emlékezéshez hasonlóan kell megtartani a történelmi visszatekintést a Budapesten történtekre. A verses összeállítást Halász Bence tanuló szavalata vezette fel. Bérces Anikó Szabadságvágy, 1956 c. versét adta elő, Berta Áron pedig katonadalokat játszott hegedűn. A jelenlévők közül sokan vele énekeltek. Szentkúti Ferenc Hősköltemény egy pesti srácról c. versét Koroknai Hunor középiskolás diák szavalta el. A magyartagozatos kisdiákok: Gál Lúcia, Halász Bence, Ipacs Máté, Ipacs Tavita és Pávlik Milán Csépány Lajos Tiszt vagyok c. költeményét adták elő Józsa Mónika tanítónő rendezésében. Bíró László katonadalokat játszott citerán, a jelenlévők többsége vele énekelt.
Kaszab Róbert (balról) Csepregi Pállal, Berta Gézával és Szabó Nórával beszélget (Fotó: Ozsvár Szabolcs)
A történelmi összefoglalóban elhangzott, hogy a rendszerváltás idején, 1990-ben nyilvánította ünneppé október 23-át az első szabadon választott Országgyűlés. Első törvénye kimondta: a forradalom és szabadságharc értékeit olyan alapnak tekinti, amelyen az új magyar demokrácia felépülhet. „1956 őszének magyar forradalma megalapozta a reményt, hogy létrehozható a demokratikus társadalmi rend, és hogy a haza függetlenségéért semmilyen áldozat nem hiábavaló. […] Az új Országgyűlés kötelességének tartja, hogy ébren tartsa és ápolja a forradalom és szabadságharc emlékét. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy 1956 szellemének megfelelően mindent megtesz a többpártrendszerű demokrácia, az emberi jogok és a nemzet függetlenségének védelme érdekében…”
A helyi viszonylatban nagy érdeklődésnek örvendő maradéki megemlékezésen rövid történelmi áttekintés is volt, jórészt Nagy György történész (1953–2017) közismert, díjazott tévésorozata alapján. „A történelmet nem elég tudni, hanem érezni is kell.” – vallotta. Sokunkon – köztük a médián – is múlik: „hogyan alakul át a köztudatban a történelmünket meghatározó, olykor végzetesnek tűnő eseményeknek, a következményeiknek az emlékezete?” Jól szemléltette ezt a levetített kisfilm is – az előzményektől kezdve.
A Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ) ifjúsági szervezet volt 1956-ban, amely megtörve a kommunista ifjúsági szövetség egyeduralmát, kulcsszerepet töltött be a forradalom követeléseinek kidolgozásában, a forradalom és szabadságharc hangulati előkészítésében és elindulásában.
1956. október 16-án jött létre, amikor a szegedi egyetemisták kiváltak a hivatalos kommunista ifjúsági szervezetből. Október 22-én, a forradalom kitörése előtti napon a MEFESZ-hez csatlakoztak a budapesti, miskolci, pécsi és soproni diákgyűlések. Október 23-ára az ország minden egyetemének hallgatói csatlakoztak.
Halász Bence (balról), Gál Lúcia, Pávlik Milán, Ipacs Tavita és Ipacs Máté (Fotó: Ozsvár Szabolcs)
„A MEFESZ fogalmazta meg azon pontok gerincét, amelyek később az 1956-os forradalom 16 pontjaként váltak ismertté. A követelések tartalmazták többek közt a szovjet csapatok kivonását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a többpártrendszert és a szabad választásokat és a budapesti Sztálin-szobor eltávolítását. A forradalmat kezdő 1956. október 23-ai műegyetemi tüntetés a MEFESZ követeléseivel indult útjára.” Erre a reményteljes napra emlékezünk, és a belőle kirobbanó forradalomra; a szovjet katonai támadás nyomán kibontakozó fegyveres ellenállásra, a szabadságharcra; a következő napok felemelő, diadalmas és tragikus eseményeire; a páratlan nemzeti összefogásra; a bátorságra, bajtársiasságra, hazafiúi önfeláldozásra és mindazokra a csodálatra méltó emberi gesztusokra és erényekre, amelyek a következő hetekben megnyilvánultak. És emlékezünk magukra az emberekre, ’56 hőseire, akik kockára tették életüket a haza, a demokrácia és az emberi szabadság védelméért. A szabadságharcos névtelenekre, a „pesti srácokra”— akik között lányok is akadtak szép számmal; a fegyveres ellenállás vezetőire, az ellenálló honvédekre és nemzetőrökre, a forradalmi bizottságokban, munkástanácsokban tevékenykedőkre; azokra a bátor férfiakra és nőkre, akik a börtön fenyegetése alatt és a bitó árnyékában is hűek maradtak ’56 értékeihez. Emlékezünk a forradalom mártír miniszterelnökére, Nagy Imrére, aki a halált is vállalta nemzetéért.
Az emlékműsor szervezői: Berta Zoltán, Csepregi Pál, Szabó Nóra, Józsa Mónika és Bíró László (Fotó: Ozsvár Szabolcs)
A forradalom meghatározó – tragikus – pillanatairól külön is megemlékezünk. Ilyen például az október 25-i véres csütörtök, a Kossuth téri tömeggyilkosság évfordulója. Jóllehet a legfontosabb események Budapesten zajlottak, de már október 23-án is több vidéki helyszín bekapcsolódott és a következő napokban országossá vált a forradalom. A megemlékezéshez kapcsolódik a második szovjet katonai támadás évfordulóján tartott november 4-i nemzeti gyásznap, amikor a szovjet tankok vérbe fojtották a magyar nép szabadságvágyát.
A becslések szerint 3,5–4 ezer halálos áldozata volt a forradalomnak, a sebesültek száma meghaladta a 20 ezret, amelynek 85 százalékát a fegyvertelen lakosság képezte. Közel kétszázezren vándoroltak külföldre. A forradalom leverése után Kádár János bábkormányának megtorló intézkedései 22 ezer embert értek el, akiknek többsége börtönbe került. Nem pontos adatok szerint 220 halálos ítéletet hirdettek ki, az utolsót 1961-ben. Ezek az adatok számos megemlékezésen elhangzanak ezekben a napokban. Mardékon a kisfilm bemutatása után felcsendült Beethoven Egmont-nyitánya, amely a legtöbbször szólalt meg az Országházban berendezett rögtönzött stúdióból, s vált az ’56-os forradalom jelképévé, üzenetével együtt. Napjainkban is időszerűnek tűnik, hiszen a szabadság eszméjének továbbélését hirdeti.
