Vágvölgyi B. András gazdag filmes és publikációs múltra tekint vissza, a Kolorádó Kiddel viszont számára egy új területre lépett, ez ugyanis az első játékfilmje. Nem is csoda, hogy sokan már nagyon várták.
Az 1956-os magyarországi eseményeket felidéző alkotás több országba és külföldi városba eljutott, többek között Kanadába, Olaszországba, Montrealba, Los Angelesbe, New Yorkba, Tokióba, Kolozsvárott, jövő hónapban pedig Isztambulba megy. A film rendezője Palicsra is ellátogatott, ahol azt is elmesélte, hogyan látja ő 1956-ot.
A film miért épp 1956-tal foglalkozik?
– Úgy vélem, hogy az 1956-os forradalom a magyar történelem egyik legfényesebb csillaga. A huszadik században sok minden történt Magyarországgal, ami ebből látványos volt, azaz filmre való, az épp 1956. Ezen kívül keveset lehetne pozitív kontextusban vászonra tenni, az első világháborút nyilván nem, a másodikat és a holokausztot sem, az újabb 1989-90-es események pedig kemény diónak bizonyul. Azt gondolom, hogy 1956 nagyon fontos. A magyar filmgyártás 1956 óta foglalkozik 1956-tal. A Kádár-rendszer megelégedett azzal, hogy három apologetikus filmet készítsen, ebből Keleti Márton kettőt és Fejér Tamás egyet. Ezek nagyon szocreál stílusban készült alkotások voltak. A hatvanas években kezdtek 1956-tal allegorikusan, metaforákon keresztül beszélni. Jancsó Miklós Szegénylegények című 1966-ban készült filmjét mindenki 1956-osnak fogta fel, és nem 1848-asnak. A magyar film a nyolcvanas években is foglalkozott 1956-tal. Olyan alkotások születtek, mint a Megáll az idő, a Szamárköhögés, Szerencsés Dániel, Eldorádó, amelyek érzékenyen nyúltak 1956-hoz, és jól világították meg. A rendszerváltás után, úgy 1990-től, valahogy kiürült ez a téma. Csupán néhányan készítettek róla filmet, például Makk Károly és Kósa Ferenc. Azután lassan elérkeztünk 2006-hoz, a kerek évfordulóhoz, és erre várhatóan készültek is filmek, csakhogy töketlenkedés lett belőle. Úgy jött ki, hogy minden politikai oldalnak akarnak adni egyet, például Goda Krisztától a Szabadság szerelem, Gyurcsány Ferenc filmje volt. Akkoriban a téma eléggé lejáratta magát, sokan óvtak is tőle, hogy veszélyes ilyen témához nyúlni.
Miről szól a film?
– Bizonyos értelemben a Kádári árulásról. Élményeim 1956-ról nyilván nincsenek, mert én ebbe a világba születtem bele. A kilencvenes években a Magyar Narancs újságírójaként dolgoztam, sokat jártam ezen a környéken, így a filmnek jugoszláviai párhuzamai is vannak. Szarajevóba mentem 1993-ban, ott mesélték, hogy amikor a várost megtámadták a külső erők, akkor a védelmét első körben a helyi heroinmaffia szervezte. Azt gondolom, hogy ha egy civil közösség harcba kezd valamiféle reguláris haderővel, akkor először a városi vagányok kezdenek harcolni. Így volt ez Magyarországon is 1956-ban. Mondhatjuk, hogy egyetemisták, meg költők, de igazi nehéz fiúk voltak azok, akik először fegyvert ragadtak.
Miképp szólítja meg a nézőket?
– Szerintem egy filmnek három szinten kell megszólítania a közönséget. Alapszinten, ami magában foglalja a történetet, a szexet és az erőszakot. Középszinten: itt adni kell neki egy izgalmas szerkezetet. Végezetül pedig nyújtania kell valamit az ínyenceknek, és azoknak, akiknek elképesztő filmes végzettségük van. Ebben a filmben mindhárom szint megtalálható.
Milyennek látja a jelenlegi magyarországi filmgyártás helyzetét?
– Ez a film Eörsi Istvánnak lett dedikálva, aki nálam egy generációval idősebb, roppant jelentős író, és értelmiségi vagány volt. Ő mondogatta magáról, hogy biológiai optimista, de valamilyen szinten én is az vagyok. Hiszek abban, hogy a magyar film kilábal ebből a gödörből. Ettől szerintem a bajok mélyebbek, problematikus a hozzáállás, amit én gyöngyvászonra maszturbálásnak nevezek. Valahogy jobban kellene megérinteni a közönséget, és nem szégyen az, ha a filmünket megnézik.
Milyen irányba változzon a magyar filmgyártás?
– Magyarország az unió tagja, és szerintem több európai koprodukcióra lenne szükség. Nem gondolom azt, hogy a film teljes mértékben nemzeti műfaj, inkább nemzetközi, és szerintem az európai filmnek jelenleg egyetlen esélye az amerikai és a távol-keleti produkciókkal szemben, ha jó koprodukciók születnek. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy számoljunk a hazai közönséggel. Ezzel persze nem a bugyuta komédiázásra gondolok, de valahogy a többséget is meg kell érinteni. A társadalmi problémákkal való foglalkozás nagyon fontos, de olyan módon kell ezekről szólni, hogy megérintse az embereket.
