2024. szeptember 11., szerda

Az isztambuli polgármester nem akar csatornát

Ekrem İmamoğlu, Isztambul ellenzéki polgármestere minden lehetséges jogi eszközzel meg akarja akadályozni, hogy a kormány kiépítse az új, a Boszporusszal párhuzamosan nyomvonalú hajózható csatornát amely szintén a Márvány- és a Fekete-tengert kötné össze, mert az szerinte tönkretenné a 15 millió lakosú nagyváros ivóvízbázisát. Szerdán keményen ostorozta Recep Tayyip Erdoğan elnök „katasztrófaprojektjét”, amely szavai szerint több millió hektár erdő és szántóföld elvesztésével is járna.

A 45 kilométer hosszú csatorna keresztülszelné az Isztambultól nyugatra fekvő Sazlıdere-duzzasztógátat és a Terkosi-tóhoz közel haladna el, amivel – İmamoğlu szerint – sós tengervízzel szennyezné el azt a két vízbázist, amely Isztambul ivóvízszükségletének csaknem harmadát fedezi.

A török környezetvédelmi és városfejlesztési minisztérium hétfőn hagyta jóvá a csatornaberuházás környezeti hatástanulmányát, Erdoğan pedig bejelentette, rövidesen kiírják a pályázatot az építési munkákra. Ugyanezen a napon az isztambuli polgármesteri hivatal felmondta azt a megállapodást, amelyet tavaly az előző, kormánypárti főpolgármester írt alá.

Az új főpolgármester felszólította az embereket, hogy tiltakozzanak a környezetvédelmi minisztériumnál a csatornaépítés ellen. Szerinte e tervezett csatorna és a Szuezi- vagy a Panama-csatorna között nincs párhuzam, mert nem rövidíti le a hajók által megteendő távolságot. A csatorna a hivatalos indoklás szerint a világ egyik legforgalmasabb szorosa, a Boszporusz tehermentesítését szolgálja. A beruházás presztízskérdés Erdoğan elnök számára, aki kedveli a gigantikus projekteket. Imamoğlunak válaszul az elnök csütörtökön leszögezte, a csatorna ügyében nem az isztambuli főpolgármester illetékes, hanem a kormány és a kormánypárti többségű isztambuli közgyűlés, és a döntést már meghozták.