2024. szeptember 30., hétfő

Franciaország dzsihadisták gyerekeit vitte haza Szíriából

A francia hatóságok pénteken hazaszállították a dzsihadisták gyerekei közül az 5 évesnél fiatalabb árvákat, akik Szíria észak-keleti részén található táborokban voltak - jelentette be a francia külügyminisztérium.

Dúma, Szíria (fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)

Dúma, Szíria (fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)

"Ezek a gyerekek rendkívüli orvosi és pszichológiai vizsgálaton esnek át, és a jogi hatóságok döntenek a sorsukról" - olvasható a közleményben.
A szöveg szerint - amelyben nem szerepel, hány gyerekről van szó - "az érintett családtagokat, amelyek kapcsolatban álltak a külügyminisztériummal, értesítették" a gyerekek hazatéréséről.
"Franciaország megköszöni (az Egyesült Államok támogatását bíró kurd-arab) Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) az együttműködést, amely lehetővé tette ezt a megoldást. A döntést ezeknek a különösen veszélyeztetetett, nagyon kicsi  gyerekeknek a helyzete indokolta" - tette hozzá a külügyi tárca.
Emmanuel Macron francia államfő még szerdán is hűtötte az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez csatlakozott francia nők hozzátartozóinak a reményeit, akik hónapok óta kérik tőle, hogy engedélyezze az asszonyok és a gyerekek hazaszállítását annak érdekében, hogy a nőknek Franciaországban, ne pedig Szíriában kelljen bíróság elé állniuk.
"Ami a gyerekeket illeti, egyesével kell megvizsgálni az eseteket, a Nemzetközi Vöröskereszttel együttműködve. Ez egy elővigyázatosan végzett humanitárius megközelítés" - mondta a francia köztársasági elnök Kenyában egy sajtótájékoztatón.
"Ami a felnőtt franciákat, az Iszlám Államhoz csatlakozó harcosokat és dzsihadistákat illeti, Franciaország álláspontja nem változott: ott kell őket elítélni, ahol a bűncselekményeiket elkövették" - írta a francia külügyminisztérium, "egyszerre biztonsági és igazságügyi kérdésre" hivatkozva.
A francia kormány adatai szerint mintegy 1700 francia állampolgár csatlakozott a dzsihadistákhoz Irakban és Szíriában 2014 óta. Közülük több százan életüket vesztették, a több mint háromszáz hazatérőt bíróság elé állították, a többség viszont elmenekült a dzsihadisták által ellenőrzött területekre, például Líbiába.     
Franciaország azért ellenzi a dzsihadisták hazatérést, mert az országot 2015 óta sújtó iszlamista terrortámadások többségét Szíriából az Iszlám Állam tervezte meg, és francia dzsihadistákkal hajtatta végre.
Az amerikai csapatok kivonásának bejelentése óta azonban a francia kormány tagjai jelezték: a hatóságok készek megvizsgálni minden lehetőséget, akár a dzsihadisták hazaszállítását és francia bíróság elé állítását is. Ezt azonban utóbb Emmanuel Macron cáfolta. Francia források szerint mintegy 150 francia állampolgárt, köztük ötven felnőttet tartanak fogva a szíriai kurd erők Észak-Szíriában, a többiek kiskorúak.