Sokak szemében Illés Sándornak, a temerini születésű, alig fél éve elhunyt írónak a bátorságával és kiállásával kezdődött minden. Amiről addig senki sem beszélt errefelé, azt könyvben mesélte el, és 1977-ben Sirató címen közreadta. Mai szemmel is furcsa, hogy a szovjet befolyás alatt álló magyarországi cenzorok átengedték szűrőjükön a '44-45-ös délvidéki vérengzés temerini eseményeit feldolgozó kötetét, miközben itthon, a tetthelyen még csak pisszenni sem lehetett a megtörténtekről. Még furcsább, hogy újabb harminc év telt el, és még mindig nem hullt le a lepel. Az áldozatok nyugvóhelye továbbra is méltatlan és megalázó, vagy meggyalázott. Összesen hat és fél évtized kellett elmúljon ahhoz, hogy államfői beintésre a történelmi tényfeltárás szabad fényt kapjon két ország szakembereinek bevonásával. Hogy megkezdődik-e a valós munka, majd kiderül.
Tény azonban, hogy a televízió egén időről-időre felbukkan a téma, akár egy-egy könyv-, vagy filmbemutató kapcsán. Halottak napja táján immár rendszeres a megemlékezés az áldozatul esettekről, amiről a szerbiai média is tudósít. Ennél többre azonban nemigen vállalkozik. Forró Lajos: Jelöletlen tömegsírok című dokumentum-riportfilmjét is az m2-nek köszönhetően látták igen sokan, melyet épp egy hete késő este sugárzott a közszolgálati csatorna. A film forgatókönyvének alapjáula szerzőazonos című, 1995-ben kiadott könyve szolgált, melyet sokéves kutatómunka előzött meg, és három település: Magyarkanizsa, Martonos és Adorján 1944 évvégi tragikus eseményeit idézi fel túlélők, szemtanúk, leszármazottak, valamint rekonstrukció segítségével. Így egy furcsa filmötvözetet látunk a szegedi Sándor János rendezésében, amiben a forma teljes mértékben a tartalom alárendeltjévé válik. Tekintettel a tartalmi „bőségre”, a sok megjelenített, vagy csak kimondott, esetleg kimondhatatlan borzalomra, a felkavart érzésekre, a néző könnyen elsikkad a formai követelmények elmaradása mellett.
Hasonló elvárásokkal ülünk le a mai szerbiai televíziózás kimagasló alakjának, Brankica Stankovićnak a sorozatai elé, aki a B92 tévécsatornának köszönhetően évek óta nyomoz, gyakorolja az oknyomozó újságírás iskolapéldáját, miközben a legkényesebb témákhoz nyúl.Néhány hete új sorozattal jelentkezett, melyben a szurkolói bűnözés bugyraiba süllyedve igyekszik nekünk, zömmel tájékozatlan nézőknek bebizonyítani, hogy a fociklubok köré csoportosuló szurkolói klánok alapjában véve bűnfészkek, melyek a bűnözés számos „műfajában”: zsarolás, drogkereskedelem, gyilkolás… lekörözhetetlenek. Az Insider csütörtökön késő esténként jelentkező műsorában a figyelmet a legfelelősebbekre, az állami szervekre irányítja, a műsor címe is erre utal: Az állam tehetetlensége. Elrettentőek a stadionokban, és városi utcákon megörökített elszabadult, megvadult tömegek drasztikus képsorai. A hihetetlen méretű vandalizmus láttán csak a hideg futkoshat a jó érzésű néző hátán. Mégis, mint annyiszor korábban az Insider felébreszti a szerény reményt, hogy a média hozzájárulhat az erőszak megfékezéséhez az országban, vagy legalábbis az okokat keresve változtat az emberek értékítéletén. Stankovićot megfenyegették, de tovább csinálja. Szinte szó szerint ugyanazt nyilatkozta, amit Forró Lajos a 44-es vajdasági történésekről készített filmje kapcsán, nevezetesen, hogy „Egyszer és mindenkorra abba kell hagynunk, hogy nem merjük kimondani az igazságot. Addig fognak ütni minket, amíg félünk...”
