Életképtelen lenne Székelyföld, ha önállósulna: erre a következtetésre jutott az Adevarul (Igazság) című bukaresti napilap, amely Hargita, Kovászna és Maros megye gazdasági mutatóit elemezte és megállapította: a székelyek lakta „tartományt” el kell tartania valakinek. (Az Adevarul okfejtését lapunk is közölte keddi számában.) A számokkal nehéz vitába szállni. De vajon valóban utópia-e egy gazdaságilag elmaradott térség autonómia álma, partikulárisan a Székelyföldé?
A történelmi előzmények arra utalnak, hogy mégsem az. Ma már alig beszélnek róla, de a zömében német anyanyelvűek lakta, Olaszországhoz tartozó Dél-Tirol is gazdasági gondokkal küszködött, mielőtt autonómmá vált volna. Erre egy két évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön megtartott autonómia tanácskozáson Christof Pan dél-tiroli professzor utalt. Elmondta: „A régió sikere, hogy elérték: a három népcsoport, a német, az olasz és a ladin egyikét sem kellett megfosztani semmilyen jogától. A hajdanán szegény régióban ma sok a bevándorló, nincs munkanélküliség, a GDP 36 százalékkal haladja meg az olasz átlagot és a terület gazdaságának 5 milliárd eurós forgalma van. Megszűnt a konfliktuspotenciál, társadalmi béke van, virágzik a gazdaság. Az, hogy a régió lakossága többnyelvű, a hozzáadott kulturális értékben csapódik le” – összegezte előadását Christof Pan.
A konfliktuspotenciál és a virágzó gazdaság közti összefüggés nyilvánvaló. Arra még az ezredfordulón utalt Kolumbán Gábor, a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának oktatója, hogy a romániai magyar fejlesztéspolitikának nagy dilemmája, hogy kompromisszum köthető-e a román nacionalista érdekekkel. El kellene kerülni a fejlesztést az etnikai arányok megváltoztatása árán, ugyanakkor az elégtelen mértékű fejlesztés, amely egyrészt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség apró lépések taktikájának elengedhetetlen következménye, lassan apasztja a magyar közösséget, demográfiailag, de gazdaságilag is.
A Székelyföld jövőjét kettős erőtér határozza meg, hiszen központi politikai támogatás nélkül nem biztosíthatóak a fejlődéshez szükséges infrastruktúra-beruházások (gyorsforgalmi utak, vasútvonal, modern távközlés, nemzetközi repülőtér). Ugyanakkor a Székelyföld gazdasága függ az országos ellátó rendszerektől. Másrészt a térség fejlesztési potenciálja és a folyamatok rendkívül élénk dinamikája Románia és a Kárpát-medence egyik lehetséges fejlődési szigetévé tehetik a Székelyföldet.
Ehhez azonban összefüggő, rövid-, közép- és hosszútávra egyaránt tervező, a globalizációs folyamatokat figyelembe vevő gazdasági stratégiára lenne szükség. Amelynek még csírája sincs. A székelyföldi önrendelkezésre rákeresve a Google szinte kizárólag csak a székely zászlóval, autonómia tüntetésekkel, apokaliptikus forgatókönyvekkel kapcsolatos találatot ad ki.
Miközben a világ az elmúlt öt évben is óriásit változott, Székelyföld 100 év alatt nem változott semmit. Ennek bizonyítéka Kolumbán Gábor szerint, hogy az 1902-ben tartott Székely kongresszuson írásban foglaltak oly aktuálisak, hogy azt hihetnőnk, az RMDSZ-program része.
A székelyföldi életképtelenség ma az évtizedek óta megvont központi támogatás hiányának is az eredménye. Valójában a székelyföldi életszínvonal jóval magasabb, mint más gazdagabbnak tartott megyékben és adóbefizetések aránya is lényegesen magasabb. Természetesen a Székelyföldet először gazdaságilag kell – mert lehet! – talpra állítani, és akkor már nem lesz gazdasági akadálya az önrendelkezésnek. Legfennebb marad a legnagyobb akasztója: a román nacionalizmus gátja.
