Drágám, nekem hiszel vagy a szemednek? – hangzik az örök érvényű kérdés, amit mindig fel lehet tenni, ha tényekkel kell szembeszegülni. A helyzetet persze bonyolítja, ha tényből is többféle van, s hinni is többfélét lehet.
Mint ahogyan az körvonalazódni látszik a magyar belpolitikában „megfigyelési ügyként” elhíresült eset kapcsán. Az ügy központi szereplője az a bizonyos UD Zrt., amelynek vezetője, Horváth József a Fidesz-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal műveletiigazgató-helyettese volt. A biztonsági feladatokat ellátó cégben szép számmal dolgoztak a titkosszolgálat (mert az NBH történetesen az) korábbi alkalmazottai. Nem meglepő: bizalmi állásról van szó. Na, ez ellen a cég ellen a jelenlegi NBH január óta folytat operatív megfigyelésnek nevezett tevékenységet. Sokáig semmi látványos nem történt, aztán a nyár végén kissé összetorlódtak az események: a cég egyik vezetője egy telefonbeszélgetésben arról számolt be, hogy egy megbízás értelmében Dávid Ibolya MDF-elnökre kellene „terhelőket” gyűjteni, s hogy ehhez a feladathoz valami köze van Almássy Kornélnak,
az MDF alelnökének, aki Dávid kihívója lenne a párt elnökválasztásán.
Szeptember 10-én a rendőrség házkutatást tart a cégnél, fegyvereket keresnek, szervereket, számítógépeket foglalnak le. Ugyanaznap Dávid Ibolya megkapja (postán, feladó nélküli borítékban) a hangfelvételt, amely Almássyt egész sötét színekben tünteti fel, de ezt csak két nappal később hozza nyilvánosságra. Másnap a sajtó arról ír: magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozóiroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya, miután felmerült a gyanú, hogy egy internetszolgáltató elleni támadással illetéktelenek milliónyi postafiók tartalmába tekinthettek be. S hogy emiatt az UD-t gyanúsítják. Azóta egyetlen internetszolgáltató sem erősítette meg a feltörés hírét. Almássy hirtelen önkritikát gyakorol, lemond az elnökjelölti tisztségről és eltűnik a színről, hogy aztán csak a héten kerüljön elő, számoljon be sajtó előtt arról, milyen fenyegetések érték, hogyan zsarolták, s ő a családját féltve hogyan visszakozott, de most már mindenkit felszólít, hogy ne támogassák Dávidot az elnöki tisztségért immár egyedül vívott harcban.
Néhány nappal később egy sajtócikk arról számol be: nyolc hónapja az NBH számítógépére kémprogramot telepítettek, és ennek felfedezése után kezdődött el az UD elleni fedett akció. Konkrétabb szerepet vállal az ügyben Szilvásy György, a nemzetbiztonságért felelős tárca nélküli miniszter, aki embereket nevez meg, akiket az UD megfigyelt.
Aztán a héten begorombult a történet: a titokminiszter közölte, hogy az UD Zrt. rendszeres kapcsolatot ápolt ellenzéki politikusokkal, Kövér Lászlóval és Demeter Ervinnel például. Azt is mondta: a törvénytelen eszközökkel operáló cég megbízásokat, feladatokat is kapott a fideszes politikusoktól, akik anno, hogy, hogy nem, épp titokminiszterek voltak.
Demeter előbb sajtótájékoztatón hangoztatta: az, amiről Szilvásy majd órákkal később, egy parlamenti bizottsági ülésen beszélni fog, na, az nem igaz. Aztán fideszes politikusok lepték el a sajtót, magyarázva, hogy persze hogy az egykori titokminiszterek baráti kapcsolatokat ápoltak korábbi NBH-s vezetőkkel, nincs ebben semmi törvénytelen, megbízásokat nem adtak, legfeljebb megkérték a cég vezetőjét, hogy erről-arról tájékoztassa őket, meg néhányszor együtt ebédeltek, hát ennyi. Hogy éppen az NBH jelenlegi igazgatójának kapcsolatairól szerettek volna tájékozódni? Hát istenem, ő is csak ember…
Szilvásy közben szétosztott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjai között egy CD-t, ami az UD vezetői lehallgatott telefonhívásait tartalmazta, mondván, ez a bizonyíték. A Fidesz seperc alatt feltöltött egy sor anyagot a párthonlapra, mondván, ez vicc, nem bizonyíték.
A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s tagjai is szétspricceltek a média minden irányába, hogy elmondják: a CD egyértelműen bizonyítja, hogy az UD Zrt. árnyék-titkosszolgálatként működött. Tóth Károly például azt állítja: az UD és a Fidesz között rendszeres és célirányos volt a kommunikáció. Hozzátette: a politikusok szereplése nem feltétlenül bűncselekmény, de azért ki kell ezt vizsgálni.
És mindezek után jött az ügyészség, amely közölte: felfüggesztette a nyomozást a megfigyelési ügyben, mert jogi aggályok merültek fel az NBH feljelentéséhez mellékelt lehallgatási anyagok felhasználhatóságát illetően. A hangfelvételek ugyanis nem felelnek meg a célhoz kötöttség elvének. Magyarán: a felvételek csak annak a bűncselekménynek a bizonyítására használhatóak, amelynek a gyanújára hivatkozva a bírói vagy miniszteri engedélyt a lehallgatásra megkérték. Ha más is felmerül, arra is engedélyt kellett volna kérni. Itt meg nem az a helyzet.
A fideszes politikusok nem „adtak utasítást”, hanem „kértek”, a lehallgatott telefonbeszélgetések egy része nem használható arra, ami miatt készült, s mint ilyet meg kellett volna semmisíteni, ez azonban nem történt meg. Titkosszolgálati ügyekről lévén szó, bármikor államtitoknak minősülhet bármi, s onnantól kezdve nem lehet róla beszélni. Tuti bizonyítékok válnak majd formai okok miatt teljesen használhatatlanná, az udvariassági formák betartása miatt nem lehet majd tényeket bizonyítani.
Közben meg minden érintett koszolódik egy kicsit. És marad a köz legyintése, hogy a titkosszolgálat keze mindenben benne van, az ügyben senki sem tiszta, s mindenki azzal érvel majd, ami éppen megfelel a saját meggyőződésének, a többi tényt lakonikusan félretéve.
S hogy mindeközben a pénzügyminiszter előterjesztette a jövő évi adótörvényt? Kit érdekel???
