Immár hivatalosan, visszavonhatatlanul megkezdődött az új politikai évad: a parlament őszi ülésszakának kezdete mindig azt jelenti, hogy startol az intézményesített adok-kapok. Ráadásul az idei start a szokásosnál is markánsabb volt: Szili Katalin parlamenti házelnök beteljesítette ígéretét, távozott posztjáról, sokat idézett mondatokkal búcsúzott, a kormányfő beterjesztette a jövő évi költségvetési törvény tervezetét, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője felszólította, hogy azonnal vonja is vissza – sok izgalom egyetlen nap alatt. Aztán nyilvánosságra hozták egy kormányrendelet értelmében a nagy állami vállalatok vezetőinek javadalmazását tartalmazó listát: a repkedő havi milliók rendesen borzolják az évek óta a megszorítások szükségességének hangoztatásától fásult polgárok idegeit. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kérte az Országgyűlést, hogy oldja fel mentelmi jogát, mert a bíróságon bizonyítani szeretné, hogy mennyire igaza volt UD Zrt.-ügyben, aztán ő maga is a mentelmi jog feloldása ellen voksolt. A Loki kikapott, de ezt méltósággal tette, a külügyminiszter pedig (egy német lap segítségével) beszólt Pozsonynak.
Szóval eseménynek bővében volt a hét, lehetett válogatni, hogy a szimbolikus, gesztusértékű történéseket vagy a gyakorlati, netán a keménykedő akciókat részesíti előnyben az ember. Szili távozása az első kategóriába tartozik: a 88 hónapig házelnöki tisztséget betöltő politikus búcsúbeszédében elmondta: politikai, személyes és lelkiismereti okok miatt távozik, de az MSZP-frakció tagjaként továbbra is a nemzetet fogja szolgálni. Beszélt arról, hogy Európa és a globális világ jövője, élhetősége elsősorban az egyes társadalmak, a nemzeti közösségek életképességén múlik. S nem felejtett el emlékeztetni arra az ütközőpontra sem, amikor közvetlenül is szembement pártja akkori hivatalos álláspontjával: „Ma is vállalom a kettős állampolgárság ügyében kimondott szavaimat” – hangsúlyozta. Lezsák Sándor házalelnök pedig a „csak a szépre emlékezem” elvét szem előtt tartva kedves szavakkal, a jó, konszenzusos pillanatok felidézésével búcsúztatta. Nem nagy dolog, éppen csak arra volt jó, hogy megmutassák: így is lehet. Higgadtan, méltósággal.
A költségvetési tervezet előterjesztése már nem volt ilyen felemelő: nem is lehet az, mert megvonások, elvonások, szigorítások következnek. Bajnai Gordon kormányfő arra kérte az ellenzéket: hagyja, hogy elvégezzék a nehezét. Orbán Viktor azt válaszolta, hogy az egész büdzsé úgy rossz, ahogy van, vissza kell vonni. Pártalelnöke, Varga Mihály egy televíziós beszélgetés során (sok noszogatást követően) annyiban tudta árnyalni Orbán megnyilvánulását, hogy a „hangsúlyokat tenné máshová”, ha ő állítaná össze a költségvetést. Magyarán: megszorítana ő is, csak nem ott, ahol Bajnai, és nem úgy, ahogy a mostani kormányfő. Ahhoz azért nem kell nagy bátorság, hogy az ember meg merje jósolni: a Fidesz tiltakozni fog, meg mindenféle módosítást javasol, de sokat nem tesz majd, hogy meghiúsítsa a büdzsé elfogadását. Aztán a törvény végrehajtását úgyis a most még ellenzéki párt fogja felügyelni, ha nagyon akar, akár menet közben is módosíthat majd.
Az igazán karakán fellépést kimondottan szokatlan módon mégis a külügyminiszter produkálta a héten: selyempapírba csomagolva, masnival díszítve, a diplomáciai ékesszólás minden furfangját bevetve kőkeményen odamondogatott Pozsonynak egy a müncheni Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban. „Meg tudom érteni a szlovákokat. Most végre – 1993 óta – van egy önálló államuk. Végre önállósággal és saját területtel rendelkeznek. Azután jön az Európai Unió a schengeni megállapodással, és elveszi tőlük a szép, új határokat. Szegény szlovákok már megint nem vonhatják fel többé zászlójukat egyenruhában az országhatáron” – mondta Balázs Péter. Aztán mondott még olyat is, hogy Szlovákia a kistestvér, akit az idősebb Magyarországnak kell európai jó modorra tanítania, meg olyat is, hogy a nyelvtörvény bevezetése a Ceauşescu-rezsim nyelvhasználati politikájával állítható párhuzamba. A szlovák külügyminisztérium azonnal be is kérette a pozsonyi magyar nagykövetet, hogy tiltakozzon Balázs kijelentései miatt. A helyzet érdekessége, hogy a magyar közvélemény addig nem is nagyon tudott a Balázs-féle interjúról, amíg Pozsony fel nem háborodott. De hiába, hogy a fagyi visszanyal, a szlovákok sem tehetnek egyebet, mint amit a magyarok tehettek eddig, amikor Ficóék keménykedtek: dühönghetnek, tiltakozhatnak, háboroghatnak. És ennyi. Vagy akár el is gondolkodhatnak azon, hogy mindenáron keménykedniük kell-e, nem lehetne-e inkább valami hasznosabbal tölteni az időt. Netalán komolyabban venni a jószomszédi viszonyról szajkózott mondatokat.
