2024. szeptember 10., kedd

Ma lenne 110 éves a Titanic – most újjáépítik – VIDEÓ

Valószínű, hogy a világ legismertebb hajója a Titanic, amely tragédiája miatt vált halhatatlanná. A nagy reményekkel induló gőzöst 1911. május 31-én, negyed egykor bocsátották vízre, ám a belső szerelési munkálatai még tíz hónapig tartottak. A hajót most egy kínai cég 165 millió dollárból újjáépíti.
A rögtön az első útján jéghegynek ütköző, majd rövid idő alatt elsüllyedő óceánjáró mindig is izgatta az emberek fantáziáját. Ugyan nem James Cameron volt az első, akit megihletett a Titanic katasztrófája, ám az biztos, hogy az övé volt a legjobban sikerült, ennek is köszönhetően máig közbeszéd tárgya a korábbi utasszállító hajó. Az érdeklődés ma sem csitul. E felismerés mentén a China Seven Star Energy Investment Company 165 millió dollárból kezdte meg a hajó replikájának építését, immár kissé melegebb vizekre evezve, méghozzá a kínai Jangce folyóra.
A copy/paste hajó nem megy majd sehova, múzeumként, étteremként, legfőképpen pedig szállodaként várja mindazokat, akik örömmel fizetnének nem is keveset (egy elegánsabb szobában 310 dollárról indul majd fejenként egy éjszaka), hogy a századfordulós elit bőrébe bújjanak, azaz pont úgy pihenjenek, és azt egyék, tegyék, mint az akkori utasok. A bérelhető szobák száma pont annyi lesz, amennyi az 1912-ben Southamptonból indult járművön volt. A hamis Titanicon minden pont ugyanúgy fog kinézni, mint az eredeti példányon a híres faragott főlépcsőháztól kezdve a báltermen át a hajókürtig bezárólag.
Ahol gépház, vízzáró kamrarendszer, stb. volt, itt is pont ott találjuk majd ezeket, egyszóval tökéletes másolat lesz az utolsó csavarig. Bár az eredeti tervrajzokat használják sorvezetőnek, még így is több időt visz el a kivitelezés, mint amennyibe az eredetit telt összeszerelni: jelenleg hat évet mondanak a nyitásig. A Titanic II-re évi 5 millió látogatót várnak, ezzel pedig Szecsuán tartomány legvonzóbb attrakciójának számít majd egy élménypark ékköveként. A befektető, Su Shaojun a jó üzleti ötlet mellett az akkori világ legnagyobb hajójának emlékét is életben kívánja tartani ezzel, ezért is fontos, hogy még a kilincsek is pont úgy nézzenek ki, ahogy az eredetin. Az élményt pedig nemcsak a korhű menüvel próbálják fokozni, de lesz működő gőzmotor is, hogy a vendégek tényleg úgy érezzék, mintha a nyílt tengeren haladnának éppen New York felé – 1000 kilométerre bármiféle tengerparttól.
A kínai Titanic köré persze nagy hírverést szeretne a befektető, a megnyitóra leigazolnák James Cameront, Leonardo DiCapriót és Kate Winsletet is, és ha minden jól megy, talán még Céline Dion is belefér a büdzsébe.