2024. július 30., kedd
SZEPTEMBERBEN BITEF

A jelenről és a jövőről

Idén a hagyományos terminusban, szeptember 13-a és 25-e között tartják meg a belgrádi BITEF nemzetközi színházi fesztivált. Ugyebár tavaly a pandémia miatt csupán egyfajta prológusra került sor A jövő szélén szlogennel, ezért az idei fesztivál duplának számít. Ez lesz tehát az 54/55. kiadás, a szlogen pedig megmaradt. Az idei fesztiválon kiemelt téma jelenünk ökológiai helyzete, továbbá az ún. poszthumán világ, amikor az ember már nem a mindenség közepe. A témából adódóan kérdésessé válik az ember fizikai jelenléte is az előadásokban, a közönség ezekre is láthat majd példákat – olvashatjuk a SEEcult oldalán.

Az idei két bevezetőprodukció közül az egyik 13-án lesz, Ersan Mondtag Living Room című performance-áról van szó, amely a BITEF és a Belgrádi Drámai Színház koprodukciójában jött létre. A másik a Sebastijan Horvat rendezésében készült Cement Beograd című előadás, amit a közönség másnap tekinthet meg. A dupla BITEF 15-én nyílik meg hivatalosan, Wim Vandekeybus belga koreográfus új előadásával. Ezt követően, a fesztivál további napjain, a repertoáron német, francia, horvát, szlovén és szerbiai előadások szerepelnek, valamint egy iráni is, továbbá egy mexikói, chilei, ausztriai koprodukció is.

A jövőre reflektál egyebek közt Dragana Bulut Berlinben készített Future Fortune című előadása, amelyben egy humanoid robot is megjelenik. A fesztiválon olyan produkciókat is láthatunk, amelyek a pandémiás mindennapok, a kényszerű távolságtartás témáit feszegetik. Ilyen Bobo Jelčić horvát rendező projektuma, amely Csehov Cseresznyéskertjének sajátos adaptációja. A darabon keresztül az előadás a színészek online térbe kényszerült kommunikációjára világít rá, a virtuális térben történő találkozásokra, videokonferenciákra invitálja a nézőket. Egy sajátos projektumot mutat be a Rimini Protokoll elnevezésű, német rendezőkből álló kollektíva is, egy újfajta előadásformára hívják fel a figyelmet, amikor is egy adott előadás más-más környezetben is elkészül, és ezekben lokális alkotók szerepelnek. Mindez a légiközlekedés elkerülése végett, mert ugyebár a repülők is nagy levegőszennyezőknek számítanak. A produkcióban valójában az ilyen előadásformák kérdését feszegetik. Emellett olyan előadást is láthat majd a közönség, amelyben drón jelenik meg, valamint olyan absztrakt, futurisztikus produkciót is, amelyet egyszerre csak öten nézhetnek meg. Nagy figyelem irányul Žiga Divjak szlovén rendező új előadására is, amely azt járja körbe, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe manapság a fiatal szerelmespárok, beleértve azt a kérdést is, hogy jó ötlet-e gyermeket hozni egy olyan világra, ahol már egyébként is túl sok az ember és ahol a készletek már lemerülőben vannak.

A fesztivál központi témájával a BITEF tulajdonképpen a bolygónk ökológiai krízisére hívja fel a figyelmet, de ezt nem csak színpadon keresztül teszi meg. A témához kapcsolódóan a BITEF csapata nemrég a Fruška gorán szervezett szemétszedő akciót. Ezzel is azt akarták hangsúlyozni, hogy a gyakori tűzesetek, a túl magas hőmérséklet, a levegő és a természet szennyezése is néhány figyelmeztető mutatója annak, hogy meg kell változtatnunk az életmódunkat, a környezetünk megóvásához pedig elengedhetetlen egyénileg is hozzájárulni.