2024. július 30., kedd

Végső búcsú dr. Bányai Jánostól

Temetésére az MNT szervezett autóbuszjáratot indít Szabadkáról

Fájdalommal vettük tudomásul, hogy életének 77. évében, rövid, súlyos betegség után, vasárnap elhunyt dr. Bányai János akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az Új Symposion és a Híd egykori főszerkesztője, a Forum Könyvkiadó felelős szerkesztője.

Dr. Bányai János 2002–2010 között a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, majd 2010–2014 között az MNT Felsőoktatási és Tudományügyi Bizottságának a tagja volt.

Bányai János általános iskolai tanulmányait Bácsfeketehegyen, középiskolai tanulmányait pedig Szabadkán fejezte be. Egyetemi tanulmányait az Újvidéki Egyetem magyar szakán végezte el 1959–1963 között. 1962-től az Indeks című újvidéki diáklap szerkesztője, majd a Képes Ifjúság című hetilap rovatvezetője volt. 1964–1984 között, valamint 1991-től az Újvidéki Egyetemen irodalomelméletet és esztétikát tanított. 1993-tól az Újvidéki Egyetem hungarológiai szakának vezetője volt nyugdíjba vonulásáig. 1996–2000 között a Zombori Tanítóképző Karának, 1998-tól a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, 2000-től a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Tanszékének vendégtanára. 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja volt.

Temetése 2016. február 24-én, szerdán, 15 órakor lesz a bácsfeketehegyi temetőben (Bácsfeketehegy, Temető utca szám nélkül).

A család és közösségünk gyászában együtt érezve temetésére a Magyar Nemzeti Tanács szervezett autóbuszjáratot indít 13.30 órakor Szabadkáról a Szabadegyetem parkolójából (Jovan Nenad cár tér 15.). Az autóbusz megáll Topolyán, Topolya Község Múzeuma előtt (Tito marsall utca 60.), valamint Kishegyesen az autóbusz-állomáson. Jelentkezni a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalában a 024/524-534-es telefonszámon, illetve az office@mnt.org.rs e-mail címen lehet.

Tisztelettel:

a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata