Az elmúlt hónapokban restaurátori munkálatok zajlottak a szabadkai Donát Mór-házon, amely hamarosan új funkciót tölt be, itt kap helyet a Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ és a Szekeres László Alapítvány. A restaurátori munkálatokat a főkivitelező Yumol Építőipari Kft. megbízásából a Restauro Művészeti Műhely végezte, élén Biacsi Karolina okleveles kőszobrász-restaurátor művésszel és okleveles műemléki szakmérnökkel, akivel a felújításról beszélgettünk.
Milyen épületről van szó? Mennyire régi ez a ház?
– A két világháború között épült, erről árulkodnak a stílusjegyek. Pontos adataink nincsenek róla, de csaknem százéves, és Szabadka egyik legforgalmasabb útja mellett található. Várostörténeti szempontból is nagyon fontos, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet által védett épületről van szó. Annak idején Donát Mór építette, aki egy nagy vállalat igazgatója volt. Az elmúlt évtizedekben a ház több funkciót is betöltött, egy ideig pedig üresen is állt.
Átesett-e valaha felújításon?
– Nagyobb felújításon, szakszerű restauráláson még nem. Kisebb részeken fedeztük csak fel javítások nyomait, főleg a repedések tömítését illetően.
n– Amikor kiderült, hogy ez egy műemlék, és műemlék-homlokzata van. Ezt tarkította, hogy nemcsak egyszerű gipsz stukatúrával díszített, hanem nemes vakolattal, műkövekkel és díszítéssel ellátott homlokzatról van szó, amelynek felújítása magas szintű szaktudás igényel. Nem volt egyszerű feladatunk. A nemes vakolatú, műköves homlokzattal nehezebb boldogulni, mint mondjuk az épületek sokaságával Szabadkán.
Az elmúlt évtizedekben mi ártott leginkább az épületnek? Az elhelyezkedése, hogy a főút mellett van, az esőzések, vagy önmagában az idő?
– Az időt nem tudjuk megállítani, az öregedési folyamatot is csak lassíthatjuk. Ha valaki rosszul végzi a munkáját, akkor felgyorsítja a rongálódást. Ha jól végzi, akkor lassítja, hiszen kezeli a megjelent problémákat. A homlokzatnak nagy mértékben ártott a forgalmas út és árt neki persze tovább is. Az épületben szinte érezni lehetett a rezgéseket, amikor elment egy-egy nagyobb tehergépjármű vagy autóbusz. Ezeket a rezgéseket a homlokzat is érzi és megreped, el is válik a falazattól. Ezt sok helyen tapasztaltuk. Nagyon fontos lenne az időközönkénti karbantartás, ellenőrzés, a nagyobb problémák kezelése. Valójában minden épületet tízévente kellene helyrehozni, főleg az értékeseket, és azokat, amelyek a város központjában találhatók.
Mikor kezdődött el a felújítás?
– Május végén, június elején indult. Mi egy hónapra rá fogtunk hozzá a munkálatokhoz, hiszen az egész homlokzatot be kellett állványozni, mielőtt pedig erre sor került volna, a bontási munkálatok zajlottak, a bontott anyagokat el kellett szállítani a területéről és beszállítani a beépítendő anyagot. Mivel szűk helyről van szó, a gyalogosoknak, kerékpárosoknak is biztosítani kellett a járhatóságot. Kiépíteni egy részt, hogy a járda használható legyen. Végül is a munkálatokkal mi július elsején indultunk. A felújításra két hónap volt előirányozva, de lett belőle majdnem négy, viszont úgy vélem, hogy az időt többféleképpen mérhetjük. Ha arra gondolok, hogy utána akár évtizedekig is használja majd több generáció, ahhoz képest nem is számít igazán néhány hét csúszás, még ha anyagi vonzatban gondot is jelent.
A csúszást mi okozta?
– Több tényező. A projektum szerint előre volt irányozva a nedves tisztítás, amelyet megkezdtünk és mutatott is eredményt, főleg a fenti részeken, de ahogyan lejjebb haladtunk, egyre kevésbé tisztult a ház. Mindenfélével próbálkoztunk, végül a szárazjeges eljáráshoz folyamodtunk, amely meglehetősen költséges és körülményes. Erről is előbb döntést kellett hozni. Azután azzal is szembesültünk, hogy a napok rövidülnek. Kezdetben hajnali öttől este kilencig dolgoztunk, de ez egyre csak rövidült.
Mi jelentett nagy kihívást?
– Szinte tudvalevő, hogy minden felújítás tartogat előreláthatatlan nehézségeket. Sokféle színben játszott ez a homlokzat, ezt csak közelről lehetett látni. Néhol szürkésebb, máshol krémesebb színű volt. Látszódott, hogy nem egy kéz vakolta és nem is egyszerre lett vakolva. Ehhez kellett igazítanunk a pótlások színeit és ez szinte képtelenségnek tűnt. Ehhez jöttek a tisztítással adódó gondok, nem tudott megfelelően kiegyenlítődni a koszos és az eső mosta területek közti tónuskülönbség. A szárazjeges módszerrel sokat tisztult a homlokzat, de még az sem tudott minden koszt eltávolítani, és van egy határa is a tisztításnak, egy műemléki homlokzaton nem lehet mindent megengedni. Amikor a tisztítás után láttuk, hogy továbbra is egyenetlen az esztétikai kinézete, akkor jött a döntés, hogy patinázni is kell.
Számodra mi volt a legnehezebb?
– A határidők betartása. A jó szakember szépen szeret dolgozni, a tudását maximálisan nyújtani, de valamit mindig fel kell adni, valami áldozatul esik, például a határidő, ami mindenkit érzékenyen érint, aki ezen dolgozik. Csak az a gondolat vezérelt, hogy minél szakszerűbben sikerüljön megoldanunk a problémákat. Szenvedtünk az időjárás viszontagságaival is. Elképesztően forró volt a nyár, különösen augusztusban, nem ritkán ötven fokot is mértünk a homlokzaton. Nem is annyira magunk, mint inkább az anyag miatt jelentett ez problémát. Folyamatosan küzdöttük, hogy hogyan óvjuk meg, közben pedig állandóan egyeztettünk a műemlékvédelmi intézettel. Nehéz négy hónapon vagyunk túl, de igyekeztünk megfelelni.
Most mit érzel, amikor ránézel az épületre?
– Túl friss még a gyötrelmek élménye, néhány hétnek el kell telnie, mert voltak szép és veszélyes élmények is. Egy építkezés folyamatos veszélyeket rejt, azután visszanézve minden szebbnek tűnik. Majd amikor már égnek bent a lámpák, az emberek pedig ki-be járnak és ezáltal feléled az épület, akkor biztosan megtelik melegséggel a szívem.
