Csütörtök délelőtt elkezdődött a VI. Teátrum Neked! – Zentai Teátrumi Napok, amely vasárnap estig tart. A fesztivál a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Magyar Teátrumi Társaság közös programja, amelyet a zentai színházteremben rendeznek meg. Wischer Johann, a színház igazgatója elmondta, hogy a jegyek iránt hatalmas volt az érdeklődés, ezért gyorsan el is fogytak, de amennyiben valaki betegség vagy egyéb okok miatt lemondja, akkor a helyét át tudják adni másnak.
– Már rég óta szerettünk volna egy fesztivált beiktatni az éves programunkba, és hat évvel ezelőtt megrendeztük az elsőt. Nem tudtuk akkor, hogy lesz-e ennek jövője, de szerencsére az a tapasztalatunk, hogy szeretik az emberek, és van rá mindig érdeklődő. Eredetileg február közepén van az esemény, de sajnos a pandémia miatt halasztanunk kellett. Idén négy felnőtt és két gyermekelőadást láthat majd a közönség. Már elkezdtük tervezni és szervezni a hetedik fesztivált is, és úgy néz ki, hogy stabil lábakon áll az esemény, hiszen van és lesz is rá igény – mondta az igazgató.
A fesztivált tegnap a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása, Hedry Mária: Tündér Mírája nyitotta meg, majd este 7 órától a Karinthy Színház és a Budapest Playhouse közös produkcióját, Neil Labute: Fat Pig (Kövér Disznó) című előadását láthatta a közönség.
Az előadások sorrendje a következő a hét folyamán: ma, pénteken 10 órától a Duna Művészegyüttes Hamupipőke című produkcióját láthatja a nagyérdemű, este Frankie, a király és kárhozott címmel Bakos-Kiss Gábor Frank Sinatra-estjére kerül sor. Szombat, 19 óra: Teljes lényeddel címmel színházi estre kerül sor Polcz Alaine írásaiból, a színpadon Gubás Gabit láthatjuk. Április 24. vasárnap, 19 órakor A Zentai Magyar Kamaraszínház színészeinek előadásában Yasmina Reza: Művészet című produkciójára kerül sor, ez a fesztivál záróelőadása.
A támogatók a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta város önkormányzata.