2025. március 3., hétfő

Autó hajtott a tömegbe Mannheimben

Halálos áldozatok is vannak

Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimben, két ember meghalt, többen megsebesültek – tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottat, egy német állampolgárt, elfogták.

Stefan Wilhelm rendőrségi szóvivő a sajtónak azt mondta, az incidens a város központjában, a Paradeplatzon történt. A tájékoztatás szerint a gyanúsított is a sebesültek között van, jelenleg őt is kórházban ápolják, a rendőrség pedig egyelőre nem keres más elkövetőt és azt közölte, folyik a vizsgálat, akár bűncselekményről vagy balesetről van szó.

A hatóságok a Katwarn nevű, vészhelyzetek idején használt üzenetküldő szolgáltatáson keresztül szólították fel az embereket, hogy kerüljék el a környéket. Az eset miatt Nancy Faeser belügyminiszter lemondta részvételét a kölni karneválon. A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, jelenleg az életmentésre, illetve a sebesültek ellátására kell összpontosítani.

Egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek azt mondta, a gázolás után többen a földön feküdtek és legkevesebb két embert próbáltak újraéleszteni. Mannheim egyetemi kórháza bejelentette, mindent előkészítettek az áldozatok fogadására, hozzátéve, hogy az intézmény életbe léptette katasztrófa- és vészhelyzeti tervét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay