A Szíriával szomszédos országok támogatását és Szíria demokratikus átalakítása érdekében tett lépéseket ígért Joe Biden amerikai elnök vasárnap az Aszad-rezsim bukására reagálva.
Az elnök a Fehér Házból adott televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az amerikai támogatás kiterjed Jordániára, Libanonra, Irakra és Izraelre annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban keletkező fenyegetéseket megelőzzék. Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok biztosítani fogja Kelet-Szíra stabilitását az ott állomásozó amerikai erők védelmében is, valamint fenntartja az Iszlám Állam elleni missziót, és biztosítja azon létesítmények védelmét is, ahol az Iszlám Állam tagjait tartják foglyul.
Joe Biden közölte, hogy az Egyesült Államok „minden szíriai csoporttal" felveszi a kapcsolatot, bevonva az ENSZ-t, annak érdekében, hogy megteremtődjön az átmenet az Aszad-rezsim felől egy független Szíria felé új alkotmánnyal és új kormánnyal.
„Ez a rezsim kegyetlenül bánt szíriaiak százezreivel, ártatlanokat kínzott és ölt meg. A rezsim bukása az igazság egy alapvető cselekménye" – fogalmazott Joe Biden.
„Ez most a kockázat és bizonytalanság pillanata" – hangoztatta és azt ígérte, hogy az „Egyesült Államok közösen dolgozik majd partnereivel és az érdekeltekkel azon, hogy segítsen Szíriának a lehetőség megragadásában és a kockázat kezelésében".
A Szíriában állomásozó amerikai katonaság vasárnap B-52-es bombázók és F-15-ös vadászrepülők bevetésével hajtott végre támadást Közép-Szíriában az Iszlám Állam vezetőinek feltételezett tartózkodási helye ellen – közölte az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) illetékese vasárnap azt is világossá téve, hogy az amerikai erők azt is biztosítják, hogy az Iszlám Állam ne legyen képes kihasználni a kormány bukása körüli bizonytalanságot.
Nyitókép: A Szíriával szomszédos országok támogatását és Szíria demokratikus átalakítása érdekében tett lépéseket ígért Joe Biden (Fotó: Beta/AP)