A Minneapolisban csütörtökön eluralkodott erőszak pénteken Ohió állam egyes vidékeire is „átterjed”. Tüntetők itt is üzleteket fosztogattak, épületeket és autókat gyújtogattak. Minneapolisban a rendőrség könnygázgránátokkal és vízágyúkkal válaszolt, kivezényelték a Nemzeti Gárda tagjait is.
A nagy felháborodást keltő eset hétfő este történt a minnesotai nagyvárosban. A 46 éves feketebőrű George Floydot négy fehérbőrű rendőr kirángatta kocsijából, megbilincselték, majd a rendőrautóhoz kisérték. Ott a földre teperték, egyikük a nyakára térdelt, és nyolc percen át szorította. Floyd csak annyit tudott elmotyogni, hogy nem kap levegőt. Nem sokkal az után halt meg, hogy bevitték a rendőrőrsre, majd onnan a kórházba. Floydot állítólag azért igazoltatták, mert hasonlított valakire, aki hamis pénzzel akart fizetni egy boltban.
Rendőrségi vezetők Amerika-szerte elítélték az indokolatlan rendőri erőszakot, de jogvédők szerint érdemleges reformok nélkül az elítélő nyilatkozatok üres szavak maradnak.
Trump az erőszakot dicsőítette?!
A Twitter szerint Donald Trump megsértette az erőszak dicsőítésére vonatkozó szabályait, mert csütörtök esti Twitter-üzenetében azt írta, a minneapolisi gyújtogató „banditák” meggyalázzák az áldozat emlékét, és ő ezt nem fogja megengedni. Arra figyelmeztetett, hogy „amikor a fosztogatás kezdődik, lövöldözés veszi kezdetét”.
A Twitter szerint Trump ezzel megsértette a közösségi portál erőszak dicsőítésére vonatkozó szabályait, mert azt sugallta, hogy lelövik azokat, akik fosztogatnak. A portál ennek ellenére nem törölte a feljegyzést, mert közérdekűnek tartja.