Az Eastwicki boszorkányokat John Updike műve nyomán Hernyák György rendezte. Az előadás negyvenes éveikben járó nők magányosságáról és férfitárs utáni vágyakozásukról szól, miközben egy misztikus, sötét világot is elénk tár. Három boszorka feltehetően a gonosz elburjánzásában segédkezik, miután szelíd, elkeseredett nőkből, a romlottság virágaivá változnak. Az egyik boszorkányt, Alexet, Kalmár Zsuzsa alakítja, akit ezért Pataki-gyűrű Díjra jelöltek.
– Nagyon szeretem ezt a szerepet, és élveztem a munkafolyamatát. Hernyák Györggyel dolgozni nekem mindig örömteli élményt jelent. Régóta ismerjük egymást, ezért előre tudom, hogy kellemes lesz az együttműködésünk, és képes leszek teljesíteni az elgondolásaimat. Ugyanakkor kissé meglepett, hogy ezzel a szereppel jelöltek díjra. Habár nagyon megtisztelő, de nem tudom magam különválasztani Pesitz Mónikától és Vicei Natáliától, a másik két „boszorkánytársamtól”. Nem is tudom igazán hova tenni magamban ezt a jelölést. Nyilván szubjektív szempontok is szerepet játszottak, de nem érdemes morfondíroznom rajta, mert talán nem helyénvaló gondolatok jutnának eszembe. Élvezem játszani ezt a szerepet, de nem gyötört agyon a karakter kidolgozása. Lehet, hogy épp a könnyedségét értékelték azok, akik a Pataki-gyűrű Díjra jelöltek. Ezt az előadást azért is a szívembe zártam, mert végre a férjemmel, Mezei Zoltánnal szerepelhettem együtt. Élveztem a vele való játékot, és egy pillanatra sem merült fel közben, hogy ő a férjem, hanem egy jó partner, akivel előadásról előadásra tudok továbblépni.
Milyennek látod Alexet?
– Ő egy öntudatos, önmagát erősnek mutató személyiség. Nem sok ilyen nővel lehet találkozni, aki magára veszi saját életének terheit. A nők szeretik olykor elengedni magukat, néha összeroppanni egy kicsit, és nagyon jó, ha ilyenkor van egy társ, akire támaszkodhatnak. Alexet keménynek, kissé férfiasnak ismerjük meg. Akár művész is lehetne, ha nem egy kisvárosban születik, és nem borítja el lelkét a keserűség. Az előadásban viszont kiderül, hogy mi rejtőzik a kemény váz alatt. Előjön a nőiessége és gyengesége, mivel az élete alakulása vitte arra, hogy ennek ellenkezőjét mutassa magából. Épp ez volt a kihívás a szerepben, hogy a társ és a nőiség utáni vágyat úgy rejtsem el egy kemény, férfiasabb személyiségbe, hogy mégis kicsit kilátszódjon.
Hogyan találtad meg magadban ezt a karaktert?
– Szerintem én is hasonló lennék, ha egyedül élnék, nem pedig boldog házasságban. Két gyerek anyjaként nem lehetek ilyen módon kemény. Alex keserűségének egyik sarkalatos pontja az is, hogy nincs gyereke. Egyedül, magányosan áll a világban, van két barátnője, akikkel olykor berúgnak. Ennek ellenére nem volt nehéz előkotornom magamból Alex tulajdonságit. Nyilván mindannyian játszunk szerepeket az életünkben. Olyannak mutatjuk magunkat, amilyennek szeretnénk, hogy lássanak bennünket. Könnyű megtalálni Alex védekezési mechanizmusát, amit a külvilág felé mutat, mert sok hétköznapi esetből lehet meríteni.
