2024. szeptember 12., csütörtök

Még finomabb uránt tervez dúsítani Irán

Ismét húsz százalékos hasadási tisztaságot tervez elérni urándúsítási programjában Irán, jelentette be az iszlám köztársaság a Nemzetközi Atomenergia Energiaügynökségnek.

Irán 2015-től az Obama-adminisztráció által tető alá hozott megállapodással korlátozta atomprogramját a nemzetközi kereskedelmi szankciók feloldásáért cserébe. Az alkut a Trump-adminisztráció 2018-ban felmondta.

A megállapodás többi résztvevője, köztük több európai ország tartotta magát az abban foglaltakhoz, Irán azonban újra el akarja érni, hogy az Egyesült Államok is vegyen abban részt, ezért az atompromgramjának felpörgetésével igyekszik nyomást gyakorolni a hivatalba lépő Biden-adminisztrációra.

A húsz százalékos dúsítási szint jóval magasabb a megállapodásban engedélyezetnél, de sokkal alacsonyabb, mint az atomfegyverhez szükséges 90 százalékos tisztaság. Az amerikai hírszerzés szerint a megállapodás előtt Iránnak volt katonai célú atomprogramja, amit Irán tagad. Ugyanakkor a megállapodás óta ezt ellenőrizni is tudja a nemzetközi közösség. Katonai szakértők szerint Irán körülbelül egy év alatt tudna atomfegyvert létrehozni, bár vannak olyan hangok is, hogy a "kitörési pont" ennél jóval közelebb van, akár 3,5 hónap is lehet. Iránnak a legnagyobb nehézséget ebben a megfelelő nagyságú uránkészletek beszerzése jelenti.