2024. szeptember 15., vasárnap

„Romba dőlt a normális világ”

Lengyelországban a második világháború kitörésére emlékeztek

Háborús bűnnel kezdődött a második világháború – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a nyugat-lengyelországi Wielunban, a háború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott megemlékezésen. Wielunban a lengyel államfő Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel együtt megemlékezett arról, hogy a kisvárost a német légierő 1939. szeptember 1-jén lebombázta, a támadásban több száz helyi lakos vesztette életét. Ők voltak a háború első civil áldozatai. A lengyel elnök kiemelte: a háború Wielun lebombázásával, vagyis egy háborús bűnnel kezdődött, a nemzetközi jog megsértésével pedig „romba dőlt a normális világ”.

Andrzej Duda a wieluni megemlékezésen (Fotó:Beta/AP)

Andrzej Duda a wieluni megemlékezésen (Fotó:Beta/AP)

„Wielunban megmutatták, hogy a háború totális lesz, híján minden elvnek, célja pedig a teljes megsemmisítés” – fogalmazott Duda. A lengyel elnök azt is hozzátette, a világnak át kellett élnie ezt a pusztítást, hogy emberéletek tízmilliói árán vonja le a tanulságot. Leszögezte: azért, hogy a Wielunban és a világon másutt történtek soha ne ismétlődhessenek meg, nem szabad elfeledkezni a háború borzalmairól. Duda megköszönte Steinmeiernek a wieluni megemlékezésen való részvételt, amelyet erkölcsi elégtételnek nevezett.

– Elnök úr, ön vállalja a németek és Németország számára nagyon nehéz igazságot – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy mindez a két ország közötti barátságot és kiengesztelődést segíti.Steinmeier terrornak nevezte Wielun lebombázását, amely pusztítást, megaláztatást és üldöztetések sorát vonta maga után, beleértve lengyel állampolgárok millióinak, lengyel és európai zsidóknak a meggyilkolását. – Németország mindig hálás lesz, hogy az után, amit Wielun lakosaival, valamint világszerte az emberek millióival tett, Európa és az európaiak visszafogadták őt maguk közé – jelentette ki Steinmeier.

Vasárnap hajnalban Gdansk mellett, a náci Németország által szintén szeptember 1-jén megtámadott, a második világháború első európai ütközete helyszíneként számon tartott Westerplattefélszigeten is rendeztek megemlékezést. Központi, nemzetközi megemlékezést vasárnap délben tartottak Varsóban. Ezen Németország bűnének nevezte a második világháborút és bocsánatot kért a lengyel néptől Frank-Walter Steinmeier.

Kijelentette, hogy „a háború német bűn volt”, és ezt a „fájdalmas örökséget” soha nem felejti el a német nemzet. Egyúttal szorgalmazta a néhai lengyel pápa, Szent II. János Pál által 1979-ben kezdeményezett, megbocsátást is magában foglaló lelki megújulás folytatását az immár egyesült Európában. A megemlékezésen szintén részt vevő Mike Pence amerikai alelnökhöz intézve szavait Steinmeier méltatta az Egyesült Államok világháborús szerepét. Hangsúlyozta, hogy Európának „erősebbnek és öntudatosabbnak kell lennie”, viszont

„Amerika nélkül soha nem lesz erős, és soha nem fordul szembe Amerikával”. Megjegyezte, hogy egyetlen nemzet sem rendelhet maga alá más nemzeteket. Andrzej Duda lengyel elnök arról beszélt, hogy „a második világháború talán be sem következett volna”, ha a nyugati szövetségesek kezdettől fogva határozottan felléptek volna a hitleri Németországgal szemben. „Ez nagy tanulság számunkra, Európa és a világ vezetői számára” – hangsúlyozta. Ma sem „szabad napirendre térni az ilyen lépések felett, szankciókra, határozott lépésekre van szükség”, ha valaki katonai támadást indít – mondta a lengyel elnök, utalva Georgia 2008-as és Ukrajna 2014-es orosz megtámadására.

Mike Pence amerikai alelnök kiemelte, hogy a „kíméletlen háború”, majd a kommunista kormányzás negyven évén át Lengyelország, valamint „Európa más leigázott nemzetei túlélték a szabadságuk, jogaik, történelmük és hitük tönkretételét célzó brutális kampányt”. A lengyelek soha nem estek kétségbe, nem mondtak le ezeréves történelmükről. Az Egyesült Államok pedig „soha nem feledkezett meg a szabad és független lengyel nemzetről, és soha nem fog megfeledkezni” – hangsúlyozta. Az amerikai alelnök idézte Alekszandr Szolzsenyicin Nobeldíjas orosz írót: „ha meg kellene határoznom, és röviden össze kellene foglalnom az egész huszadik század fő irányát, nem tudnék pontosabbat és találóbbat mondani, minthogy megismételném: az ember megfeledkezett Istenről. A végső szó azonban „nem a világot erőszakkal megváltoztatni akaróké volt, mert valami náluk nagyobbal szembesültek” – tette hozzá Pence.

Washington és Varsó továbbra is együttműködik minden szövetségessel a közös védelem érdekében, a szövetségeseket mindig arra fogja felhívni, hogy tartsák be az egymásnak tett ígéreteket – hangsúlyozta Pence, hozzátéve, hogy a nemzetek erős szövetsége mindig is „szabadságunk és érdekeink legjobb védelmét” jelentette. A résztvevő összes államfő megkondította az Emlékezet és figyelmeztetés feliratú harangot, amelyet a lengyel elnök később a német légierő által 1939. szeptember 1-jén lebombázott lengyel városnak, Wielunnak adományoz. Az egész napos varsói évfordulós rendezvényeken negyven ország képviselői, köztük csaknem húsz államfő vett részt a NATO, az Európai Unió és az uniós Keleti Partnerség tagországaiból.