A napokban véletlenül a kezembe került Herczeg Ferencnek egy 1934-ben írt cikke. (Herczeg Ferenc: Gondok és gondolatok, Hadi ipar.) Arról szól, hogy az 1929-ben kirobbant nagy gazdasági válságot hogyan próbálják leküzdeni a fegyvergyártás fokozásával. „A jó konjunktúra azonban csak úgy tartható fenn, ha a népek állandóan rettegnek a szomszéd támadásától, és ha biztonságukat a fegyverkezés őrületes fokozásában keresik. Hogy a félelem és a fegyverkezés láza ne enyhüljön, arról azok az újságtrösztök és parlamenti csoportok gondoskodnak, amelyek a különböző nemzetiségű Comité de Forge-ok zsoldjában állnak. Tervszerűen fűtik a nemzeti imperializmust, ellenséges szándékkal gyanúsítják a szomszédot, és a biztonság nevében követelik a fegyverkezést. A jó konjunktúra alapja: a népek rettegése és gyűlölködése” – írja Herczeg.
Azért idéztük ilyen hosszan, mert az általa felvázolt helyzet kísértetiesen hasonlít a mai állapotainkra. Ma is a fegyverkezés fokozásával próbálnak lendületet adni a 2008-ban válságba került világgazdaságnak. 2006 és 2010 között ugyanis a fegyvergyártás lassabban nőtt, mint a világgazdaság, évi 2,1 százalékkal, azóta viszont kétszer olyan gyorsan növekszik (évi 7 százalékkal), mint a világgazdaság. Van olyan ország, amely egyetlen év alatt 25 százalékkal növelte a fegyvergyártást.
Az Egyesült Államok George Washington nevű, atommeghajtású repülőgép-hordozója. Legalább 100 atomfegyver van hadrendbe állítva (Fotó: Beta/AP)
Herczeg cikkének másik tétele a két helyzet közötti kísérteties hasonlóságot domborítja ki. „Ők olyan nagyszerű ágyút gyártanak, mely pozdorjává zúzza a legerősebb páncélt is és olyan páncélt, amelyen csúfot vall a legnagyszerűbb ágyu” – szögezi le. Ma pedig az a helyzet, hogy egyformán árulnak olyan repülőgépet és rakétát, amellyel szemben tehetetlen minden légvédelem, és olyan légvédelmi rendszereket is, amelyen nem képes áttörni egyetlen repülőgép vagy rakéta sem.
A fegyvereket ugyanis nemcsak hazai szükségletre gyártják, hanem igyekeznek minél többet eladni belőle. („A világban most az egyik legjobb üzlet a fegyverkereskedelem” – állapították meg az újságok.) A világ fegyverkereskedésében a következő öt ország adja el a legtöbb fegyvert. Az USA a fegyverkereskedelem 33 százalékával, legnagyobb vevői: Szaúd Arábia 9,7, Egyesült Arab Emírségek 9,1 és Törökország 6,6 százalékkal. Oroszország a fegyverkereskedelem 23 százalékával, vevői: India 39, Kína és Vietnam 11-11 százalékkal. Kína a fegyverkereskedelem 5,9 százalékával, vevői: Pakisztán 35, Banglades 20 és Mianmar 16 százalékkal. Franciaország a fegyverkereskedelem 5,6 százalékával, vevői: Marokkó 16, Kína 13 és Egyiptom 9,5 százalékkal. Németország a fegyverkereskedelem 4,7 százalékával, vevői: az USA 13, Izrael 11 és Görögország 10 százalékkal. Az első tízben benne van még: (nagysági sorrendben) Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország, Ukrajna és Hollandia.
A szövetséget azzal mérik, hogy ki vásárol az USA-tól és ki Oroszországtól. Az amerikaiak legdrágább és legkeresettebb áruja az F–35-ös repülőgép, az oroszok legdrágább és legkeresettebb áruja pedig az Sz–400-as rakétaelhárító rendszer. Napjainkban nagy szenzáció volt, hogy Törökország mind a kettőt meg akarja venni. Trump amerikai elnök ezért keményen bírálta a török kormányt a szövetségi kötelezettségek megszegése miatt. Putyin orosz elnök pedig kijelentette: „Komoly feladatok állnak országaink előtt a haditechnikai együttműködés megerősítése terén”.
Különösen Trumpnál látszik, hogy egyik fontos államfői feladatának tartja, hogy fegyvert adjon el. Képes csak ezért tárgyalni állam- és kormányfőkkel. A rossznyelvek már megfogalmazták, hogy a világ legdrágább kávéja az, amit az állam- vagy kormányfők Trumppal isznak meg. Mert sokmilliós fegyverrendeléssel kell érte fizetni.
A gazdasági szakértők már megfogalmazták, hogy a gazdaság lendülete jobban fokozható lenne a migránsok segítségével, mert ott a gazdaság több területét támogatnák. (Már megfogalmazódott az a javaslat, hogy a II. világháború utáni Marshall-tervhez hasonló tervet kellene kidolgozni a segítésükre.) A migránsoktól azonban mindenki ódzkodik. Mert hiába minden emberi szolidaritás és „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, ha senki sem igazán hajlandó befogadni őket, mert attól tart, milyen hatással lesz életére, értékeire ha tömegesen befogadják őket.
A feszültség viszont nagyon könnyen fokozható. Könnyű találni érvet arra, hogy milyen veszélyek vannak, könnyű ellenséget találni, aki ellen fegyverkezni kell, könnyű szítani a feszültségeket. Még azzal sem törődve, hogy a fegyverkezés maga elegendő ahhoz, hogy mások abban veszélyt, fenyegetettséget lássanak. A legkönnyebben lovagolható az Oroszország részéről fenyegető veszély. A rendszerváltás után úgy tűnt, hogy Oroszországgal úgy lehet együttműködni, mint bármelyik másik állammal. Hol van ez a korszak? Napjainkban Szaúd-Arábia a jemeni háborúval a legnagyobb borzalmak elkövetője, de senki sem próbálja megállítani, mert jó fegyvervásárló. Még egy újságíró szinte nyilvános meggyilkolásából is milyen nehezen lesz ügy! A demokráciát is először tőlük kellene számon kérni.
Így jutottunk abba a helyzetbe, hogy a lapok arról cikkeznek: „olyan világ jön, amelyben több orosz rakéta fenyegeti Európát”. Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter pedig megállapítja: „Az elmúlt években új katonai fenyegetettségek jelentek meg, amely több stratégiai kihívással szembesül”. Csak még azt kell hozzátenni, hogy ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy fegyverkezéssel kerestek módot a gazdaság fellendítésére.
