Amióta a miniszterelnök a múlt héten közzétette Megegyezés című cselekvési programját, s amióta azt szombaton az egykori koalíciós partner, az SZDSZ elvetette, felgyorsultak a kommunikációs események a magyar belpolitikában. Az ember már szinte fél bekapcsolni a vasalót, mert attól tart, hogy annak forrósodó lapjáról is egy szabad demokrata politikus szól vissza, magyarázandó, hogy a cselekvési terv „nem az ország, hanem Gyurcsány Ferenc túlélését szolgálja”, ezért kellett csípőből visszautasítani.
Szokásos semmitmondó kommunikációs porhintésnek tűnhet ez a történet a kívülálló számára, ha az igazi tétje nem a jövő évi költségvetés lenne. Dőreség ugyanis azt képzelni, hogy a büdzsé törvénytervezete más alapokon nyugodna, mint a most közzétett cselekvési terv. S ha az utóbbit a liberálisok nem tartják elfogadhatónak, vajh miért szavaznák meg az előbbit? Egy költségvetési törvény parlamenti bukása minimum kínos helyzetbe hozza a kormányzó erőt mindenütt a világon, de gyakorlati gondokat is okoz a gazdaság, illetve az állami finanszírozású szféra teljes körében. A szocialisták frakcióvezetője máris meglebegtette, hogy sebaj, az idei büdzsével is el lehet élni jövőre, mire a közgazdászok azt válaszolták: ez igaz, de akkor az éves infláció nem épül be a finanszírozásba, s a pénzromlás ellenére is az idei összeggel kell beérnie minden állami forint felhasználójának. (Adódnak ugyan a költségvetés hiányában ennél bonyolultabb gondok is, de ezeket tényleg érdemes a szakértőkre hagyni.)
Ráadásul az SZDSZ egyre többet beszél arról, hogy szakértői kormány kéne Magyarországnak. Kormánypárti szimpátiától nem mentes elemzők szerint ilyen kategória nincs a magyar alkotmányban, de a világ egyetlen országának alkotmányában sem. Amit készségesen el is hiszünk, csak éppen attól még itt-ott időnként feltűnik egy-egy szakértői kormány. Ennek az a jellemzője, hogy szakemberek, nem pedig olyan politikusok üldögélnek a bársonyszékekben, akiknek minden egyes lépésük előtt mérlegelniük kell, hogy a döntés milyen hatással lesz a közvéleményre, különös tekintettel arra, hogy néhány hónap múlva kampánykezdés várható (2009 tavaszán esedékes ugyanis az Európai Parlament képviselőinek megválasztása). Nagy igazsága van abban a kormánypárti szimpátiától nem mentes elemzőknek, hogy egy ilyen kabinet is csak a parlament (és az abban ülő pártok) jóváhagyásával (magyarán: parlamenti többséggel) működhet, s abban is, hogy nehezen valószínűsíthető, hogy az SZDSZ, a Fidesz–KDNP és az MDF ki tud állítani egy mindegyikük számára elfogadható szakértői gárdát. (Főleg azok után, hogy a liberálisok és a fórumosok az utóbbi időben ott marnak egymásba, ahol érnek, s még egy elnöki találkozót se tudnak összehozni.)
Ha a szakértői kormány felállítása sem megy, jöhet a rendkívüli választás, mondja az SZDSZ.
És ez az oka annak, hogy sokan nem hisznek igazán komolyan a bekeményíteni látszó liberális pártnak. Mert a rendkívüli voksoláson nagyon nem biztos, hogy az SZDSZ elérné a parlamenti küszöböt, tehát a pártnak egyszerűen nem jönne jól egy ilyen helyzet. Ezért tételezik fel többen, hogy igazából csak miniszterelnököt akar cseréltetni Fodor Gábor és csapata. Ezt a munkát azonban annak az MSZP-nek kellene elvégeznie, amelynek a leváltandó kormányfő, Gyurcsány Ferenc az elnöke. Valahol itt mar saját farkába a kígyó, zárul be a kör, kezdődik a tánc elölről és a többi okosság.
Így aztán azok számára, akiket lázba hoz a magyar belpolitika, lesz izgalom az elkövetkező hónapokban bőven. A többiek pedig dőljenek hátra, szórakozzanak, majd szólunk, hogy mi lesz a buli vége.
