Sohasem fogtam fel, hogyan lehet máról holnapra meggazdagodni, hogyan birtokolhat valaki egy jól körülkerített városi palota mellett valóságos erdőbe ágyazott ménest, méregdrága járműveket, miközben a hajszála sem görbül. Furcsállom ennek az emberfajtának a tartását akkor is, ha letartóztatják, ha megvádolják, ha szökésben van, vagy egyszerűen a tévében szerepel. Ez utóbbi nem túl sűrűn adatik meg. A szerbiai újgazdagok ugyanis szeretnek a háttérben maradni, a biztonságos színfalak mögül játszani. Aki kiugrik a bokorból, könnyen úgy járhat, mint a politizálásba belebukó Bogoljub Karić, vagy nem túl régen a rendkívül szép és okos, de száműzött Milka Forcan, Miroslav Mišković sokéves első embere.
Milan Beko öt év után jelent meg újra a tévéporondon. Külön elemzést kíván annak kiderítése, hogy öt évnyi kitartó elutasítás után miért épp most vállalta el a közszereplést, méghozzá a mélyebb interjúkra szakosodott Jugoslav Ćosić vendégeként, a B92 Sorok között című műsorában. Nyilván ezúttal sem tart a közvélemény nyomásától, mert eddig sem adott rá sokat, érezhető viszont az elégedetlenség az új dúsgazdagok között, talán ez vezérelte arra, hogy nyilvánosan kösse össze a bajuszt a közvéleménnyel és az ország első emberével. A média és az államfő többszöri megnyilatkozása is ezt tanúsítja, hiszen az elnök több ízben elismételte, hogy a kilencvenes években megvagyonosodottak követhetnék az amerikai gazdagok példáját, és közadakozással segíthetnének ennek a szegény országnak a szegény polgárain. Beko a maga dörzsölt módján válaszolt a szóban forgó műsorban a kérdésekre, egyúttal felszólította többek között az államfő pártjának gazdag tagjait, járjanak elő a követendő példával, mutassák meg, mit kell „már megint” a gazdagoknak tenniük, mennyit kell feláldozniuk azért, mert a nép nehéz helyzetben van.
A hét egyik kimagasló tévés eseményévé vált az interjú, mivel Boris Tadić kénytelen volt válaszolni a provokációra. A gazdagok elleni harc szelleme kiszabadult a palackból, de mintha ők is készen állnának a válaszra, a támadásra. A jelzett szigorú megadóztatásra például egyes üzletemberek úgy reagáltak, hogy ezzel már-már „üldözik” őket, különben is itt nem a gazdagokkal, hanem a szegényekkel van probléma. A szakértők szerint ugyanakkor a jelzett adószigorítás is csak része a színjátéknak, mert gyakorlatilag nem hozhat látványos pénzügyi eredményt, nagyon jól illik azonban abba a vitába, ami a Beko–Tadić, vagyis a tehetősek és az állam között „virtuálisan”, a kamerák előtt folyik. Kijelentések, kommentárok, reagálások, minden csatornán, minden mennyiségben.
S mi van a kamerák mögött? Például az, hogy az átlagos szerbiai újgazdagnak 14 millió eurós a vagyona, ebben (átlagosan) benne foglaltatik egy fővárosi, 2 milliós ház a Dedinjén vagy a Senjakon, egy dzsip és egy „városi” autó átlagosan 100 ezer euró értékben, valamint egy 10 millió eurós vállalkozás évi 1,5 millió euró nyereséggel. A Press napilap kutatása szerint a módos szerbiai újgazdag átlagosan 200 000–300 000 eurót költ évente, vagyon-, illetve jövedemi adó címén viszont nagyjából ennek a tizedét, vagyis úgy 30 000 eurót tesz le az állam asztalára.
Ez lenne az az üldözött faj, melyet a szerbiai újságírás szeretne nyakon csípni, legalábbis virtuálisan? Igen, de a szellem még a palackban van.
