2024. augusztus 2., péntek

Elhunyt Kátai Zoltán énekmondó

Hatvanhat esztendős korában pénteken elhunyt Kátai Zoltán Kossuth- és Magyar Örökség-díjas énekmondó, előadóművész.

Kátai Zoltán 1954. november 3-án született Mosonmagyaróváron. Gyermekkorában zongorázni tanult, majd a Szombathelyi Tanárképző Főiskola ének szakára járt. Autodidakta módon tanult meg játszani gitáron, kobzon, dudán, lanton, fidulán (közép-ázsiai eredetű vonós hangszer), pánsípon, nagybőgőre Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja tanította. A Mákvirág népzenei együttes énekes-zenészeként járta a világot 1983 és 1994 között, zenélt Dinnyés Józseffel, Kecskés Andrással, Kobzos Kiss Tamással, majd önálló műsorokat készített. Leginkább reneszánsz költők, históriás énekesek szerzeményeit énekelte. Nemzetközi és magyarországi népzenei és történelmi fesztiválokon, irodalmi esteken, katonai hagyományőrző rendezvényeken, nemzeti és szakrális ünnepeken lépett fel, az iskolákban tartott rendhagyó óráival hasznos segítséget nyújtott az ének-zene, az irodalom és a történelem oktatásához. Első lemeze Muzsikáló Erato címmel jelent meg, ezt követte a középkori magyar históriás énekekből készült Magiar História című válogatás. A Kátai-Krónika című hangoskönyvét Jankovics Marcell illusztrálta.