Budapesti tudósítónktól
Amikor kalandor ütközik diktátorral, akkor annak rendszerint tragikus a végkifejlete. Vagy a kalandor vagy a diktátor számára. Bár ilyen esetekben többnyire a kalandor számít fogyóeszköznek. Valahogy így lehetne összegezni mindazt, ami április 16-án történt a bolíviai Santa Cruzban, amikor egy szállodában kommandósok ütöttek rajta egy magyarokból álló csoporton. A támadás során a bolíviai–magyar–horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardót és két társát, a román állampolgárságú, szovátai Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert lelőtték, az ugyancsak román állampolgárságú, Magyarországon letelepültnek minősülő Tóásó Elődöt és Mario Tadić horvát–bolíviai kettős állampolgárt pedig letartóztatták a rendőri egységek.
A hivatalos bolíviai magyarázat szerint a csoport meg akarta gyilkolni Evo Morales elnököt, valamint kormánya több tagját, s a rajtaütés a merényleteket volt hivatott megelőzni, de mivel a csoport fegyveres ellenállást tanúsított, a kommandósok is lőttek.
Aztán persze nagyon gyorsan kiderült, hogy (ahogyan az gyakorlott kommandósok esetében szokás) a rajtaütés valóban rajtaütést jelentett, a rajtaütötteknek valószínűleg nem is nagyon volt alkalmuk tüzet nyitni, igazából az az érthetetlen, hogyan maradtak ketten is életben…
A felháborodó fél Írország volt, szinte azonnal nemzetközi vizsgálatot követelt az ügyben, mondván: a bolíviai rendőrségi fotókon látszik, hogy az egyik hullának össze volt kötözve a keze. Úgy pedig igazán nehéz ellenállást tanúsítani… Nem meglepő, hogy éppen Dublin kezdte a tiltakozást: Magyarországon éppen külügyminiszter-váltás zajlott, Bukarest nem igazán törte magát, hogy a Magyarországon élő állampolgárai sorsa után kutakodjon (akik állítólag amúgy is a Székely Légió tagjai voltak), Zágrábban pedig meglehetősen ambivalens Flores horvátországi háborús aktivitásának a megítélése.
FEGYVERESEK TOBORZÁSA
A múlt hét csütörtökén lezajlott kommandós akció hírei csak lassan szivárogtak át Európába. Péntekre vált bizonyossá, hogy az egyik áldozat Flores. Jó kapaszkodó volt ez a magyar médiának, hiszen olyan emberről van szó, akiről anno film is készült, lehetett hát foglalkozni a témával. A merényletre vonatkozó bolíviai állításokat nagyon gyorsan meg lehetett kérdőjelezni, s innen aztán szinte egyenes volt az út az ártatlan áldozat profilja felé. Balázs Péter, Magyarország új külügyminisztere keddi sajtótájékoztatóján ugyancsak kétségét fejezte ki, hogy a La Paz-i kormány állításaival összhangban voltak a történtek, mondván, Bolívia nem igazán siet felvilágosítással szolgálni, meg aztán a médiában sokkal több információ forog, mint a hivatalos csatornákban…
Szóval lehetett volna Flores hős, ártatlan áldozat is akár, ha az MTV kedden este nem tűzi műsorra azt a felvételt, melyet Kepes András készített még hónapokkal ezelőtt, s melyben az interjúalany szépen elmondja: azért ment Santa Cruzba, hogy megszervezze a tartomány védelmét a kormányerőkkel szemben. Magyarán: gerillacsapatokat toborzott. Ami egy diktatórikus központi hatalommal szemben akár pozitívnak is minősülhet, de attól még a tény tény marad: hivatalos kormányerők ellen akart szervezni nem hivatalos fegyveres csapatokat, melyeket illegálisan beszerzett fegyverekkel akart felszerelni. Az ilyet pedig a világon sehol nem nézik jó szemmel a kormányok. Persze, egy komolyabb demokráciában ilyenkor rendszerint letartóztatnak, vizsgálódnak, bírósági eljárásokat bonyolítanak le, börtönben rohasztanak, hogy aztán évek múlva már senki se emlékezzen a történtekre. A kevésbé komoly demokráciák pedig szeretik az ilyesmit rövidre zárni. Ezzel Flores is tisztában lehetett, ugyanis a még Magyarországon, tavaly szeptemberben adott interjút a végrendeletének nevezte.
A magát nemzeti anarchista világforradalmárként definiáló, 49 éves Flores az ELTE utolsó összegyetemi KISZ-titkára volt, 1991-ben a La Vanguardia spanyol napilap tudósítójaként érkezett Horvátországba, csatlakozott a Horvát Nemzeti Gárdához, hamarosan az első Nemzetközi Brigád parancsnoka lett. Részt vett az Eszék környéki harcokban, de ekkor már gyanús ügyleteiről is terjedtek hírek. Mindmáig nem bizonyított, de létező vádak szerint fegyver- és drogcsempészetben is utazott. A különös harcost egy svájci és egy brit újságíró is érdemesnek találta arra, hogy alaposabban utánajárjon a dolgainak. Hamarosan mindketten elhaláloztak, igencsak gyanús körülmények között. Egyiküket utoljára Flores társaságában látták.
Nem bizonyult ennyire kalandos életűnek az ugyancsak meggyilkolt marosvásárhelyi Magyarosi Árpád, aki Szovátán kezdte tanulmányait, majd Budapestre költözött. Hogy onnan hogy került Brazíliába? Ki tudja?
A letartóztatásban lévő Tóásó Előd ugyancsak Marosvásárhelyen született, Szovátán járt iskolába, majd Magyarországra költözött. Legutóbb Tatabányán tanított informatikát egy iskolában, és a nemzetvédelmi egyetemen hadmérnöki szakon tanult civilként. Az iwiw-en munkájáról azt írja: szabadúszó, aki ott lesz, ahol kell. Bolíviában állítólag robotrepülőgépeket épített. A magyar külügy új vezetője közben intézkedett, hogy Budapest konzuli védelmet biztosítson Tóásónak, az Argentínába akkreditált magyar nagykövetet átküldte La Pazba, nézne már szét, hogy mi folyik ott. A Máltai Lovagrend bejelentette, hogy közreműködésükkel a legnevesebb bolíviai ügyvédi irodát sikerült szerződtetni Tóásó védelmére.
A marosvásárhelyi Tóásó Elõdöt letartóztatták Bolíviában
EGYKOR MINDEBBŐL FILM IS KÉSZÜLHET
A Hírszerző hírportál úgy tudja: Florest bolíviai horvátok hívták a dél-amerikai országba. A bolíviai ellenzék egyik vezetője, Branko Marinkovic ugyanis horvát származású üzletember, aki a kormánypárti vádak szerint magánhadsereg felállítására és szeparatista háborúra készült. A Hírszerző informátora és a bolíviai hatóságok szerint a Rózsa-Flores-féle csoport egy éve működött Bolíviában, minden jel arra mutat, hogy már az országba érkezésük óta megfigyelték őket. Valószínűnek tűnik, hogy a csoport még addig sem jutott el, hogy fegyvereket szerezzen be, viszont már többször is megpróbált lecsapni rájuk a Morales magánhadseregeként is emlegetett kommandó.
Florest a legpontosabban az Index munkatársa, Földes András jellemezte, amikor azt írta róla: „Úgy tűnik, hogy Eduardo Rózsa-Flores valamiféle extrémsportként űzte a világmegváltást. Míg másokat ez a lelki alkat a base jump, az extrém síelés, a hegymászás felé irányít, ő szervezkedett, fegyverkezett, lövészárokban és védett lakásokban bujkált. Az ilyen alakokért néhány évtizeddel a haláluk után két kézzel szoktak kapkodni a filmstúdiók, hogy először a zavaró elemektől megtisztítva romantikus hősnek állítsák be őket, majd előjöhessenek az igazságot feltáró filmmel, ami leleplezi, hogy a hős valójában egy véreskezű kis pukkancs volt”.
Maradjunk ennyiben.
