2024. július 30., kedd

Két világpremier a szarajevói filmfesztiválon

Egyiket Danis Tanović rendezte, a másikat Tarr Béla osztálya készítette

Augusztus 13-án, két világpremierrel nyílik meg a 27. szarajevói filmfesztivál. Egyik a Deset u pola című film, amelyet Danis Tanović rendezett, a másik pedig a Pisma s krajeve sveta, amelyet Tarr Béla osztálya készített – tudhatjuk meg a SEEcult értesüléseiből.

A filmek érdekessége, hogy mindkettő nagyon is mai témával, az új pandémiával, a koronavírussal foglalkozik. A két alkotás tulajdonképpen nemrég készült, a fesztivál szervezőinek elmondása szerint az alkotók külön erőfeszítéseket tettek azért, hogy ez így legyen és közönség előtt exkluzívan bemutathassák a filmszemlén.

Danis Tanović boszniai rendező neve egyebek közt onnan lehet ismert, hogy ő rendezte a 2001-es Ničija zemlja című háborús drámát, amely akkor Oscar-díjat kapott az idegen nyelvű filmek kategóriájában. Danis Tanović új filmje a koronajárvány sújtotta Szarajevóban játszódik és két csevapárusról szól, akik összeszólalkoznak az áruik minőségéről, közben pedig az élet nagy döntéseit is megvitatják.

A fesztivál keretében lesz először látható a Pisma s krajeva sveta című ún. omnibusz alkotás. A film tizennégy történetet egyesít és a Covid kitörését követő bezártság első napjaira fókuszál. Az alkotást a nemzetközi összeállítású, tizenhárom szerzőt összefogó Bistrikt7 filmkollektíva készítette, a film.factory filmakadémia Tarr Béla vezette osztálya.