Nem a legjobb megoldás, hogy ennek a megduplázott párbeszédnek – ami a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház megalakulásának, és a szabadkai társulat problémájának a megoldása körül folyt a Magyar Szó hasábjain –, engem az utolsók között szólaltatnak meg, mert én kivettem a részem a Magyar Nemzeti Tanács közgyűlését megelőző vitákban, mind a kulturális bizottság értekezletén, mind a frakció értekezletén. A többséggel szemben nekem kicsit másmilyenek a meglátásaim – állapította meg dr. Ózer Ágnes múzeumi főtanácsos, az MNT kulturális bizottságának tagja, miután kikértük véleményét a Magyar Nemzeti Tanácsnak a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház létrehozásáról hozott döntéséről.
– Az a véleményem, hogy nem szabad összemosni a vajdasági magyarság szempontjából kiemelkedő fontosságú intézménynek, a vajdasági magyar nemzeti színház megalapításának gondolatát a szabadkai Népszínház magyar nyelvű társulata problémájának a megoldásával. Ezt a véleményemet a közgyűlést megelőző értekezleteken is kifejtettem, nem voltam egyedüli, de többedmagammal kisebbségben maradtam. Igen erőteljes vitapartnereink voltak, akik nemcsak argumentumokkal, hanem hangerővel, a demagógia eszközeivel próbálták a többséget, és a vajdasági magyar közvéleményt is meggyőzni igazukról. Ennek ellenére továbbra is úgy tartom, hogy ennek a két dolognak a közös futtatása szerencsétlen megoldás, még akkor is, ha a közgyűlésen nem szólaltam fel, mert ha újvidéki mondja el a véleményét, akkor azzal szinte automatikusan megnyitja az „Újvidék–Szabadka vitát”, ami sohasem Újvidékről, hanem Szabadkáról indul. Azt gondolom, nem vezet jóra, ha az MNT ilyen szűk látókörű megoldásokat kínál, figyelmét inkább a szórványra kell fordítania.
Mondom mindezt annak tudatában, hogy nem vagyok színház-szakember, tehát a szakmai értékelést másokra hagynám, de mások ezt meg is tették. Színházlátogatóként és olyan emberként nyilatkozhatok erről a kérdésről, akinek alkalma volt több, a vajdasági magyarság szempontjából életfontosságú intézmény megalakulásának a folyamatát végignéznie, mint amilyenek az újvidéki Magyar Tanszék, a Hungarológiai Intézet, vagy a magyar nyelvű tévéadás a Belgrádi TV berkeiben. Ezek mind nemzetmegtartó intézmények, mint amilyennek a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház megalakulásának a kérdése tűnik ebben a pillanatban.
Ennek a színháznak a megalakulását csak akkor tartom hasznosnak a magyar közösség számára, ha nem veszélyezteti a már meglevő színházi társulataink zökkenőmentes életét, mert igazán nem kívánatos, ha megszületne egy új társulat, s annak az oltárán feláldoznánk a már meglévő, jól működő társulatainkat. Úgy látom, hogy borzasztóan nagy felelősséget vállalt fel az MNT a vajdasági magyar nemzeti színház gondolatának felvetésével, mert ennek megvalósíthatósága egyfelől anyagiak függvénye, másfelől a leendő intézménynek, mint nemzeti színháznak merítenie kell abból a nem kis hagyományból, amelyet a vajdasági magyar színjátszás kiépített, és tovább kell vinnie azt.
Nem hiszem, hogy a szabadkai magyar társulat gondjai megoldódnának azáltal, hogy nemzeti színházzá lép elő. Már csak jogi szempontból sem. Nem úgy néznek ki a dolgok, mint ahogyan azt az MNT ülésén prezentálták, ugyanis jogfolytonosságról szó sem lehet. A jogászok szerint, ha az alapító beleegyezik, és kiválik a magyar társulat a szabadkai Népszínházból, akkor gyakorlatilag meg kell szüntetni jelenlegi formájában, jogi diszkontinuitást kell felmutatni, ezt a bíróságon hitelesíteni, és csak ezután kerülhet bejegyzésre az új magyar színház, tehát akkor, ha az előző társulat megszűnt. A helyzet ennél is bonyolultabb, mert a népszínházban nemcsak a magyar társulat létezik. Egyelőre nagy kérdés, hogy az alapító – tudomásom szerint Szabadka városa és a tartomány –, egyáltalán hogyan fog reagálni az MNT indítványára. A fantázia viszont mindent megenged. El tudom képzelni, hogy az alapító azt mondja, megtartja a szabadkai Népszínház kereteiben a magyar társulatot, mert szükség van rá, és emellett megalakul a nemzeti színház is, vagyis a vajdasági magyar közösség pluszban lesz...
