Választott az SZDSZ vasárnap, új elnököt, új ügyvivő testületet, talán még új arculatot is. Habár ez nem biztos. Mint ahogyan az sem, hogy lényegében, amúgy ténylegesen van-e még SZDSZ.
Miután liberálisék alig 2,1 százalékot szereztek a júniusi EP-választásokon, a pártban mindenki összeveszett mindenkivel, az eddigi megmondó emberek sértett hallgatásba burkolództak, majd a háttérből úgy intézték, hogy megkérdőjelezhető legyen a párt küldöttgyűlésének döntése. Ilyen miliőben mérettetett meg az SZDSZ három elnökjelöltje, a szélesebb (de talán még a párt) nyilvánossága előtt is meglehetősen szerény ismertséggel bíró Retkes Attila zenetörténész-közgazdász, Badacsonyi Szabolcs orvos-kórházigazgató és Weinek Leonárd, a jól fésült zuglói polgármester.
A több mint 700 küldött közül a vasárnapi ülésen 438 jelent meg. A jelenlévők nagy többséggel választották Retkes Attilát elnöknek. Aki azon melegében felszólította a párt (Retkes által vállalhatatlannak nevezett) frakcióvezetőjét, hogy azonnal mondjon le posztjáról. Erről megszavaztatta a küldötteket is, akiknek nagyon tetszett ez az ötlet. Kóka Jánosnak már kevésbé: meglehetősen gyorsan lelépett az ülésről, aztán kiadott egy közleményt, amiben tudatta, hogy francokat mond ő le, merthogy a frakció az SZDSZ egyetlen működőképes testülete, és a válságkezelésnek is folytatódnia kell.
A nagy öregek (és a lánglelkű ifjak) többsége az ügyvivő testületből is kimaradt: az egyetlen üt-tag, akiről egynél több alkalommal hallott már a nagyközönség, Ikvai-Szabó Imre budapesti főpolgármester-helyettes, a többiek kevéssé ismert, javarészt vidéki politikusok. Az új elnök jó néven venné, ha a frakcióvezető mellett távozna az SZDSZ képviselőcsoportjából Kuncze Gábor, Pető Iván és Magyar Bálint is. A liberális kifejezést ki nem ejtené a száján, még tévedésből sem, helyette szabadelvűségről beszél, meg megújulásról. Cserébe viszont bocsánatot kér a magyar társadalomtól: a korrupciós ügyek, az SZDSZ korábbi vezetőinek arroganciája és agresszivitása, valamint a határon túli magyarság és a vidék ügyeinek elhanyagolása miatt. Ami szép és dicséretes, a kérdés csak az, hogy akad-e bázis, aminek a nevében beszél.
Mert most éppen abban a helyzetben van, mint (az őt egyébként támogató) Fodor Gábor, a leköszönt elnök: pártvezetőként mondhat, amit akar, a frakció meg azt szavazza meg a parlamentben, amit Kóka akar, akár a párt vezető testületei döntésének ellenében is (lásd még: vagyonadó). Van tehát egy SZDSZ-frakció, amely fütyül a pártfegyelemre és van egy SZDSZ, amelynek nincs parlamenti képviselőcsoportja. Az új elnök eltökélte ugyan, hogy ezen változtat, nagy határozottsággal azt is meglebegtette, hogy akár ki is zárhatják a frakcióvezetőt a pártból – mindazonáltal tudnia kellene, hogy az erkölcsi okokon túl szinte semmiféle eszköz nincs a kezében ahhoz, hogy ténylegesen megfossza Kókát tisztségétől, ha azt a képviselőcsoport nem úgy akarja.
A helyzetet tovább árnyalja, hogy Retkes kijelentéseit követően a párttagok egy része fogta magát és kilépett az SZDSZ-ből. Emblematikus nevek is vannak a távozók között: Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Konrád György, Rajk László is azt mondta, hogy neki ez az SZDSZ már nem otthonos. Vannak persze olyanok is, akik formálisan maradnak ugyan, mégsem kell rájuk számítani. Pető Iván frakciótag az Inforádiónak azt mondta, hogy a mostani SZDSZ-szel mint párttal lezártnak tekinti a kapcsolatát. Annyira persze nem, hogy mandátumát is visszaadja, hiszen listás helyről került a parlamentbe… Ennyiben becsületesebb Kuncze Gábor hozzáállása az élethez, aki egyéni képviselőként, önerőből kapott parlamenti helyet, amihez ragaszkodik, hogy „ne a Fidesz jelöltje nyerje meg az időközi választást körzetében”, amúgy pedig lényegében már visszavonult.
Nem lendít Retkes helyzetén az sem, hogy 24 óra sem telt el elnökké választása óta, máris sikerült előbányászni vele kapcsolatban egy kis érdekességet. Nevezetesen, hogy saját cége az elmúlt években 145,5 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Alaptól, úgy, hogy Retkes eközben az NKA zenei szakmai kollégiumának tagjaként bele tudott szólni abba, hogy ki kaphasson pénzt. Megesik efféle másutt, mással is, csak nem túl elegáns egy ilyen előélettel a korrupció elleni küzdelem élharcosaként tetszelegni…
Összegzésképpen: az új elnök nagy lendülettel vetette bele magát az SZDSZ újjáépítésébe, a párt eddigi tevékenysége miatt bocsánatért esedezve, a budapesti liberális értelmiségtől eléggé elhatárolódva, vidéki szabadelvűek támogatásában bízva. A kérdés már csak az, hogy sikerül-e neki parlamenti küszöböt elérő módon lecserélnie tagságát és szavazóbázisát, ahogyan azt a másik kicsinek, az MDF-nek sikerült a legutóbbi voksoláskor. Annak, aki manapság vállalkozik az SZDSZ irányítására, nagy eltökéltséggel kell rendelkeznie, ez kétségtelen, mint ahogyan az is, hogy valamit nagyon másként kell csinálnia, mint ahogyan eddig tette a párt. A kisördög azonban leküzdhetetlenül kérdezősködik: nevezetesen azt szeretné tudni, hogy ha Retkes ennyire nem ért egyet a szabad demokraták eddigi politikai irányvonalával, mi a csudát csinált hét éven át a pártban?
