Mezei Kinga ismét rendezői szerepben tűnt fel Szabadkán. A Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiválján 2019-ben a rendezésében láthattuk a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhellyel, Pilinszky János művei alapján készült Éjidő című előadást. Ezután a KDSZ-ben rendezte a Domonkos István életművén alapuló Szedjetek szét című produkciót, amelynek a bemutatója az idei évadban, pontosabban az évad elején, tavaly szeptemberben volt, és persze továbbra is megtekinthető, azaz repertoáron van. Nemrég pedig Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjának a rendezéséhez fogott hozzá, ezúttal a szabadkai Népszínház Magyar Társulatával dolgozva. Az előadás bemutatója holnap lesz 19 órától, az első repríze pedig szombaton kerül sor.
Mezei Kinga számára ez a munkafolyamat több újdonságot is hozott. Egyrészt először rendezett a szabadkai Népszínházban, másrészt pedig a szöveg is kihívást jelentett a számára, hiszen az elmondása szerint csak ritkán dolgozik már megírt darabokkal, kiváltképp klasszikusokkal. Az interjúnkban erre is kitért.
Miért esett a választás Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjára?
– Az igazat megvallva nagyon kevés alkalommal nyúlok készre megírt színpadi darab után, és még ennél is kevesebbszer foglalkozom klasszikusokkal. Ennek elsődleges oka az, hogy ahhoz a színházkészítési módhoz és formához, amelyet előnyben részesítek, több forrást használok, nem csupán a szöveget. Ettől függetlenül vannak színpadi művek, amelyek időről időre ott motoszkálnak bennem. Egyike ezeknek pont a Játék a kastélyban, amelyet Molnár Ferenc hihetetlen precizitással, megkérdőjelezhetetlen színpadi érzékkel és briliáns logikával írt meg. Nem véletlenül lett világsiker. Szerzői bravúrról beszélhetünk, egyrészt Molnár Ferenc szerzői bravúrjáról, másrészt a darab cselekménye is szerzői bravúr folytán bomlik ki, melyben szétválaszthatatlanul összegabalyodik valóság és látszat, igazság és hazugság, élet és színház. Ami a darabválasztást illeti, az sem mellékes, hogy a vajdasági színházak az elmúlt több mint negyven évben nem vették elő ezt a darabot, az Újvidéki Színház 1977-ben játszotta, előtte a szabadkai Népszínház 1952-ben.
Milyen darabról van szó?
– Végtelenül elegáns komédiáról, meglehetősen határozott műfaji követelményekkel, amely nagyon pontos és fegyelmezett színészi jelenlétet követel a játszóktól. Nem hiába szokták mondani, hogy a könnyű műfaj a legnehezebb... ezt mi is megéltük, megtapasztaltuk, de úgy gondolom, a csapaton belül mindenkiben benne van a lehetőség, hogy a rá osztott karaktert kiválóan magára öltse. Reményeim szerint sikerül majd egy felhőtlen estet nyújtanunk ezzel az előadással a nézőközönségnek, és legalább egy kicsit elfeledtetnünk velük az utóbbi hónapok nehézségeit.
Legutóbb a KDSZ-ben rendezted a Szedjetek szét című előadást, akkor közbeszólt a pandémia. Most mennyire nehezítették meg az intézkedések a próbákat?
– Az előadás próbafolyamatát a tervezetthez képest két hét csúszással kezdtük, ez kicsit feszítettebb tempót követelt mindannyiunktól, de nem okozott különösebb akadályt. A próbáink jó hangulatban, fegyelmezetten zajlottak.
A közönség színművészként és rendezőként is ismerhet, valamikor pedig egyszerre vagy mindkettő, mint például a KDSZ és az Újvidéki Színház közös produkciójában a Piaf-menetben, amelyben ráadásul énekeltél is. Mostanában hogyan érzed, mi foglalkoztat jobban, a színészet vagy a rendezés?
– Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt években nem próbáltam új előadást színészként, inkább rendezőként kaptam felkéréseket. Természetesen foglalkoztatna a színészet is, remélem még lesz rá alkalmam.
