Michael Bowring angol fotós tizenöt évvel ezelőtt járt először Belgrádban. Akkor egy étteremben ülve sót akart szórni az ételére, ám ehelyett megborsozta azt, hiszen a sószóróban bors volt. Ez a történet ihlette szabadkai tárlatának címét. A só- és a borstartó furcsa talánya című fotókiállítás jövő szombatig, vagyis március 23-áig tekinthető meg a szabadkai Kortárs Galériában.
Az angol fotós ,,borsos” reggelije óta tizenöt év telt el, és a művész azóta a Balkán több országában élt. Képein a mindennapok elevenednek meg, emberek és jól elkapott pillanatok sokasága, amelyeknek saját történetük van. Michael Bowring elmondása szerint a só- és a borstartó összekeverése csak egy metafora, és egyáltalán nem baj, hogy a Balkánon nagyon sok helyen só van a borstartóban, és fordítva. Ezzel arra utalt, hogy angolként számára furcsa volt ezt látni, de ez nem jelenti azt, hogy mindez rossz lenne. Mint mondta, a szabadkai kiállításának fotói mögött a Balkán népeinek mentalitása áll, amelyet minden ember magának érezhet, aki a térségben él. Szerbiában a legjobban Vajdaságban érzi otthon magát a multikulturális közeg miatt, hiszen Londonban már hozzászokott ehhez. Gyermekkorát Ghánában töltötte, majd tízévesen Londonba költözött a családjával. Tizenöt éve munka miatt jött Belgrádba. Annyira megtetszett neki a város, az ország és az emberek mentalitása, hogy azóta körbeutazta az egész Balkánt, és itt ragadt.
n Egyszer azt nyilatkozta, hogy amikor a Balkánra jött, a képei színeket kaptak. Miért?
– Igen, ez igaz. Azelőtt fekete-fehér fotókat készítettem, és amikor megérkeztem a Balkánra, két okból lettek színesek a képeim. Az egyik ok, hogy akkoriban Belgrádban nehezen lehetett hozzájutni az analóg fényképezőgépek alkatrészeihez és a filmekhez. Ez a korszak egybeesett a digitális fényképezőgépek térhódításával. Ez a másik oka annak, hogy színesek lettek a fotóim. Ebben az időszakban vettem észre, hogy milyen szépek a színek, és ekkor kezdtem el digitális fényképezőgépet és kamerás mobilt használni. Még ma is fekete-fehérben gondolkodom, de színes fotókat is készítek. Mostanság iPhone-t használok, mert azzal is jól lehet fényképezni.
n A kiállítás-megnyitón Miroslav Jovančićtól hallhattuk, hogy ön szokta azt álmodni, hogy fényképez, és ilyenkor elégedetten ébred fel, mert tetszenek önnek az álmában készített képei. Akkor ön ezek szerint nagyon élvezi és szereti a munkáját.
– Néha megtörténik, hogy ilyesmit álmodok. Ilyenkor kiélvezem az álmom minden pillanatát. Nagyon jó átélni a fényképezés folyamatát, elkapni a tökéletes pillanatot, még álmunkban is. Néha úgy tekintek erre, mint valami edzésre, amely felkészít a valóságra.
n Manapság nagyon sokan foglalkoznak fotózással, eléggé telített a piac. A közösségi média azt sugallja, hogy bárkiből lehet fotográfus. Ma már nemcsak hobbi ez a tevékenység, hanem divatossá vált kattintgatni. Ön mit gondol erről?
– Szerintem jó, hogy egyre többen fotóznak. Minél többen készítenek fotókat a világon, annál jobb.
