A Hera polgári egyesület ezerötszáz szabadkait kérdezett meg arról, hogy szerintük kik a város legnépszerűbb polgárai. Szabadka legnépszerűbb színésznője G. ErdélyiHermina lett, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, aki a Kosztolányi Dezső Színház egyes előadásaiban is játszik:
– A díjat szép gesztusnak tartom, mert a legkülönbözőbb területeken működő embereket tüntették ki vele. Meglepett, hogy én is közöttük vagyok, de rettentően örülök neki.
Népszerűnek érzed magadat?
– Nem is tudom, hogy ez pontosan mit jelent, ráadásul egy ilyen kis közösségben, mint a miénk, ahol – trendi kifejezésekkel élve – nincs sztárolás és celebezés. Ugyanakkor, ha ez a kis közösség így döntött, akkor ez a szeretetüket tükrözi, és ez akár népszerűséget is jelenthet. Nehéz határt húzni a szeretet, a népszerűség és az ismertség között. Talán mégis inkább az utóbbiról van szó. Annak viszont örülök, amikor üzenetet kapok, vagy leállítanak az utcán, valamelyik szerepem kapcsán.
Mi érdekli ilyenkor leginkább az embereket?
– Sok minden, például melyik lesz a következő szerepem, és mivel foglalkozok mostanában. Szokták mondani, hogy látták az előadást, amiben játszom, és ilyenkor örülök, mert színházba járó emberekkel találkozom.
Bizonyára a családi életed sem szokványos, hiszen a férjed, Greguss Zalán szintén színész, és a lányod is sűrűn van színpad közelében, holott még alsós...
– Harmonikusnak tartom a családi életem. Lilla mindhárom szabadkai színházban otthon érzi magát, bejár a próbákra, és sokszor már kívülről fújja a darabokat. Ő is a színház felé kacsingat, a Népkör gyermekszínjátszó csoportjába jár. Egyszer megkérdezte, hogy miért nem mentem rendezőnek. Mondtam, hogy nem éreztem rá késztetést. Erre kijelentette, hogy márpedig ő nem jól tűri, ha dirigálnak neki. Ki tudja, lehet, hogy épp belőle lesz rendező.
Megkritizál néha?
– Nem, viszont egyes szerepeimet nem szereti, és ennek hangot is ad. Ilyen például az Egy elmebeteg nő naplója, mert nem kedveli, ha elmeháborodott karaktereket játszom.
Megtörtént-e már, hogy egyes nézők azonosítottak valamelyik szerepeddel?
– Erre a színház szerencsére nem nyújt alkalmat. Szerintem az emberek inkább több arcúnak tartják a színházakban játszó színészeket. Mindegyik szerepem kicsit én is vagyok, de nem teljesen.
Dolgoztál már Budapesten is. El tudnád magadat képzelni Magyarország celeb-dzsungelében?
– Azoknak a celebeknek a többsége nem hordoz megfelelő értékeket, mert valóságshow-kból és hasonló műsorokból előléptetett közéleti szereplők. Az ilyen hírnév rövid és mulandó. Akit nem futtatnak, az feledésbe merül. Persze köztük is akadnak tehetségek, akik csak ily módon jutnak megmutatkozási lehetőséghez, de szerintem ez nem jó, még akkor sem, ha az emberek szeretnek minél kevesebb erőfeszítéssel hírnévre és pénzre szert tenni. Ez a nagy „celebgyártás” főleg a nagyvárosokra jellemző, és érthető is, mert ott nagyobb a konkurencia. Magyarországon is van egy tehetséges színészekből álló réteg, akik nem adták el magukat, és a reklámoknak is nemet mondanak. Nemrég tíz napot töltöttem Budapesten az Egy elmebeteg nő kapcsán. Ez pont arra volt elég, hogy felfokozzon a nagyvárosi őrület, amit minden porcikám ellenez. Nem való nekem. Viszont szeretem belevetni magamat a gazdag kulturális életbe. Szabadkán is örülök a fesztiváloknak, mert olyankor felpezsdül az élet.
Főleg a drámai szerepek találnak meg, habár köztudottan népszerűbbek a vidám hangulatú előadások. Ennek ellenére Népszerűségi Oscar-díjat kaptál. Jelent ez valamit?
– Ez talán bizonyítja, hogy a színházba nemcsak szórakozni járnak az emberek, hanem elmélyülni is. Azok közé tartozom, akik szerint a színháznak nem a szórakoztatás az elsődleges célja. A médiából amúgy is dől a cukormázzal leöntött idilli ábránd, egy olyan világról, ami soha nem is létezett. A színházban hús-vér emberek találkoznak hús-vér emberekkel, és nem hiszem, hogy a cél: kitisztítani a fejünket a gondolatoktól. Szeretem érezni a vért és az izzadságot a színpadról. Ugyanakkor szívesen komédiázok. Borzasztóan nehéz műfajnak tartom az igényesen komédiázást, ami nem abból áll, hogy felemelem a kisujjam és mindenki röhög. Egy komikus szerepnek is erős lelki háttere kell, hogy legyen. Az a legjobb, ha egy szerepben találkozik a kettő: a komikum és a tragikum. Akkor lesz hiteles és elgondolkodtató.
