2024. július 30., kedd

A méhek világa

Színház a környezetvédelem és az ismeretterjesztés jegyében

A hetedik Malomfesztivál keretein belül egy interaktív ismeretterjesztő előadáson keresztül ismerkedhettek meg a résztvevők a méhek életével és szokásaival. A Banquet for Bees címet viselő előadás során a fesztivál arra nyitott látogatói maguk is az előadás aktív szereplőivé válhattak, hiszen Makra Viktória és Lukács Gergő előadók vezetésével mindnyájan a méhek szerepébe bújhattak.
Lukács Gergő szerint egy részvételi előadásról van szó, ami ugyan nem sétáló előadás, de ahhoz nagyon közel áll:
– Úgy látjuk, szeretik az emberek, hogy van neki egyfajta frissítő ereje, különösen egy fesztivál keretein belül. A visszajelzések alapján a nézők rengeteg új információval gazdagodnak a méhekkel kapcsolatban, aminek hatására sokakban merül fel az igény, hogy több odafigyeléssel forduljanak ezen rovarok felé.
Mint azt Makra Viktória társrendező elmondta, az előadás egy dán–magyar koprodukció keretén belül jött létre, és dán részről a Secret Hotel nevű társulat, magyar részről pedig Pro Progressione ernyőszervezet vett benne részt. Ő környezetvédelmi interaktív színházként határozza meg az előadást. Elmondta, vegánként számára kihívás volt, hogy az előadás végén méz kerül az asztalra, és a kezdetekben el is gondolkodott azon, hogy egyáltalán részt vegyen-e az előadásban:
– Az előadásban elhangzó információk alapján azonban többekben is felmerült a kérdés, hogy ugyan miért is vesszük elő a végén a mézet. Számomra az előadás legnagyobb sikere éppen ez, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen jogon használja ki az ember az állatokat. Az én részemről ez is volt a cél, fontos volt számomra a vegán perspektívát is megjeleníteni. Christine Fentz, a dán rendező inkább arra szerette volna felhívni a figyelmet az előadással, hogy a méhek milyen fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában.