Noha a politikai és közéleti eseményeket szemlélve éppenséggel nem mondhatnánk, hogy uborkaszezon dívik, a magyar sajtó egy része nem elégedett a felhozatallal. Így történhetett meg, hogy hétfőn a Magyar Nemzet megírta: elképzelhető, hogy még ebben a ciklusban a parlament megválasztaná a köztársasági elnököt. S a lap azt is tudni véli, hogy ez az új elnök Kovács László jelenlegi uniós adóügyi biztos, egykori MSZP-elnök lehetne. A kollégák baloldali internetes fórumokra való hivatkozással írták, amit megírtak, a fórumok pedig azért, lássuk be, mégsem bombabiztos információforrások, hiszen éppen az a lényegük, hogy fórumok: akárki akármit mondhat, mindenféle különösebb felelősség nélkül.
Hogy a felvetés kissé labilis lábakon áll, azt a Magyar Nemzet is érezhette, a kollégák ugyanis leszögezik: „az első látásra abszurd felvetés” az alkotmány alapján megvalósulhat. Az alaptörvény ugyanis csak azt írja elő, hogy az új államfőt legkésőbb a leköszönő köztársasági elnök távozása előtt 30 napon belül meg kell választani, ami a jelen esetben, amikor Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én jár le, legkésőbb július 5-ét jelent. Az új Országgyűlés várhatóan május végén tarthatja meg alakuló ülését, s logikus lenne, ha a köztársasági elnököt az új parlament választaná meg.
De Magyarország nem lenne az, ami, ha az egyik abszurd felvetést nem követné egy másik.
Szanyi Tibor, az MSZP politikusa blogjában azt írta, hogy igazából nem is Kovácsot, hanem egyenesen Gyurcsány Ferencet szánják a posztra. Aztán a köztévé reggeli műsorában mindezt azzal magyarázta, hogy csupán egy médiahackre adott médiahack-választ, hiszen pártjában nincs olyan szándék, hogy államfőt állítson még ebben a ciklusban. De azért, mivel éppenséggel a kisördög sem olyan alvó fajta, azért megjegyezte: nyolc éve kormányoz úgy az MSZP, hogy jobboldali köztársasági elnök van hivatalban, s „ha elfogadjuk, hogy a politika súlyok és ellensúlyok világa, és azzal számolunk, hogy jövőre az MSZP kiszáll a hatalomból, akkor nem ördögtől való gondolat államfőjelöltet állítani”.
De mivel nehezen valószínűsíthető, hogy mindezt a megfáradt szocialista párt képes lenne végigvinni akár a mostani összetételű parlamentben, ennél többet ez a mókás kis intermezzo nem is érdemel. Foglalkozzunk inkább egy másik érdekességgel, nevezetesen, hogy két ex-SZDSZ-es új pártot alapított: Ungár Klára és Sértő-Radics István létrehozta a Szemát, a Szabad Emberek Magyarországért formációt, amely a csalódott baloldali és liberális szavazóknak akar alternatívát nyújtani. Ungár közlése szerint azt a 280 ezer liberális és egymillió baloldali szavazót akarják aktivizálni, akik mostanság „politikai hajléktalanná váltak”, akik a legutóbbi választásokon nem mentek el szavazni. Van programjuk is, amibe mindenféle szép és okos dolgot belesűrítettek – csak éppen kérdéses, hogy abban a kétpólusú országban, ahol még a védőoltás elfogadása vagy elutasítása is pártpolitikai preferenciák alapján történik, lesz-e nyitott fül, amely meghallgat egy régi-új politikust.
De mindez természetesen eltörpül a legújabb Jobbik–roma ügy, a kibogozhatatlan sajóbábonyi eset mellett. A történet ugyan viszonylag pontosan rekonstruálható, mivel azonban akkor a kép nem lesz első ránézésre fekete-fehér, s így az állásfoglalás sem olyan egyszerű, ezért a magyar inkább pártszimpátia alapján dönt, hogy ki a jó és ki a rossz. Csak hát ezek a fránya árnyalatok… Történt vala, hogy egy hivatalosan bejegyzett párt (történetesen a Jobbik) lakossági fórumot tartott épp egy héttel ezelőtt, egy Sajóbábony nevű településen. Na, ezt a szabályos lakossági fórumot egyesek (történetesen romák) megzavarták. Másnap egy pártaktivista (jobbikos, ugyebár) kijelentette, hogy őt életveszélyes fenyegetés érte. (Aki a keresetlen magyar kifejezések között jól tájékozott, azonnal sejtheti, hogy ez az életveszély miben nyilvánulhatott meg.) S ezért riasztotta a gárdát. Nem a Magyar Gárdát, mert azt, ugye, a bíróság már feloszlatta, hanem az Új Magyar Gárdát. Ami, lássuk be, nagy különbség… Na, a riasztás után vasárnap a gárdisták elkezdtek Sajóbábonyba áramolni, a helyi cigányság meg elkezdett ez ellen tiltakozni. Jött a csősz, akarom mondani, a rendőrosztag, beállt a két társaság közé, mindenkit a saját sarkába parancsolt, és ezzel a történetnek akár vége is lehetett volna.
Ha a politikusok nem harapnak rá a csalira. Kínálkozott, olyan kézenfekvő volt. Összeült a nemzetbiztonsági bizottság, a pártok nyilatkozatokat adtak ki, sikerült egy röhejes kormányrendeletet is megfogalmazni, amely szerint ha valaki nyilvános rendezvényen a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet – így a Magyar Gárda – egyenruháját viseli, vagy ahhoz hasonlót, 50ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Jogászok rögtön közölték: alkotmányos alapjogokat, így a véleménynyilvánítás szabadságát (ebbe pedig az öltözködés beletartozik) csak törvényben lehet korlátozni, kormányrendeletben nem. A másik nagy baj ezzel a rendelettel az, hogy felettébb önkényes, hiszen szakértők szerint eldönthetetlen, hogy valakinek a viselete mikor emlékeztet annyira a betiltott szervezet egyenruhájára, hogy az már büntetendő. Fekete nadrág fehér felsővel és fekete mellénnyel még rendben, ha a mellényen oroszlán díszeleg, fizetni kell? De mi van, ha a nadrág, mondjuk, zöld, és van oroszlán. Ráadásul innen már csak egy lépés, hogy valaki betiltsa a neccharisnyát vagy a kockás szoknyát, ha éppen úgy hozza úri kedve. Szélsőséges nézetek ellen, dandárszintű riasztások rendszerét működtető szervezettel szemben nem lehet öltözködési kódexekkel küzdeni.
Csak ennek megértéséig elég sok sajóbábonnyal kell majd még szembesülni.
