Hétfőn hivatalosan is elkezdődött a „szigetközi válság”. Egy barátom nevezi így az évnek azt a részét, amikor nincs Sziget Fesztivál.
Miközben az ember lánya/fia az egyheti táborozás után hazahúzza hátizsákját, felgyülemlett szennyes holmiját, majd hozzákezd a kicsomagoláshoz, még nehéz rendszerezni az élményeket, összefoglalni a legfontosabbakat. Ilyenkor még a fesztivál minden pillanata felejthetetlenül fontosnak tűnik, még nem tudjuk eldönteni, hogy élményeink közül melyek bizonyulnak majd hosszú távon maradandónak, és melyek kopnak ki a társaságban vissza-visszatérően, rendszeresen mesélt sztorik közül.
(Molnár Edvárd felvétele a Szigetre vetődött delfin kalandjairól)
Tankcsapda best of élőben
Jó eséllyel pályázhat a maradandó élmények tárházába való felvételre a Tankcsapda múlt hétfői, a Sziget „mínusz 1.” napján megtartott húszéves jubileumi koncertje. Az együttes szülinapi buliján 35 ezren tomboltak a nagyszínpad előtt. Húsz év, jubileum, születésnap, ünnep. Ilyenkor elengedhetetlen, hogy a régi számok is előkerüljenek, a zenészek megújult energiával játsszák el azokat. Nincs tehát a Tankcsapdának olyan korszaka, amelyikből ne elevenítették volna fel a legnépszerűbb dalokat, noha (ahogy Lukács László énekes-gitáros a színpadon elmondta) nem volt ez egy nosztalgiabuli, hiszen a Tankcsapda sem érzi még magát a múlt homályába veszőnek. Ezért játszottak új, még ismeretlen, a meglepetés erejével hangzó dalokat is az új, októberben megjelenő albumról, a kiszámítható, afféle best of válogatás mellett.
Tégy a rasszizmus ellen!
Szokatlan koncertnek lehettünk részesei a nulladik napon: Gerg Dorey budapesti angol nagykövet kezdeményezésre és közvetítésével jött létre a Rock a Rasszizmus Ellen megaprodukció. A fellépőket hosszasan lehetne sorolni, ezért csak érdekesebb összeállításokat emelünk ki: a Quimby Szalóki Ágival kiegészülve, Nagy Feró és a Beatrice csapata többek között a vajdasági Bakos Árpáddal (is) kiegészülve, Rúzsa Magdi az LGT-vel állt színpadra. A program egyik legizgalmasabb pontja volt az Isolated néven fellépő formáció Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi vezetésével. A program egyfajta katarzisa volt Bródy János fellépése, akinek a Mindannyian mások vagyunk című dalát a fellépők közösen énekelték el.
A magyar zenészek után a brit vendégek következtek a színpadon: egy alkalmi formációban ismert angliai szólisták és népszerű együttesek tagjai léptek közönség elé. A rapperek és MC-k egymás kezéből ragadták ki a mikrofont, a zenészek egymás hangszereit túlharsogó hangerővel játszottak, az egész produkció tele volt szikrázó energiával. Ellenkeznék a magyar sajtóban időközben megjelent lapvéleményekkel, melyek szerint megbukott a Rock a Rasszizmus Ellen manifesztuma, viszonylagos sikertelenségéhez azonban nagyban hozzájárult, hogy a magyar előadók produkciójából hiányzott ugyanez az energia. Ha van mit tanulnunk a britektől, akkor az nem a rasszizmus-ellenesség, hanem az az energia, amivel nyomatékosítjuk nézeteinket.
Fesztiválidőben
És amikor már harmadik napja fesztiváloztunk, elkezdődött az igazi Sziget: szerda volt ugyanis a hivatalos nyitás napja. A magyar előadók az MR2 nagyszínpadán léptek közönség elé. A legnagyobb érdeklődés mellett itt egyértelműen a Quimby és Péterfy Bori lépett fel, de a szerdai 30Y, majd a Kispál és a Borz-koncert, valamint a pénteki sorozat – Vad Fruttik, Kiscsillag és Kaukázus – is jelentős tömegeket vonzott.
A Sziget legnagyobb sikerű újítása a Hungarikum Falunak nevezett programhelyszín volt, ahol a magyar népművészettel, népi szokásokkal ismerkedhettek meg a látogatók – folyamatos telt ház mellett. És minden nap hajnalig tartott a táncház, ahol spanyol, olasz, német, francia, angol és a ki tudja még milyen nemzetiségű látogatók, mindenféle ízlésűek, darkok és punkok, emósok és rockerek, techno és mindenféle más rajongók papucsban, szandálban, bakancsban, tornacipőben vagy mezítláb együtt tanulták a magyar néptáncokat az oktatóktól.
