Ana Đorđević, a Fekete királynők szerzője és rendezője
Javában folynak már a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata új előadásának a próbái. A készülő produkció címe Fekete királynők, a szerzője és a rendezője a belgrádi Ana Đorđević, a dramaturg pedig Gyarmati Kata. Az előadás szereplői G. Erdélyi Hermina, Vicei Natália, Pámer Csilla, Kalmár Zsuzsa, Körmöci Petronella, Pesitz Mónika, Szirácky Katalin, Fülöp Tímea, Csernik Árpád, Szilágyi Nándor, Pálfi Ervin, Baráth Attila, Hajdú Tamás és Ralbovszki Csaba. A bemutatóra 24-én kerül sor.
Az előadásról, annak témájáról és a próbákról a rendezővel beszélgettünk.
Hogyan jött létre az együttműködés a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával?
– Meghívásra érkeztem. Gyarmati Katával, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művészeti vezetőjével megbeszéltük, hogy saját szerzői projektumot viszek színpadra. Ez az ő ötlete volt, miután látta, hogy milyen témákkal foglalkozom az előadásaimban.
Milyen témákról van szó?
– Alapvetően egy adott társadalom viszonyulásáról azok iránt, akik marginalizált helyzetbe kerülnek, legyen szó nőkről, gyermekekről, betegekről, különleges bánásmódot igénylőkről vagy hátrányos helyzetben élőkről. Néhány korábbi előadásomban ilyen témákat feszegettem. Most az érdekel bennünket, hogyan mesélhetnénk el a mi társadalmunk viszonyulását a házasság intézményéhez, milyen szerep jut a nőknek a társadalmunkban, visszakanyarodva a nők középkori szerepéhez, belemélyedve a szerb nép történelmébe, különösen a Nemanjić-dinasztia idejére fókuszálva. Nem célunk persze történelmi szempontból és történelmi pontossággal bemutatni ezt a periódust. Inkább innen merítve figyeljük meg, hogy a kultúránkat illetően mit örököltünk ebből az időszakból.
Miről szól a Fekete királynők? Miből indul ki az előadás története?
– A bizánci Szimonisz hercegnőből. Milutin Nemanjić nagy szerb uralkodó lévén Szerbiát területileg kiszélesítette és politikailag megerősítette, viszont Szimonisz még csak ötéves volt, amikor feleségül vette. Ez persze egy politikai házasság volt, a bizánci hercegnőt valójában átadták neki. Akkoriban ilyen idők jártak, kereskedtek a nőkkel. Az előadás témája tehát valójában a nőkkel való kereskedelem, a nők tárgyként való kezelése, az értékük és értékesítésük, valamint az, ahogyan politikai kereskedelem áldozatává válnak. A történet ugyanakkor szól minden nőről, aki valamilyen kapcsolatban állt Milutin királlyal, legyen szó rokoni szálról vagy a volt feleségeiről, azaz ők hogyan élték meg a király kemény uralkodását.
Mennyiben univerzális az előadás mondanivalója? Mennyire tükrözi a mai időket?
– Teljes mértékben. Szabadon használtam a történelmi részeket, mivel nem volt célom oktató előadást létrehozni. A szöveg nem is tartalmazza azt, hogy hol játszódik. Felismerhető, de nem feltétlenül. Ez megadja annak lehetőségét, hogy párhuzamot vonjunk az akkori és a mai gondolkodásmód között. Az előadás vizuálisan sem hozza vissza a középkori képet, mai jelmezeket és díszletet használunk. A múltbéli társadalmakon keresztül beszélünk a nők szerepéről – amely azóta sem változott meg gyökeresen –, de elsősorban a mai nőkkel foglalkozunk.
Küldetésének érzi-e felhívni a figyelmet egyes problémákra, társadalmi jelenségekre?
– Mivel nyilvános intézményben foglalkozunk művészettel és alkotómunkával, úgy érzem, felelősek vagyunk azért, hogy mit is nyújtunk a nézőknek. Dosztojevszkij azt mondta, hogy „a szépség menti meg a világot”. A színháznak ezt magas szinten kell művelnie, magasztos élményben részesítenie a közönséget, ugyanakkor elgondolkodtatni arról, hogy kik is vagyunk valójában. Ezt a kérdést magamnak is felteszem, mert nem papolhatok másoknak valamiről, amit nem szűrök át önmagamon is. Így mindegyik előadásom valamelyest vallomás is, de szándékom a nézőkhöz is szólni, arra ösztönözni őket, hogy inspirációt merítsenek. Mindezt annak reményében, hogy önmagukhoz és másokhoz is igazságosabban, megértőbben viszonyuljanak.
Milyen volt a találkozása a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával?
– A szerb társulattal már dolgoztam, de először dolgozom a magyarral. Nagyon izgultam, mert ez egy híresen jó társulat. Nem könnyű egy több mint tízszereplős előadást létrehozni, amikor arra nem áll túl sok idő rendelkezésre. Most már közelítünk a bemutató felé, de még nem érzek semmilyen nehézséget. A színészek nagyon felkészültek, együttműködőek, tehetségesek, motiváltak, tapasztaltak, ügyesek és inspiratívak. Kellemes hangulatban telnek a próbák.
