2024. augusztus 1., csütörtök

A helyzet javulására várva

Amint lehet, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata bemutatja a Tesztoszteron című előadást

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata októberben még megtartotta a Mezei Kinga rendezésében, László Sándor szereplésével készült Klamm háborúja című előadást, amely ezután közönségdíjas lett az Óbecsei Monodráma Fesztiválon. Ezután másképp ugyan, de sor került a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának megünneplésére, és megtartották az Andrej Boka rendezésében készült A gyászoló család című előadás bemutatóját. Emellett a társulat három végzős színinövendékkel bővült, és hozzáfogtak egy újabb előadás készítéséhez is. A járványügyi helyzet súlyosbodása és az újabb szigorított intézkedések azonban a színház működésére is kihatnak. Játszások egyelőre nincsenek és nagyon úgy néz ki, hogy újból tolódik a decemberre tervezett, Kovács Dániel Ambrus rendezte Tesztoszteron című, férfiszínészeket felvonultató előadás bemutatója is, márpedig a produkció elkészült. Az újdonságokról Körmöci Petronellát, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata igazgatóját kérdeztük:

– A Tesztoszteron próbáit még januárban kezdtük el, a bemutatója márciusban lett volna. A decemberi premier beharangozása a harmadik nagy nekifutásunk volt, de a járványügyi helyzet most sem engedi meg, hogy közönség előtt játsszuk. Márpedig ehhez minden készen áll, a bemutatóval pedig kivárjuk a biztonságos időszakot, amikor a helyzet megengedi, hogy játszhassunk. Ezt már a színészeink is nagyon várják, és nagy örömünkre az érdeklődésekből, a bátorító visszajelzésekből ítélve a nézőink is, de most ismét fokozattan oda kell figyelnünk az egészségmegőrzésre és az óvintézkedésekre. Addig is dolgozunk, ahogyan tudunk, működik az iroda, a műhelyek is, mindaz, ami a szabályok betartása mellett is működhet – mondta Körmöci Petronella, akinek rendezésében készül az El nem küldött levelek című előadás.

– Nagyon jól haladunk. Amikor még lehetett, sokat foglalkoztunk a szöveggel, elemzésekkel és improvizációs gyakorlatokkal, de ahhoz, hogy bevonjuk a külső munkatársakat, például a jelmez- és fénytervezőt, ismernünk kell a jövő évi költségvetésünket, hogy hány produkcióra mennyi pénzt kapunk. Addig nem lehetünk biztosak abban, hogy mit tervezhetünk. Az El nem küldött levelek című előadás Szilágyi Andor szövege alapján készül. Ha kellene mondanom rá egy meghatározást, azt mondanám, hogy játék az élettel. Egy kicsit misztikus az egész, ezt az időbelisége adja, mert nem egy vízszintes idővonalat követünk, hanem függőlegeset. Állunk az időben és mégis nyolcvan év lepereg a szemünk előtt. Mindig augusztus van, mindig telihold és mindig valamilyen szerelmi szál fűződik a konfliktushoz. Nagyon beleszerettem ebbe a darabba, azt mondják rá, hogy jutalomjáték a kezdő színészeknek. Ez azért jó, mert az előadás két színész köré fonódik, Dedovity Tomity Dina és Budinčević Krisztián játszik benne, és úgy gondolom, hogy nagyon jó bemutatkozási lehetőséget adhat nekik a szabadkai közönség előtt. Ez is a cél vele, hogy bemutassuk őket. Én nem vagyok rendező, de mivel a darab színészközpontú, úgy érzem, hogy színészileg sokat tudom őket segíteni – fejtette ki Körmöci Petronella.

A harmadik új társulati tag, Magyar Zsófia, minden bizonnyal a Sógornők című előadásban fog bemutatkozni, de a tervek közt szerepel az is, hogy Molnár Ferenc Játék a kastélyban című műve alapján Mezei Kinga rendezzen előadást, amelynek a bemutatója tavaszra lenne.

– Nagyon várjuk a járvány terjedésének, ennek a helyzetnek a végét. Más esetben ilyenkor már rég a fesztiválok zsűrijeit vagy válogatóit hívogatjuk, és lassan már kialakul a fesztiválidényünk is. Most ez is mind egyre csak halasztódik. Tulajdonképpen bizonytalan a következő év, pénzügyileg is, hiába vannak szép terveink. Türelmesen ki kell várnunk, mire lesz egyáltalán lehetőségünk. Ami a játszásokat illeti, az előadásaink iránt nagy az érdeklődés, várólistásak, de ehhez hozzátartozik az is, hogy a távolságtartásra vonatkozó szabályok értelmében a nézőtérnek csak az egyharmada lehet foglalt. Ha viszont lennének játszásaink, az intézkedések betartása végett előrehozott időpontok miatt a nagy népszerűségnek örvendő, kétfelvonásos, zenés vígjátékainkat, például az Osztrigás Micit vagy a Fekete Pétert 13.30-kor kellene elkezdenünk játszani, hogy a nézők 17-ig kimenjenek, a napi elfoglaltságokból adódóan pedig ez az időpont a nézők java részének nem felel meg – tudtuk meg Körmöci Petronellától.