Január 5-én tűzték műsorukra a mozik Dragan Bjelogrlić színész, producer első rendezését, a rendkívül találó – és a kedves szójáték miatt szinte lefordíthatatlan – című Montevideo, bog te video (talán: Isten lásson, Montevideo!) filmet. Minthogy egyre több színész próbálja ki magát a rendezésben, lényegében Bjelogrlić próbálkozása sem volt meglepetés. A munka gyümölcsét, a Montevideót december folyamán már láthatta Belgrádon kívül néhány nagyváros közönsége – Újvidéken például stílusosan ezzel a filmmel nyitották meg az Arena Cineplexet, amelynek köszönhetően újra van filmszínház a városban –, de immár a rendes moziműsorba is bekerült.
Az első reakciók hízelgőek. A szakértők dicsérik a filmet, azt mondják, a színész-rendező bebizonyította, többet ért a rendezéshez, mint sokan a labdarúgáshoz, igazi filmet csinált, melyben a színészi alakítás dominál, szinte a televízió eszközével meséli a történetet, ami talán azzal is magyarázható, hogy várható a film második része, és a hírek szerint 15 részes tévésorozat készül majd a játékfilmek alapján. A közönség ugyancsak kedvezően fogadta a debütáns rendezést, szinte rendre telt ház előtt vetítik.
Az első reakciók hízelgőek. A szakértők dicsérik a filmet, azt mondják, a színész-rendező bebizonyította, többet ért a rendezéshez, mint sokan a labdarúgáshoz, igazi filmet csinált, melyben a színészi alakítás dominál, szinte a televízió eszközével meséli a történetet, ami talán azzal is magyarázható, hogy várható a film második része, és a hírek szerint 15 részes tévésorozat készül majd a játékfilmek alapján. A közönség ugyancsak kedvezően fogadta a debütáns rendezést, szinte rendre telt ház előtt vetítik.
A 140 perces film (Vladimir Stanković könyve, Srđan Dragojević és Ranko Božić forgatókönyve alapján, főszerepben: Miloš Biković, Petar Strugar, Viktor Savić, PredragVasić stb.) legnagyobb erénye minden bizonnyal az a pozitív energia, melyet magában hordoz, s mely egyaránt megérint fiatalt, időst, focikedvelőt, sőt azokat is, akik nem rajongnak a sportért. Az utókor számára igencsak ismeretlen múlt századi polgári Szerbiát mutatja meg, átszőve olyan emberi „gyarlóságokkal”, mint a szerelem, a barátság, a féltékenység, a gyűlölet vagy éppen a harag. Mindebből finoman kell filmet készíteni, romantikus, komikus helyzetekkel megtűzdelve a történetet, amit ráadásul meglehetősen hitelesen lehet átszőni a valódi, megtörtént eseményeken alapuló focitörténelemmel. Mindezt nem fűszerezi a szerb kinematográfiára oly jellemző agresszió, erőszak, káromkodás vagy más vulgaritás, ellenkezőleg, a sport egyszerűen vitézies versengéssé nemesül. A filmhősök kimosakodottak, jól neveltek, szépek, tiszteletben tartják az illemszabályokat, az erkölcsi normákat. Így kissé atipikusak a szerb mozivilágban, de nem idegenek, és éppen ezért magukkal ragadóak. A Montevideóban a rendező hihetetlenül sok színészt mozgat meg, és ez is mindenképp a film előnyére válik.
A média nagy érdeklődésének hála a közönség úgy ül be a moziba, hogy tudja: a jugoszláv labdarúgóválogatott 1930-as focisikerét nézheti meg a Dél-Amerikában megrendezett első vb-n, végigkövetheti azt az időszakot, amikor az álom valósággá, sőt legendává vált. Az egykori ország sporthőskora szinte megegyezik a magyar labdarúgás kissé későbbi hőskorával, így nem ismeretlen hangulatot közvetít. Elég Tímár Péter 1998-as 6:3-ját említeni Eperjes Károllyal, Kállai Ferenccel, Cseh Tamással, Kern Andrással, melyet január 16-án, egy hét múlva tűz ismét műsorra az m2. Aki még nem látta a 6:3-at, meggyőződhet arról a hihetetlen hasonlóságról, melyet a sportsiker be tud lopni egy-egy nemzet életébe. A nemzeti érzelmek ugyanis tökéletesen egyformák, és a sportsiker is épp egyformán repíti a magasba a nemzetek tagjait, ha rajonganak a futballért, ha nem, ha szerbek, ha magyarok, ha bármilyenek.
