A lezárt vita után csak következtetéseket vonhatunk le – szögezte le Gobby Fehér.
– Úgy vélem, ha a kulturális életünk bármely szférájába beleavatkozik a tanács, akkor döntéseit a szakmai szempontok széleskörű figyelembevételével, a következmények alapos mérlegelése után és az átláthatóság biztosításával kell meghoznia.
Úgy vélem, ha a kulturális politika „magyarokra eső részét” a magáénak tekinti a tanács, akkor meg kell keresnie saját kompetenciáinak pontos határait, mert jelenleg úgy tűnik, mintha csupán abban a szegmensben kapott volna kizárólagos jogokat, amelynek anyagi fedezetét az anyaországi támogatás jelenti. Egyfajta útkeresés folyik a kulturális politika terén, ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy elkerülhetetlen lesz még jó néhány vita, sőt akár csata is, amíg tisztázódik, hol vannak a cselekvés határai: mikor dönt valamiről az állami kulturális politika, mikor döntenek a pártok által kisajátított helyi önkormányzatok, és mikor az MNT kulturális bizottsága. A körülmények nem kedvezőek, mert mind saját köztársaságunkban, mind az anyaországban válságban van a kulturális politika. Nálunk az idén valóságos háború dúlt a kulturális minisztérium és a kultúrában dolgozók között. Összecsaptak a kulturális intézmények vezetői a miniszterrel, csata folyt a könyvkiadók és az állam között, a fesztiválok szervezői és az állam között, és jelenleg is folyik a vita a filmszakma és az állam között. Az anyaországban a kultúrát többé nem önálló minisztérium, hanem egy államtitkár kíséri figyelemmel országos szinten. Számunkra a tavalyi költségvetés elfogadásakor derült ki, hogy a kultúrára szánt összeget alaposan megnyirbálták, egész évben folytak a restrikciók e téren. Az anyaországban most készül a jövő évi költségvetés, de azt már tudni lehet, hogy több mint tizenöt százalékkal csökken a kultúrára szánt pénz. Ilyen körülmények között megtörténhet, hogy a mi bürokráciánk szívesen lemond egyes intézmények fennhatóságáról, annak a jól bevált elvnek az alapján, hogy minél kevesebb a munka, annál jobb nekik, és ha kevesebb pénzt kell kiadniuk, akkor még jobb. Ha új intézményt alakítunk ki, tudnunk kell, miből finanszírozzuk azt. Nem csupán az idén: évtizedekig.
Drámaíróként különben nagy örömmel kellene üdvözölnöm az új nemzeti színház megalakulását. Hiszen a szakkönyv szerint „a nemzeti színháznak éppen azzal a lehetőséggel kellene élnie, hogy a magyar irodalom minden irányzatának, árnyalatának, stílusának otthont adjon. Hogy egyrészt megóvja magát a monolitikus magatartástól, másrészt attól, hogy a drámairodalomra valamiféle egységes magatartást próbáljon ráerőltetni. Egy ilyen törekvés – az egész magyar drámairodalmi skála virágoztatása – egyes-egyedül nemzetiszínházi feladat. [...]De egyéb feladatai mellett a nemzeti színház, ha valamiért nemzeti színház, akkor éppen azért az, hogy méltó otthont találjon benne mindenekelőtt a magyar irodalom, a magyar drámairodalom minden ágazata.” Ezt mondja az elmélet. A tapasztalat viszont arra tanít, hogy az önállósuló színház sem alkalmazhat más vezetőket, más dramaturgokat, mint akik itt élnek és dolgoznak. Ki akadályozza meg őket abban, hogy többet törődjenek a hazai drámaírás helyzetével? Ha mostanában az a divat, hogy a színészek saját maguk írjanak kortárs drámákat maguknak, ha a rendezők szöveg nélküli előadások sorát produkálják nagy sikereket aratva, akkor miért várnám el azt, hogy majd új név alatt másként viselkedik a saját önbecsülését híven őrző gárda?
Azt viszont elvárhatom, hogy az új kulturális politikát kialakító Magyar Nemzeti Tanács képes legyen úgy vezetni a színházi szférát, hogy a jelenleg jól működő intézmények lehetőségei megmaradjanak, és az újítás, a változtatás az egész jobbítását szolgálja. Ennek érdekében a döntéshozatal előtti viták a fontosak, az eljárási folyamatnak kell átláthatónak és nyíltnak lennie. Olyan döntés soha nem születhet, amely mindenkinek egyformán tetszik, de a vitában részvevő feleknek tudniuk kell, hogy a döntést kellő megfontolás, szakmai egyeztetés, a közösség teljes érdekét figyelembe vevő eljárás előzte meg. A kultúra számunkra túlságosan fontos, a nemzeti tanácsnak mindnyájunk értékeit kell védenie, ezért akármennyire is kínos, a döntési folyamatot szabályosan kell végigvezetni. Attól tartok, hogy ebben a vitában a név körül csapott hullámzás csak látványos külsőség. Sokkal fontosabb lett volna arról beszélni, milyen változtatásra volna lehetőség a színházi világban, hogy a sikeres szféra továbbra is az legyen, gazdagodjon, erősödjön, reményeink szerint alakuljon a jövőben is – véli Gobby Fehér Gyula.
