2024. július 30., kedd

Kézművesség, népzene, néptánc

A halászat és vadászat a fő téma a Mesterségek Ünnepén

Ki hinné, hogy az idén 35. alkalommal szervezik meg a Budai Várban a Mesterségek Ünnepét. A rendezvény a Szent Istvánhoz kapcsolódó állami ünnepkör részeként valósul meg, augusztus 20-ától 22-éig. Az idén a kiemelt mesterségek a halászat és a vadászat lesznek.
Az idei díszvendégek a türk nyelvű országok mesterei, sok különleges munkát hoznak majd az azeri, kazah, tatár, üzbég kézművesek, de nem marad el a kiállítók sorából Kirgizisztán és Törökország sem. Mindezek mellett a koreai mesterek is bemutatják számunkra talán kissé már egzotikus alkotásaikat.
A népművészeti fesztiválon a kiemelt mesterségek látványműhelye is megtekinthető, ahol a mesterek bemutatják, hogyan készülnek a vadászat és a halászat kellékei. Kiváló késes, szaru- és csontfaragó, bőrműves, hálókészítő mesterek várják a kíváncsiskodókat.
Emellett persze sokféle mester és kézműves kínálja portékáját a vásári hangulatú utcácskákban, érdemes lesz minden sátorba bekukkantani. És nem csak oda, hisz kiállításon nyerhetünk bepillantást a népi ékszerkészítés rejtelmeibe, fotókon és kész munkákon keresztül ismerkedhetünk meg a hagyományos és az ebből kialakult, megújult kalotaszegi gyöngykultúrával.
Mint eddig mindig, a kézműves alkotások mellett a népzene és a néptánc se maradhat ki. Sok kiválóság mutatkozik be a felállított színpadokon. pl. a Magyar Állami Népi Együttes, a Muzsikás zenekar, Csík János és a Mezzo és még sokan mások.
Augusztus 20-a a kenyér ünnepe is, ezt többek között a mesterek felvonulásával és az új kenyér áldásával ünneplik meg.
A Kárpát-medence eme hatalmas, különleges népművészeti fesztiválja, mely az alkotó kéz míves alkotásait mutatja be, most először ingyenesen tekinthető meg az állami ünnepség részeként. Helyszínei a várban a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig húzódnak.
Természetesen a gyerekekről sem feledkeznek meg, szerveznek számukra bábelőadásokat és sokféle kézműves foglalkozást. Akár családi program is lehet a rendezvény, ahol minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programokat. Nem utolsósorban hagyomány- és értékmegőrző, igazán kellemes időtöltés. A nagy meleg ellenére is érdemes bevállalni.