A zombori Berta Ferenc Zsebszínház idénynyitó Találkozásainak a Baján elő Borbély János műfordító volt a vendége. A Magyar Polgári Kaszinóban megtartott rendezvényen Fekete J. József, a Zsebszínház elnöke volt a beszélgetőtársa. A rendezvény keretében kiállítás nyílt Zdravko Borojević műkedvelő festő, a ’76-os Képzőművészeti Csoport tagja alkotásaiból. A kiállítást Milorad Rađenović nyitott a meg, a műsorban közreműködött Győrfi Klára, aki a Téli délután című verset adta elő.
Ezt követően Borbély János beszélt magáról.
– Ha ma visszagondolok a kezdetekre, újvidéki prepás koromra,tizenöt éves süvölvénynek látom magam, amint megilletődve ácsorgok Gál László, a neves vajdasági költő és író Pap Pál utcai házának kapubejáratánál.
– Amíg a kezdeti lendületből futotta, szorgalmasan írogattam, tizenhat esztendősen hetilapunk, az Ifjúság Szava riportere lettem. Thomka Gábor keze alatt országos kiszállásokra jártam, és címoldali nagyriportokat szállítottam hetente. Közben az iskolát sem lehetett elhanyagolni, így történt, hogy magántanulóként egy év alatt két osztályt végezve érettségiztem le. Ezzel teljesült szívem vágya, főiskolára iratkozhattam, persze magyar nyelv és irodalom szakra, s két év múlva, a huszadik születésnapomon, friss diplomával a zsebemben léptem ki a főiskola kapuján. Őszre már az újvidéki József Attila Általános Iskola magyar–szerb szakos tanára lettem. Ekkor azonban már találkoztam a műfordítással. Gál Lászlón kívül ugyanis még egy mentorom volt: Majtényi Mihály, a vajdasági magyar irodalom másik nagy öregje, aki az ötvenes évek elején a Híd főszerkesztője volt. Én meg, a nagydiák, a famulusa, mert afféle szerkesztőségi mindenesként kéziratokkal, klisékkel, kefelenyomatokkal futkároztam a nyári vakációban. Elmaradhatatlan szivarjával egy pillanatban rám reccsent felejthetetlen, Mihály bácsis hangján: Akarsz fordítani? – Ó, igen.
– Kenyérkereső foglalkozásaimat tekintve voltam tehát tanár, rádióbemondó, lektor, újságíró, szerkesztő, de a hosszú évtizedek alatt mindig fordítottam is a jelenkori horvát meg szerb prózairodalomból. Az volt a dolgom, hogy odafigyeljek a többségi irodalom jeles alkotásaira, s azokat, különösen ha jelentős díj vagy másféle siker fűződött hozzájuk, anyanyelvemen megszólaltassam. Munkámban persze korántsem voltam egyedül. Írók, műfordítók nemzedékei szolgálták az ügyet, a jugoszláviai magyar irodalom legkiválóbb alkotói – köztük Ács Károly, Fehér Ferenc, Herceg János, Brasnyó István és mások – foglalkoztak műfordítással is, melyet kiadóvállalati meg lapszerkesztői igények és elvárások támogattak, serkentettek. Lapjainkban, folyóiratainkban vagy önálló kötetekben a 20. századi délszláv irodalom legjobb alkotásainak hosszú sora látott így napvilágot magyarul. Csakis egy ilyen társadalmi igény alapján vált lehetővé, hogy magam is, immár több mint fél évszázadon át rendszeresen foglalkozzam műfordítással. Egy kerek évforduló alkalmából készült visszapillantás szerint a 20. századi szerb és horvát irodalom száznál is jóval több szerzőjének műveiből fordítottam az évek hosszú során. Köztük olyan nevektől, mint Ivo Andrić, Ivan Goran Kovačić, Danilo Kiš, Mirko Božic, Ranko Marinković, Aleksandar Tišma, Mirko Kovač, Meša Selimović, Dragan Velikić, Vida Ognjenović, Svetlana Velmar-Janković, hogy csak a legismertebbek közül említsek néhányat, hosszabb fölsorolás nélkül. A több évtizedes munkám során 43 fordításkötetet tartok számon, amelyek önálló könyv alakban jelentek meg Újvidéken, Budapesten, Pozsonyban és Eszéken – mondta egyebek között Borbély János, a Berta Ferenc Zsebszínház idénynyitó Találkozásainak vendége, aki Baján él, és nyolcvanesztendősen is rendkívül tevékeny. A kedd esti Találkozásokon a Magyar Polgári Kaszinóban ezúttal is igen szép számban jelenetek meg.
