A világ több nyelve ismer számos olyan kifejezést, szólásmondást, amelyek lényege, hogy nagy, komoly előkészületek, felcsigázott várakozások ellenére szinte semmi sem történik egy-egy várva várt esemény alkalmával. Interakciót várok a Kedves Olvasótól: idézze fel mindenki valamely nyelven az általa ismert, ilyen helyzetekre vonatkozó szólást, s nagyjából egészen pontos képet kap arról, hogy mi is történt az elmúlt héten a magyar belpolitikában.
Az új naptári év első munkanapjainak egyikén a kormány ugyanis kezdeményezte egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását, mert kiderült, hogy a világgazdasági válság hatásai jóval rosszabbak lehetnek annál, mint amit akár egy hónappal korábban is sejteni lehetett, a költségvetési előrejelzések nem jók, valamit tenni kell. Hogy erre a kezdeményezésre a Nemzetközi Valutaalap vezetőjének budapesti látogatása után került sor, arra engedett következtetni: nagyon gyorsan kell csinálni azt a valamit, mert különben jajaj lesz.
A várakozásokat fokozta, hogy a kormányfő a kezdeményezés és az ülés megtartása között nagyjából minden olyan csoporttal konzultált, amelynek a kezében pénz forog valamilyen módon. A gyakorló gazdasági szakemberek pedig kitartóan hajtogatták ezeken a beszélgetéseken: adócsökkentés, a gazdasági környezet javítása, élőmunka-terhek csökkentése. Oly kitartóan, hogy végül hasonló szavak hagyták el a kormányfő ajkát is. Újságírók törték magukat, hogy valamilyen százalékot, sávhatárt, keretösszeget tudjanak meg, bármit, amit arab számmal le lehet írni, aztán meg címlapra lehet tenni.
Majd lassan kiderült: hiába a nagy csinnadrattával összehívott rendkívüli ülés, azon ugyan szó nem lesz adatokról, konkrétumokról: a kormányfő „tájékoztatni fog a világgazdasági válság nyomán kialakult magyarországi helyzetről és az ebből fakadó feladatokról”.
Így aztán a legnagyobb ellenzéki párt nem a konkrét indítványokba, hanem a kormányba kötött bele, mondván, akármekkora a baj, azt a legegyszerűbben nem a szabályok, törvények módosításával, a helyzethez való idomításával, hanem a parlament feloszlatásával és új választások kiírásával lehet orvosolni. Pazar ötlet, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a héten láttak napvilágot a közvélemény-kutatók legfrissebb felmérései, melyek közül egyik sem jelzett olyan számokat, amelyek a két kisebbik parlamenti pártot, az MDF-et és az SZDSZ-t egy rövidesen bekövetkező voksoláson az Országgyűlésbe juttatták volna. Jól hangzott tehát „a kormány monnyonle”, csak éppen a Fidesz is tudta, hogy a parlament önfeloszlatásához nagyon nincs meg a szükséges számú parlamenti szavazat. Legalább olyan jól hangzott, mint a kormányfőtől az adó- és járulékcsökkentés hangoztatása, amire viszont nem azonnal, hanem majd egyszer kerül sor…
Közben meg érdemes figyelni a pénzügyminisztert is, aki, valahányszor valamelyik újságíró megérdeklődi nála, hogy akkor esetleg mégis, mi mennyivel csökken, imamalomként hajtogatja: amíg nem csökkenti valaki valahol a kiadásokat, addig ő bizony a bevételekből egy huncut forintot sem enged el…
A szándékos homályfenntartás a téma kapcsán egyesekben azt az érzetet kelti, hogy a kormány igazából csak próbálja felmérni, hogyan reagálna az ország a köztudatba vetett lehetőségekre, melyek lényege, hogy lehet ugyan adót csökkenteni, de az áfaemelést és a szociális juttatások nyirbálását jelenti – tessék választani… A kormányfő egy rádióműsorban ugyan visszautasította ezt a felvetést. A miniszterelnök leszögezte: nem igaz, hogy azért nem mond konkrétumokat a tervezett átalakításról, mert a kiszivárogtatásokkal tesztelik az embereket. Ami viszont azt is jelentheti, hogy országos méretű ötletelés folyik, s a kormány igazából nem tud mit tenni, hiszen a juttatásmegvonás tovább apasztaná a szocialisták népszerűségét, a jelenlegi helyzet viszont nem tartható. Marad tehát a tologatás, a majd, az egyszer, a néhány hét múlva.
Csak akkor az nem világos, miért kellett ekkora felhajtással összerántani képviselőket, államfőt, diplomáciai kart egy rendkívüli ülés erejéig.
