2024. július 31., szerda

Hász Róbert az idei Herceg János-díjas

Herceg Jánosra emlékeznek Zomborban

A Fekete J. József író, irodalomkritikus, Balázs Attila író, L. Móger Tímea költő (a zsűri elnöke) alkotta bírálóbizottság április 20-án meghozott egybehangzó döntése alapján a zombori Bielitzky Károly Városi Könyvtár a 2021. évre szóló Herceg János Irodalmi Díjat eddigi életművének jelentősége elismeréséül Hász Róbert írónak, szerkesztőnek adományozza.

A doroszlói születésű, napjainkban Szegeden élő díjazottról szóló méltatásban Fekete J. József irodalomkritikus egyebek mellett a következőket írja:

„A történetközpontúság kezdettől fogva meghatározója Hász prózájának, ehhez a szerzőnek tágasságra van szüksége, a novella helyett ezért válhatott uralkodó műfajává a regény (…) A szerző műveinek népszerűségét egy újabb műfajváltása növelte, a várhatóan trilógiává terebélyesedő Fábián Marcell-történetek igényes, olvasmányos szecessziós detektívregények, az első két kötet eseményei Zomborban, Bács-Bodrog vármegye székhelyén játszódnak, számos korabeli előkelőség fölvonultatásával, az akkori helyszínek rekonstruálásával, ami közé Doroszló is beletartozik.

Kétségtelen, hogy Hász Róbert jó sci-fi író, disztopikus ellen-utópia megálmodója, a történelmi és kultúrhistóriai regények szerzője, pandúrdetektív-regényei új utakat járnak a magyar szép- és krimi irodalomban.

Végső ideje, hogy a Márai Sándor-díj és a József Attila-díj mellett magáénak tudhassa a Herceg János Irodalmi Díjat.”

A rangos díj ünnepélyes átadása az ősszel megrendezésre kerülő Dunatáji Herceg János Nap keretében történik majd.

Itt mondjuk el, hogy Herceg János akadémikus író, műfordító születésének 112. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést ma, május 11- én, 17 órakor a zombori Szent Rókus-temetőben, az író síremlékénél. Elhangoznak visszaemlékezések, továbbá a résztvevők elhelyezik a kegyelet virágait.

A szervező, a Dunatáj Egyesülés minden emlékezőt, érdeklődőt szeretettel hív és vár a rendezvényre.