2024. december 22., vasárnap

Licenszelné 5G mobiltechnológiáját a Huawei

Elérhetővé tenné szabadalommal védett, ötödik generációs (5G) mobiltechnológiájának licenszét a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég más okostelefon-gyártók számára – közölte a vállalat kedden Sencsenben, egy részben élőben, részben pedig videolinken keresztül megrendezett eseményen.

A licenszdíj felső határát 2,5 dollárban szabták meg készülékenként – jelentette be az eseményen Jason Ding, a Huawei szellemi tulajdonért felelős részlegének vezetője.

A licenszdíj nyilvánossá tételével a vállalat átlátható költségstruktúrát kíván biztosítani a befektetői bizalom növelése érdekében – mondta el Szung Liu-ping, a vállalat vezető jogi tisztségviselője. A Huawei a nyílt, tényeken alapuló kommunikáción keresztül kívánja felvenni a harcot a vele szemben indított amerikai kampánnyal szemben – tette hozzá, miközben a cég jelentős nyomás alatt áll az amerikai technológiák beszerzését korlátozó amerikai szankciók miatt.

A Huawei a szankciók bevezetése óta jelentősen fokozta kutatási és fejlesztési erőfeszítéseit. Szung elmondta: a cég éves bevételének 10 és 15 százalék közötti részét költik kutatás-fejlesztésre, amelyre az elmúlt tíz év során összesen 90 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordítottak. 2020-ban a Huawei már a harmadik helyen végzett az EU ipari kutatás-fejlesztési befektetési rangsorában – tette hozzá.

Az eseményen közzétett, innovációról és szellemi tulajdonról szóló 2020-as fehérkönyvében a Huawei rámutatott: az innováció területén folytatott beruházásainak köszönhetően mára a világ egyik  legnagyobb szabadalomtulajdonosa lett. 2020-ra a vállalat világszerte több mint 100 ezer aktív szabadalommal rendelkezett, mintegy 40 ezer szabadalomcsaládon belül.

Francis Gurry a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) korábbi igazgatója a sencseni eseményen videolinken elmondott beszédében kiemelte: a Huawei világvezető az innováció területén. Kiemelte: a vállalat tavaly 5464 nemzetközi szabadalomkérelmet nyújtott be, csaknem kétszer annyit, mint legközelebbi versenytársa, a dél-koreai Samsung.

A vállalatot Washington 2019-ben helyezte kereskedelmi tiltólistára nemzetbiztonsági kifogásokra hivatkozva. A cég ellen tavaly további szankciókat vezetett be az amerikai vezetés, korlátozva hozzáférését az amerikai technológiák felhasználásával előállított alkatrészekhez.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás