Ünnepélyes díjkiosztó gálával ma zárul a 40. Magyar Filmszemle, azonban, mielőtt a versengés eredményét megtudnánk, érdemes áttekinteni az eddig látott játékfilmek sorát. A mustra sajátsága, hogy voltak (a vetítések bő kétharmadán túl mondhatjuk ezt) érdekes, egészen jónak mondható alkotások, de igazán átütő erejű műveket valahogy nem sikerült idén bemutatni, s ez bizonyos hiányérzetet eredményez a nézőben.
Nagyon jó, hogy a filmesek felfedezték maguknak a magyar vidéket, de nem igaz, hogy ott annyira nem történik semmi, amennyire azt filmjeikben bemutatták. Márpedig ezt sugallja Mátyássy ÁronUtolsó idők és Nagy ViktorApaföld című alkotása is. A kettő között talán csak annyi a különbség, hogy Mátyási legalább megpróbál egy könnyen összefoglalható, egyszerű kis cselekményt felmutatni, Nagy Viktor azonban ennek sem érzi szükségét. Utóbbinak csak nagy kínkeservek közepette sikerült megtöltenie filmje nyolcvan percét, azt is csak olyan semmitmondó képekkel, amelyekben a szereplők arcát mutatja, akik kvázi nagy átszellemültségükben a messzeségbe, a nagy büdös semmibe révednek. Azonban minden képkockájából egyértelműen kiderül, hogy ő csak egy filmet akart készíteni, filmjével azonban már semmi célja nem volt. Hogy most az miről szól, milyen témát dolgoz fel, vagy feldolgoz-e egyáltalán, már mellékes volt számára. Az Apaföld című filmben talán csak Dobos Tamás operatőr munkája dicséretes, aki hosszú beállításaival, a szereplők mozgását követő kamerakezelésével igyekezett drámaiakká, a közönség számára is átélhetőekké tenni a jeleneteket. A hegyoldalban, a szőlőtelepítés jeleneteiben szinte vágások nélkül dolgozik, a szereplőkre tapadva követi kamerájával azok mozgását, minden lépését, szinte már Jancsó Miklóséknak azokat a régi nagy filmjeit idéző képi világot teremtve ezáltal, amivel a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben filmtörténetet írtak. Mindez persze egy filmhez nem elég, a kiváló operatőri munkát a nézőtéren ugyan senki sem fogja észrevenni, ha a színészeknek nem is ad lehetőséget arra, hogy megformálják, felépítsék szerepüket. Az Apaföld című filmben a szereplők lényegében csak komor arcú tárgyak, érzéseket, érzelmeket nem jelenítenek meg, így hát nem is adhatnak át.
Az Utolsó idők (bármire utaljon is ez a cím, amit a film meg sem próbál definiálni vagy meghatározni…) annyiban több ennél, hogy legalább egy viszonylag egyszerű cselekménybe csomagolja a magyar vidék pusztaságát, a nagy büdös semmiként ábrázolt falusi világot. A parasztfiú bekopog a falusi ház ablakán, a parasztlány pedig kilép az ajtón és ledobja blúzát. A banalitás persze még fokozható, de kis Móricka ábrándozásán ez se nagyon mutat túl. A jelenetnek nemigen van más funkciója, mint hogy a színésznő mellét megmutassa a több méter széles mozivásznon. A Magyarország keleti határa közelében, 1997-ben játszódó történet központjában egy testvérpár, az autószerelő Iván (Kádas József), és az autista Eszter (Vass Teréz) áll. Vass Teréz kiválóan alakítja a fogyatékos lányt, akit megerőszakolnak az erdőszélen. Amikor pedig a teljesen mesterkélten és kényszeredetten ábrázolt rendőrség nem jut eredményre a nyomozásban, Iván a saját kezébe veszi az ítélkezést. A film alapvető témája tehát az önbíráskodás, mégis, sokat meg lehetett volna spórolni a költségvetésből, ha a rendező elhagyja filmjéből a kötelezőnek vélt köröket. Amikor az autista lány egyértelműen jelzi, hogy a férfi, aki a házuk udvarára lépett, a megerőszakolója, a testvére ott értetlenkedik a viselkedése felett, holott elvileg nővére minden rezzenésére fogékonynak kellene lennie.
De mindegy is – aki látta/látni fogja ezt az alkotást, s látott már vidéket közelről is, tudni fogja, hogy ott sem így működnek a dolgok, mint ahogy a nagyvárosi lét sem (csak) olyan, ahogyan azt Szabó Simon ábrázolja Papírrepülők című filmjében. Utóbbinak az a nagy előnye, hogy nem is akar amolyan „megmondó film” lenni, megelégszik azzal, hogy megmutassa: ilyen is van, vannak emberek, akik belevesznek a párkapcsolati bonyodalmakba, vannak bőrfejűek, akik néha aluljárókban cigányokat vernek, s vannak cigányok, akik néha visszaütnek, vannak, akik szívnak füvet, s vannak, akik ezt gond nélkül utasítják vissza…
Ugyancsak a nagy magyar vidék tematikáját dolgozza fel Keményffy TamásMázli című műve, amelynek alcíme akár a Kusturica menni Hungary is lehetne: a lepusztult, osztrák határ menti falucska lakói egy napon megfúrják az olajtársaság vezetékét és tízezer-literszám árulják a naftát, miközben az egészet egyesek a falu felvirágoztatása eszközének, mások saját anyagi boldogságuk megalapozásának tekintik. Vannak a filmben nagy abszurditások, nagy ünneplések, trombitások, meg minden, amit Kusturica filmjeiből ismerünk – de Keményffy legalább autentikussá tudta tenni történetét, nem úgy, mint Mátyássy és Nagy.
Autentikus, habár egészen más szempontból Pater Sparrow1 című filmje is, amelyet ugyan kritikusok hada nevez sci-finek, ám igazából sem a rendező, sem a néző nem osztja ezt a meghatározást. A sajátos, szürrealisztikus közegbe helyezett thrillert Sparrow fogyaszthatóvá tudta tenni, nem bonyolódott ellentmondásokba, világa következetes és ez már eredmény. Vranik RolandAdás című munkája ugyanis éppen következetlenségével (és aggasztó unalmasságával) tépi ízekre a néző idegeit.
Nagyon izgalmas azonban Zsigmond DezsőVadlány-Boszorkánykör című alkotása, amely az erdélyi hegyek között játszódó sajátos krimit formáz, bizonyos dokumentarista elemeket sem nélkülözve. A kevés tényleges színészt, sok erdélyi hegylakót felvonultató alkotás egy máig élő mítosz, a vadleányok tematikáját dolgozza fel, helyezi 21. századi keretekbe.
Láttunk még a szemlén a szórakoztatni vágyó, nagyot mondani nem akaró, nagy költségvetéssel, jó színészekkel leforgatott közönségbarát filmeket. Goda Krisztina a Kaméleonnal, Sas Tamás a 9 és fél randival, Herendi Gábor pedig a Valami Amerika második részével nem mond semmit, de azt legalább történetbe ágyazva, cselekménnyel dúsítva, esetenként egészen humorosra sikeredetten teszi. Fogyasztható és felejthető alkotások ezek, melyek, amíg tartanak, egészen kellemesen lekötik a nézőt.
Érdekességként elmondjuk: a tavalyi hasonló akció sikerén felbuzdulva a Filmklik.hu internetes portál az idei, 40. Magyar Filmszemle alatt is megrendezte a tavaly első ízben megszervezett, a közönség részéről nagy sikerrel fogadott akcióját, melynek keretében a fesztiválon résztvevő alkotások nagy részét elérhetővé tette a világhálón. Így tehát a szemlefilmeket a www.filmklik.hu internetes oldalon – akár Vajdaságból is – teljesen ingyenesen tekintheti meg a közönség. A videó fájlokat letölteni nem lehet, kizárólag stream-technikával (on-line sugárzás) nézhetőek. A tavalyi akció a Filmklik.hu történetének legsikeresebb rendezvénye volt, bizonyítva, hogy a digitális forgalmazás a fesztiválokra személyesen el nem jutó, de érdeklődő közönség számára kiváló hiánypótló lehetőség.
