Mundruczó Kornél a palicsi filmfesziválon (fotó: Lukács Melinda)
Mundurczó Kornél nélkül már szinte nincs is filmfesztivál. A cannes-i filmfesztiválon is díjat nyert Delta körül még mindig nem ült le a por, új filmjét, a Szelíd teremtés – A Frankestein-tervet pedig szintén beválogatták az említett filmfesztivál versenyprogramjában, utána pedig még nagyon sok nemzetközi filmfesztiválra eljutott.
Az alkotás Mary Shelley egyik regénye nyomán született, de a rendező számára személyes kötődéssel is bír, olyannyira, hogy ő maga is megjelenik benne.
Mennyire személyes ez az alkotás?
– Tíz éve kezdtem dolgozni, és kellett egy film, amivel megfogalmazom a gondolataimat az alkotó felelősségéről. A Mary Shelley regényével való találkozás ezt jelentette számomra. Feltettem azt a kérdést is, hogy mi a szülő felelőssége? Nemrég ugyanis családos lettem, és ez nagy változást hozott az életembe. A film valójában egy rendezőről szól, aki elfelejti befejezni a filmjét, mert egy problémán nem tud felülkerekedni. Ilyesmit éreztem én is, de rájöttem, hogy a valóságból érdemes kiindulni. Nem az a lényeg, hogy úgymond művészetet gyártsunk, mert az elszigetel. Éljünk, oldjuk meg a problémáinkat, vállaljuk a felelősséget, és majd kiderül, hogy lesz-e belőle művészet.
Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv
Amióta szülő lettél, átértékelődött-e számodra a felelősség fogalma?
– Nagyon is. Az emberre ilyenkor rázuhan egy mindenek feletti kritika nélküli szeretet a saját gyermeke iránt. Ez, akárcsak ennek a felelőssége, új tapasztalatot jelentett a számomra. Az első élményem az volt, hogy saját magam számára már nem én vagyok a legfontosabb. A lényeg mindenképpen az, hogy ne csak neveljünk, hanem példát is mutassunk.
Különös a film helyszíne. Hogyan bukkantál rá?
– Nehéz volt számomra, hogy Budapesten kell forgatnom. Korábban nem is nagyon forgattam ott. Nem tudtam, mivel tudom kifejezni a sajátos Budapest-képemet. A filmnek eredetileg harminc helyszíne lett volna, de ezzel valahogy nem tudtam megbékélni. Ekkor szinte beleütköztünk a filmben is látható régi, üres bérházba, ami szinte mindent kifejez számomra az újkori Magyarországról: üres, de valaha szép volt, nem tudjuk, lebontják-e, lesz-e új építve helyette, vagy a réginek az értékeit megőrizve fejlődik tovább stb. Sok kérdőjel volt ebben az épületben. Utána a forgatókönyvet átírtuk erre az egy helyszínre, és ezt mindenki élvezte. Egy kicsit olyan volt, mintha egy műteremben dolgoznánk. A tél az szuper szerencse volt. Számoltunk vele, de hogy ilyen szép fehér lett minden, az jót tett a városnak és a filmnek egyaránt.
A koprodukciók milyen lehetőségeket nyújtanak a jelenlegi magyarországi filmes helyzetben?
– Másfél éve nem létezik Magyarországon filmfinanszírozási rendszer, és ez frusztráló. Nem látjuk a jövőnket. A koprodukciók vitték előbbre a magyar filmgyártást az utóbbi tíz évben. Az viszont nem vitás, hogy ha szeretnénk megőrizni a nyelvünket, Magyarországnak többségi partnernek kell lennie egy filmnél, és ameddig nincs rendszer, addig koprodukciós filmeket sem készíthet. Egy alkotó eléggé tehetetlen ebben a helyzetben. Nekem például két forgatókönyvem van, az egyik angolul, a másik pedig magyarul. Ha nagy baj lesz, az angolhoz nyúlok, amit most még nem szeretnék. Nagyon várjuk, hogy létrejöjjön valamilyen rendszer, amit legalább kritizálhatunk. Ha hamarosan nem történik semmi, a magyar alkotók külföld felé kezdenek lépni. Akárcsak én is, fél évig még várhatok, de utána döntenem kell, mert dolgozni és élni kell tovább. Egyébként ez a film nagyon szerencsés volt, mert az utolsó finanszírozott film lett, mielőtt elzárták a csapokat.
Az utóbbi években megnyílt számodra a világ, a filmjeidet nagyon sok országban és színvonalas fesztiválokon mutatták be. Milyen újdonságot hozott ez a számodra?
– A nemzetköziség jót tesz egy alkotónak, mert nyitottabbá teszi, és sok találkozásra ad lehetőséget. Jobb így, mint csupán egy kis közegben létezni, és elhinni a hely igazságait vagy hazugságait. Sok újat hozott számomra is az, hogy a nemzetközi porondon megjelentek a filmjeim. Persze abban is van felelősség, hogy az ember mit kezd ezzel a tapasztalattal, de egyelőre csak a jó oldalait látom.
