A Magyar Filmszemle előtt minden évben új Szemletanácsot választanak, idén a 40. jubiláris Magyar Filmszemlét megelőzően Novák Emil operatőrt érte az a megtiszteltetés, hogy ő lehetett a Szemletanács elnöke. Megkértük a zárórendezvény után Budapesten, hogy a Magyar Szó olvasóinak összegezze benyomásait a 2009-es magyar filmmustráról.
– Sokfajta visszajelzést kaptam a 40. Magyar Filmszemle rendezésével és hangulatával kapcsolatban. Ezek alapján úgy összegezhetnék, hogy sikeres fesztivál van mögöttünk, már csak azért is mert több mint 40 000 néző látta a benevezett verseny- és információs filmeket, s az új helyszín a MOM-park sikeres választásnak bizonyult. A szakma és a közönség is jól érezte magát.
Szakmai szemszögből milyen volt a helyzet?
– A kezdeti technikai nehézségek után alkalmazkodni tudtunk a helyszínhez és a körülményekhez és megoldódtak azok a kisebb súrlódások. A magyar filmgyártásban az a gond, hogy mindig az utolsó pillanatban készülnek el a művek, talán azért, mert az utolsó percig próbálnak az alkotók valami pluszt még hozzátenni a filmjükhöz, s akkor derül ki, hogy valamit változtatni kell és mi mindenkinek igyekszünk az igényeit kielégíteni. Így gondolom, hogy technikailag, szakmailag is kielégítő volt a szemle.
Mi tetszett a Szemletanács elnökének a legjobban? Volt-e kedvenc filmje?
– Nekem több film is tetszett. A szemlének mindig az a problémája, hogy sok benne az elgondolkodtató, a régi hagyomány szerint művészfilmnek hívott alkotás, ami a néző részéről egyfajta odafigyelést igényel. Amikor így egyhuzamban 18 filmet megnézünk, néha bizony nagyon fárasztó tud lenni. Hiszen egymás után jönnek olyan filmek, amelyek nem arról szólnak, hogy az ember most szórakozik, hanem rákényszerül, hogy gondolkodjon. Egy idő után a közönség ezt nehezen viseli, mert bizony valljuk meg, fárasztó, de mit tehetünk, ilyen a szemle procedúrája. A mostani szemlén az erős középgeneráció jelent meg és fogalmazhatok úgy, hogy nagyon erős társadalomkritikával vagy társadalmi problémák rávilágításával foglalkoztak az alkotásaik. Persze ezt megfűszerezte ki-ki a saját személyiségével. Ezek nem dokumentumfilmek voltak, hanem olyan érzékeny pontokra rámutató filmek, amelyek a mindennapi életünkben megjelennek. A téma elindít valamit az alkotóban, és ezt megpróbálja a saját maga módján megfogalmazni.
Ön kimondottan magyar szemle párti. Mert felmerült itt olyan elképzelés is, hogy esetleg a jövőben a filmszemlét internacionalizálni kellene.
– A szemle az egyetlen lehetőség arra, hogy a magyar film egy héten keresztül a kulturális életünk középpontjába kerüljön, s ez az egy hét nem szól másról, mint a magyar filmekről. A világon sehol máshol nincs egy ilyen szemle, ahol magyar alkotásokat vetítenek, s az a fajta ötlet, vagy elképzelés, hogy ebből egy nemzetközi szemlét kellene létrehozni a jövőben, szerintem nagyon ártalmas lenne a magyar film szemszögéből. Hiszen egy nemzetközi szemlének csak akkor van igazi jelentősége, ha idehozzák azokat a filmeket, amelyeket majd itt mutatnak be először, s ez csak akkor lehetne kivitelezni, ha első osztályú filmszemlét tudnánk produkálni. Amennyiben ez nem lenne A kategóriás filmfesztivál, akkor senki se lenne érdekelt abban, hogy itt mutassák be elsőként a filmjeiket, így inkább elmennének Berlinbe, Velencébe vagy Cannesba. Magyarán nagyon nehéz egy nemzetközi szemlét úgy megszervezni, hogy az a külföldi filmek alkotóit érdekelje.
Bizonyára Ön is azt szorgalmazza, hogy a magyar filmszemle szép hagyományát tovább kell ápolni.
– Ápolni kell, igen. De mindig változtatni is kell valamit. Az újabb és újabb generációknak az a dolga, hogy valamit megtartson a hagyományból, viszont tovább is vigye a dolgokat, fejlessze és újat tegyen hozzá.
