Nem véletlenül mondjuk, hogy a Gyöngyösbokréta, meg a Durindó a vajdasági magyarság legtömegesebb és legszínvonalasabb népzenei rendezvénye. Szívet és lelket melengető volt Törökbecsén látni a kifogástalanul öltözött népi együtteseket és zenekarokat, és nézni, hallgatni produkcióikat. Mennyi munka, odaadás, szakmai hozzáértés kellett, hogy ezek az előadások színpadra kerüljenek! Az idén az LVII. Gyöngyösbokrétán 21 tánccsoport vett részt, a XLIV. Durindóra pedig 110 együttes jelentkezett be. Hatalmas tömegeket mozgat meg ez a rendezvény, de hogy mi van a hátterében, illetve mi minden történik a mindennapokban, erről beszélgettünk néhány szakemberrel Törökbecsén a fellépések előtt és között.
A díszfelvonuláson a legvidámabbak a bácskertesi táncosok voltak. Csak ámultak-bámultak a járókelők látván a perdülő szoknyákat, a fiúk erőteljes táncát. A bácskertesi viselet Vajdaság egyik legrégebbi viselete, amit a faluban a családok kincsként őriznek.
Csorba Nándor, a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tánccsoportjának vezetője szerint ők beleszületnek a hagyományokba.
– Bácskertesen élő hagyomány van. Fennmaradtak a lakodalmi szokások, ami a gyökereinkhez vezethető vissza, de a húsvéti locsolkodás is él, ami szintén zenés, viseletes, és a karácsonyi kántálás hagyományát is gyakoroljuk. Mi beleszületünk ebbe a hagyományba. A lakodalom által megismerjük a ritmust, ami vele jár. Élő hagyomány van a mai napig a faluban. Még most is vannak nénikék, akik viseletet hordanak. Ha lakodalom van a faluban, minden lány, minden asszony, menyecske viseletet vesz föl.
Ide, a Gyöngyösbokrétára szintén egy eredeti hagyományt, szintén egy szép hagyományt, a menyasszony-búcsúztatót hoztuk. A viselet, amit most látunk a lányokon, az 1800-as évek végi viselet, a menyasszony, vőlegény viselete szintén. 130 éves viseletet látunk a lányokon. Persze, mindig cserélődnek, vannak itt hozzá járulékok, új dolgok, mint a szalagok, a pántlikák, a gyöngyök, amik újabbak, de a kinézetét a viseletnek az 1800 évek végéig tudjuk visszavezetni fényképekkel dokumentálva. Ez a viselet öröklődik, minden családban, ahol lányok, fiúk vannak. Mindig generációról generációra száll, és újítva, hosszabbítva, bővítve öröklődik. Hozománynak a menyecske az anyóstól kap egy komplett viseletet. Egy újabb viseletet, nem ilyent, amit itt látunk, az sokkal flitteresebb, pillangósabb és általában mindig piros vagy bordó szoknyát kap. Ez az új menyecske színe.
A Gyöngyösbokrétán (Fotó: Gergely Árpád)
Az én viseletem is az 1800-as évek végi viselet. A mellényről már hiányzik egy-két gomb, rézgombos. A fiúkon már vannak újabb varrásúak. Ez is egy újabb varrású, sajnos a régi, ilyen férfi mellények elvesztek, „elhordolódtak”. De mindig vannak fiatal vállalkozók, akik belefognak és sikeresen leutánozzák az eredetit, varrnak új viseleteket. A kilencvenes években sajnos több viseletet is eladtak a faluban. Nem minden családnak van rá szüksége. Vagy nincs leányág vagy gyermektelen családok vagy egyszerűen külföldre költöztek és többet nincs szükségük a viseletre. Ezek a viseletek több ezer euróra vannak felbecsülve, a női viselet, abból is a kasmír szoknya, a nagyvirágú. Nagyon vigyázzák a családok, így általában azt a szoknyát, csak lakodalomkor viselik. Az ilyen szoknyát nagy összegekért vásárolták föl magyarországi kereskedők, olyan 2000 eurón felül.
