Nem igazán tudom, mi olyat lehet mondani az elmúlt hét legfontosabb magyarországi belpolitikai eseményéről, amit már ne mondtak volna el, ne írtak volna le. Hogy tragikus, szörnyű, embertelen és borzalmas a kislétai asszony meggyilkolása és lányának megsebesítése? Igen, az. Továbbá ijesztő, kétségbeejtő, bizonytalanságot keltő. Egyesek számára dühítő, bicskanyitogató, visszavágásra késztető. Legalábbis erről számolt be egy polgárjogi vezető egy televíziós műsorban. Mondván, a közösség, amelynek soraiból november óta összesen hatan vesztették életüket négy brutális támadás során, előbb-utóbb vissza akar majd ütni.
Riasztóan hangzik mindez? Igen. A rendőrség ugyanis helyben topog, képtelen bármilyen eredményt felmutatni, az országban élő többség és a legjelentősebb számú kisebbség között pedig napról napra nő a bizalmatlanság. És a félelem. Ami köztudottan rossz tanácsadó. Ilyen légkörben pedig könnyen, túlságosan könnyen tehet valaki valamit, ami utána visszafordíthatatlannak bizonyul.
Találgat mindenki. Nem lehet tudni, hogy egy személy vagy egy csoport követte el a tatárszentgyörgyi, a nagycsécsi, a tiszalöki és a kislétai gyilkosságokat. Nem lehet tudni, hogy az elkövető(k) milyen indíttatásból ölnek. Van, aki rasszista indokokat sejt, mások inkább tippelnek arra, hogy könnyű prédát keres a támadó. Egyesek szerint szimpla őrültről, elmeháborodottról van szó, mások úgy látják, hidegvérű számító az elkövető. Akad, akinek meggyőződése, hogy megtorlásról van szó, az elkövető(k) az Olaszliszkán agyonvert tiszavasvári tanárt akarják megbosszulni, Szögi Lajos gyilkosai híján nemzettársain.
Akárhogy is, a cigányok félnek. És félnek a magyarok is. Ján Slota, a szlovák szélsőjobboldali párt vezetője pedig ENSZ-megfigyelőket küldene Magyarországra, ahol az őshonos kisebbséget irtják, amellett, hogy belebeszélnek Szlovákia belügyeibe.
Nehezen valószínűsíthető, hogy a hatóságok rövid időn belül elfogják a támadót vagy támadókat. Sok az országban a kis falucska, ahol élnek cigányok, sok a faluszéli cigánysor, s nem lehet minden roma mellé egy rendőrt állítani. Nyomok pedig, ha vannak is, felettébb hiányosak. Marad a helyben topogás.
Nem marad más hátra, mint a látszattevékenység: a teljességgel eredménytelen, de szükséges egyeztetések lefolytatása kisebbségi vezetőkkel, rendőri vezetőkkel, parlamenti rendészeti bizottsággal, egyebekkel. Tegnap Sólyom László köztársasági elnök hallgatta meg a kislétai eset kapcsán a miniszterelnököt. Az a köztársasági elnök, akitől egyre többen követelik, hogy szólaljon már meg, mondjon valamit, ítélje el a támadást vagy nyilvánítson részvétet. A kívülálló megfigyelőnek szinte úgy tűnik: az elnököt szóra bírni igyekvőknek gyakorlatilag mindegy, hogy mit mond, csak mondjon már valamit. Annak ellenére is, hogy a nyomozó hatóságok sem tudnak még semmi biztosat.
A helyzetet csak nehezíti, hogy még néhány napig mindenki szörnyülködni meg elemezni fog, aztán szépen beleveszik az egész tragédia a nagy érdektelenségbe. A bulvárlapok címoldaláról már a hét közepén lekerült az eset, ez pedig jelzésértékű. Civil szervezetek No pasaran! címmel egy hét múlva felvonulnak majd Budapest utcáin, tiltakozván a Rudolf Hess emlékmenet, a szélsőjobb embertelen eszméi, az erőszak, az antiszemitizmus, a homofóbia és a rasszizmus ellen. Ennek kapcsán a média meg egyes megszólalók majd megemlékeznek Tatárszentgyörgyről, Tiszalökről, Nagycsécsről, Kislétáról. Aztán megint eluralkodik az érdektelenség. Egészen addig, amíg a sörétes puskák ismét nem ölnek.
