2024. augusztus 2., péntek

A közösségi élet folytonossága létkérdés

A lehetőségekhez mérten dolgozni kell, hangzott el a nyugat-bácskai művelődési egyesületek és civil szervezetek összejövetelén

A Dunatáj Egyesülés november 12-én Zomborban megtartotta a nyugat-bácskai művelődési egyesületek és civil szervezetek éves tanácskozását. Téma volt a pályázatok elszámolása a COVID–19-helyzet okozta nehézségek tükrében, továbbá megvitatták a jövő évre vonatkozó terveket.

A tanácskozáson jelen volt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Lulić Emil, az MNT hivatalának vezetője, Gyetvai Tímea, az MNT pénzügyi vezetője, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, továbbá Fábián Mónika, a VMMSZ szakmunkatársa.

Péter István, a Dunatáj elnöke üdvözölte az egyesületek és civil szervezetek képviselőit, ismertette a napirendi pontokat.

Mgr. Hajnal Jenő köszöntőjében elmondta, a közösségi eseményeket illetően bármilyen helyzetben vagyunk is, azt tudnunk kell, hogy az élet nem áll meg. Nem lehet kilépni az életből és az egészségügyi utasítások mellett dolgozni kell, vinni kell a közösségi folyamatokat a lehetőségekhez mérten. Fontos a közösségi szerep- és felelősségvállalás, példamutatás.

Lulić Emil a folyamatok jogi vetületéről beszélt. Szó esett az egyesületek ingatlanjainak tulajdoni jogviszonyáról, továbbá a COVID–19 miatti intézkedésekről.

Gyetvai Tímea a pályázati elszámolásokkal kapcsolatban látta el jó tanácsokkal az egyesületek, civil szervezetek vezetőit.

Sutus Áron a vajdasági magyar művelődési élet jövőképét vázolta fel. Elmondta, nagyobb online-tevékenységet terveznek, ugyanakkor a folyamatos szakszolgálati ,,jelenlét” mellett a kis közösségi találkozókra fektetnek majd nagyobb hangsúlyt, a vírushelyzetre való tekintettel.

A tanácskozás a Bethlen Gábor Alap és Zombor Város támogatásával valósult meg.