Immáron a negyedik évadában robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós műsora. Akik követik, azok már jól tudják a koncepciót, akik nem, azoknak pedig gyorsan bemutatnám: minden héten beül mellém valaki a Taxi anyósülésére, akivel autókázás közben különféle témákról beszélgetünk. A műsorban felbukkannak a már korábbról ismert arcok, de igyekszünk olyan személyeket is bemutatni, akik eddig meghúzódtak a háttérben, azonban munkájukkal nagyban hozzájárulnak egy-egy intézmény működéséhez vagy egy adott közösség életéhez. Az elkészült műsorunkat a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és az online felületünkön tekinthetik meg, az interjú szerkesztett formáját pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
Az ifjúság motiválása és a közösségépítésbe való bevonásuk egyre nagyobb kihívás napjainkban. Peckó Egon tanító, az adai Homeland ifjúsági csoportosulás vezetője úgy érzi, náluk ez nagy feladat, hiszen a fiatalok mindinkább beburkolóznak, kevesebbet mozdulnak ki, a korábbiakkal ellentétben ma már korlátozottak a szórakozási és fejlődési lehetőségeik, főleg egy kisebb település esetében. Beszélgetőpartnerünk személyes példáján keresztül mesélt arról, hogyan kezdte pályafutását a civil szférában, milyen akadályokkal találkozott, és hogyan próbálja az ifjúságot aktivitásra ösztönözni. Adai utunk során szó esett arról is, milyen érzéssel tölti el az, hogy munkájával a jövő generációjának fejlődéséhez járul hozzá.
Fiatal szemmel hogyan látod, mit tud Ada adni a közösségének? Miért jó itt élni?
– Sokan érezhetjük úgy, hogy a szülőföldünk mindig különleges helyet foglal el az életünkben, és ez alól én sem vagyok kivétel. Az egyetemet okleveles tanító szakon végeztem el Szabadkán, és bár nagyon szerettem ott élni, mégis Ada az, ami igazán az otthonom. Itt nőttem fel, itt jártam általános és középiskolába, itt élnek a barátaim és a családom. Ezek a kötelékek voltak azok, amelyek végül visszahoztak. Emellett láttam, hogy Adán is adottak a lehetőségek számomra. Az itteni általános iskola nívós, így szakmai szempontból is ideális döntés volt. Másrészt Ada vonzó a fiatalok számára, olyan értelemben, hogy ipartelepülésként jelentős fém- és textilipar működik a környéken. Szerintem, aki igazán dolgozni szeretne, az meg is találja itt a helyét. A középiskolai oktatás is arra fókuszál, hogy a diákok az érettségi után azonnal munkába tudjanak állni, ha nem tanulnának tovább. Bár egyetemi éveim alatt fél évet Erasmus-programon keresztül Magyarországon töltöttem, hogy megismerjem az ottani oktatási rendszert, mégsem fordult meg igazán a fejemben, hogy hosszabb távon máshol telepedjek le. Ahogyan az MTTK egykori dékánja mondta: „a bácskai föld ragad.” Én is azt érzem, hogy ide ragadtam, és ezt nem bánom. Bár néha eljátszottam a gondolattal, hogy külföldön éljek, Magyarországtól távolabb sosem vágytam, hiszen mindig a nemzetiségemhez húzott a szívem. Szeretem Vajdaságot, szeretek itthon lenni. Ada az otthonom, és úgy gondolom, ez így is marad.
Milyen érzés az, hogy a tanításoddal, a tanítás közben, ami üzenetet közvetítesz, azzal hozzájárulsz a jövő generációjának a fejlődéséhez, esetlegesen a gondolkodásához?
– A tanítás számomra mindig is különleges hivatás volt, és az a szenvedély, amit érzek iránta, a mai napig töretlen. Volt egy kollégám, aki azt mondta: csak azért gondolom így, mert fiatal vagyok. Lehet, hogy harminc év múlva máshogy gondolom, de most, ebben a pillanatban, ez az, ami igazán motivál. Nap mint nap, amikor belépek az osztályterembe, és ott vannak a gyerekek, érezhetem azt a különleges érzést, hogy átadhatom nekik a tudást. Akár egy olyan alapvető dolgot, mint a szorzótábla vagy fontos ismereteket természetismeretből, társadalomismeretből vagy magyar nyelvből. A legnagyobb visszajelzés az, amikor látom, hogy a gyerekek jókedvűek, élvezik a tanulást, és ezt megerősíti az is, amikor dolgozat során szinte csak jó jegyeket oszthatok ki. Alsó osztályos tanítóként különleges élmény látni a gyerekek tudásszomját. Ez az időszak más, mint a felső tagozat. A gyerekek még különösen odafigyelnek a tanítóra, és ez óriási felelősség, de egyben hatalmas öröm is. Bár felső tagozatban is tanítottam, és az is izgalmas kihívás volt, az alsós gyerekekkel a munka egészen más értéket képvisel. Külön öröm látni, amikor egy-egy tanítványom később sikeres pályát fut be. Van már olyan generáció, akiket tanítottam, és ma már komoly iskolákat végeznek. Valaki Szegeden, valaki Szabadkán, valaki Újvidéken tanul, mások pedig elhelyezkedtek a helyi gyárakban, vagy éppen profi sportkarriert építenek. Jó érzés látni, hogy a munkám, amit tanítóként adtam nekik, valahol hozzájárult a sikereikhez.
Mint a Homeland vezetője, hogyan látod, mit képviselnek ma a fiatalok a civil szférában?
– A mai fiatalok körében kevésbé jellemző az aktív közösségi részvétel. Amikor 16 évesen elkezdtem a civil szférában tevékenykedni, tele voltam lelkesedéssel, és örömöt adott, hogy hatást gyakoroltam a környezetemre, változásokat értem el. Az első nagy projektem például egy könyvtár felújítása volt a középiskolában. Ma azonban azt tapasztalom, hogy a fiatalok kisebb része érez hasonló motivációt. Adán különösen érezhető ez a probléma. Nehezen mozdíthatóak ki, mivel kevés a szórakozási lehetőség. A fiataloknak korábban rendelkezésre álló helyek közül több megszűnt, emiatt nehezebb is elérni őket. A Homeland ifjúsági csoportosulással korábban bulikat szerveztünk, de ma inkább kulturális és ifjúsági programokra, valamint szélesebb korosztályokat megszólító eseményekre, például a parasztolimpiára vagy ifjúsági bálokra helyezzük a hangsúlyt. Fontosnak tartom kiemelni az önkéntesség értékét. Bár ez nem fizetett munka, rengeteg fejlődési lehetőséget ad: kapcsolatokat építhetünk, új készségeket szerezhetünk és aktívan tehetünk a közösségünkért. Ezeket az értékeket mindig hangsúlyozom a fiataloknak, hogy lássák, nem csak a pénzben mérhető dolgok számítanak. Egy egyszerű karácsonyfa-állítás is nagyszerű példa: a közösségért tett apró cselekedetek összeadódnak és erősítik az összetartozást. Ezért leginkább a példamutatást és a fiatalok további bevonását kell képviselniük, és szerintem kiemelten fontos feladat, hogy a közösségünk fejlődjön, és a következő generációk is átélhessék az összefogás erejét.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
