Mali Budo (2014). Rendezte: Danilo Bečković. Forgatókönyv: Danilo Bečković és Dimitrije Vojnov. Fényképezte: Bojana Andrić. Vágó: Aleksandar Popović, Zene: Marko Kon. Főszerepben: Petar Strugar, Sergej Trifunović, Tihomir Stanić, Petar Božović, Milorad Kapor. – A Nemzeti osztály versenyfilmje.
Amikor 2011-ben megjelent a Parádé (Parada), sajnálkozással állapítottuk meg, hogy a sztorit, amiből akár kellemes toleranciakomédia is lehetett volna, hogyan teszi tönkre a karakterek buta tipizálása, a sztereotípiák ömlenye, a nemzeti és a szexuális hovatartozásra irányuló kétdimenziós tekintet.
A Parádé méltó folytatásra talált, jegypénztárnál és kritikusnál egyaránt.
A sztori önmagába véve csavaros: egy balesetben megsérül a podgoricai bűnözőcsászár, Božo (Petar Božović) egy szem fia. Halálát végül nem maga a baleset okozza, hanem hogy részeg az orvos. A vendetta értelmében Božo nem az orvoson akar bosszút állni, hanem annak fián, az iszonyúan idegesítő Budón (Petar Strugar), akit apja gyorsan Belgrádba menekít. Božo emberei azonban már ott vannak és üldözőbe veszik a srácot, aki mellé csak a kétes ügyletekben utazó Miša (Sergej Trifunović) áll.
A forgatókönyv karakterrajzokat meg sem próbál felmutatni, úgy sekélyes, ahogy van. Megmagyarázhatatlan, Miša miért áll át az őt is halálra idegesítő kölyök mellé, a montenegróiak (ahogy ezt nem átallják a film elején egy felirattal is alátámasztani) kivétel nélkül sztereotipizáltan lógós, semmirekellő, korrupt vagy legjobb esetben is bűnöző alakok. A film „fekete” viccei pedig időnként az ízléstelenség határán imbolyognak. (Ki a fene tud röhögni egy gyerek orvosi műhibából kifolyólag bekövetkezett halálán?) A lehetőségek pedig ott vannak: a mindent átszövő korrupció, a nőket megalázó bűnözővel egyetértő rendőrök, a matektanárnői állás mellett zsarolással és pornózással foglalkozó asszony – akár izgalmas szociokomédia alapjai is lehetnének. Amiért ez nem így lett, elsősorban a forgatókönyv írójára, Dimitrije Vojnovra dobunk paradicsomot, aki nem először esik bele ebbe a hibába: ő követte el a szégyenteli Tarvágás (Šišanje) című lyukacsos és logikátlan szurkolódolgozatot.
Ha mindezeken túllendülünk (és mint tudjuk, a szerbiai mozilátogató az ilyesmin könnyedén lendül túl), egy sekélyes, de valamelyest szórakoztató mozit nézhetünk meg, amely pont a sztereotípiagyártási mániánkból csinál pénzt. Így eshetett, hogy a Kis Budo a tavalyi év legnézettebb hazai alkotása.
Egy gyerek halálán röhögni eszerint igenis lehet.
